Esztergom helyszín
Idézetek
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Szép, színes XVII. vagy XVIII. századbeli rézkarcok függtek a várószobában és a lépcsőházban. Esztergom városa. Az előtérben karóba húzottak és egy elítélt, aki a karóba húzás előtt még a feszületet csókolja. Győr városa. Bal felől akasztanak, jobbra fejeznek.
30. oldal, Magvető, 2005.
Sötét volt. Az égen felhő, a földön is felhő: köd, két lépésre nem lehetett látni. Pedig kár, érdemes volna máskülönben leírni a városkát. Mert akkor még nem voltak a városok uniformisban, sem klasszisokba osztva. Most már háromszáz egyforma Kapos van, vagy száz Losonc, vagy húsz Kassa, és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.
Azelőtt nem voltak ezek a sablonok. Minden város különbözött a másiktól. Csupa gyönyörűség volt ide-oda utazni. Aki sok várost ismert, ugyanaz az érzése volt, mintha sok atyafia volna szétszórva a világban, s az mind igen kellemes lenne valamely oldaláról. Újhelyen jó bort kap az ember, Tiszaújlakon fölséges bajuszpedrőt, Körmöcön olyan csipkét, mint a hab, Miskolcon foszlós cipót, Rimaszombaton csutorát vehet, Gácson olyan posztót, mint a bőr, Léván olyan bőrt, mint a posztó, Esztergomban nyerget, Szabadkán katrincát, Selmecen pipát, Győrben bicskát, Libetbányán borovicskát.
222. oldal
Februárius. Csikorgó hideg. Vastag jéggel fedett folyó, szekérrel is átkel azon most akárki.
A jégen át lovascsapat tart Esztergomnak. A büszke erőd ott magaslik a Duna felett. Királyváros, érseki székhely, kalmárparadicsom.
22. oldal, Második fejezet - A kiátkozott király városában (Lazi, 2021)
A magyarok és németek természete és szokásaik. Ime, itt végződik a magyar vilájet. Innen nyugat felé egész Bécsig, Prágáig és Londsát vilájetig német és álámán vilájetek vannak. A magyarok innen oda fegyveresen nem mehetnek, hacsak a németek segítségül nem hívják őket a harczba. Olyankor a magyarok fegyveresen jönnek, csakhogy melléjük ekkor még a magyar katonáknál is több német katonát tesznek őrizetül.
A németek és magyarok között a békességes együttélés sohasem volt meg. Egymással nem egyeznek meg s egymásban nem bíznak, mivel a magyarok néhányszor az oszmánoknak meghódoltak s a németek tartományát és népét Szulejmán khánnal feldúlatták. Mind a ketten messiási vallásúak ugyan, de azért egymást éppen nem szeretik. A németek Esztergom és Székesfejérvár felé sem fegyveresen, sem fegyvertelenül nem mennek, mert a magyaroktól félnek és csak nagy csapatban járnak s egymással csak dárda végével beszélgetnek. A németek birodalma azonban erős és terjedelmes, a magyaroké pedig Szulejmán khán idejétől fogva, midőn Esztergom vára és a »korona« kezükből kiesett, igen elgyengült s a német a magyarok fölött hatalmaskodva, rájákká tette őket. A németek a magyarok mellett olyanok, mint a zsidók, bátorságuk nincs és kardosan lóra nem ülnek, hanem csupán gyalogos puskások és gránátosok. Övükön rövid pózna van s mikor lőni akarnak, akkor ezt villa alakban felállítják s azon lőnek. Az oszmán vitézek módjára kézből nem lőnek, hanem szemeiket becsukják s úgy lőnek. Fekete sapkájuk nagy, czipőik orra hosszú, sarka magas, télen-nyáron a keztyüt kezükről le nem teszik.
A magyar nép országa gyenge, de jó asztaluk van s a vendéget igen szeretik. Országuk gabonatermő ország s a nép földmíves. Való igaz, hogy vitéz nép s a tatárok módjára mindenfelé kettős lóval nyargalnak; öt-tíz paripájuk is van s övükön kardot viselnek. Olyan ruhájuk van, hogy a mi végbeli katonáinktól alig lehet őket megkülönböztetni. Kuhejlán lóra ülnek, tisztán járnak, tisztán étkeznek, a vendégre különös figyelmet fordítanak. Foglyaikat nem kínozzák, mint a németek s a kardot az oszmánlik módjára forgatják. Szóval: a magyarok jótermészetűek, reggelenkint ép úgy tisztára megmossák az arczukat, mint az oszmánlik.
147-148. oldal, V. A török követ utazása Bécsbe - A magyarok és németek természete és szokásaik (Históriaantik, 2010)
Nyárra mégis kimegyünk Esztergomba. Mihály ott akarja megírni Jónás-poémáját. Az Úristen elküldte Jónás prófétát, hogy hirdesse Ninive népének: pusztulás vár rá, ha nem tér jó útra. Mihály szerint új prófétára van szükség, mert a világ ismét vesztébe rohan. Azt nyilatkozta valamelyik újságnak, hogy mivel bíró volt az apja, a vérében van az ítélkezés, nem tud belenyugodni abba, amit az igazságérzete nem szentesít. Két sora szüntelenül a fejemben zakatol: Aki éltét hazugságba veszti, / a boldogságtól magát elrekeszti. Úgy érzem, ez nem csak erkölcsi intés, relációkra is vonatkozhat.
117. oldal (Noran, 2012)
Magyarország szent hegye, vagy ahogy a történelem folyamán gyakran nevezték, a „Magyar Sión”, államiságunk és kereszténnyé válásunk bölcsője: az esztergomi Várhegy. Természetes adottságai predesztinálták arra, hogy az ókor óta fontos őr- és kultuszhely legyen. Solva, ahogy a rómaiak nevezték, a limes fontos pontja volt, és a Dunát átszelő kereskedelmi vonalat vigyázta. Marcus Aurelius császár itt, a Garam torkolatánál felütött táborában írta Elmélkedéseit 170-180 közt.
7. oldal
A magam részéről én el sem tudtam képzelni, hogy máshol éljek. Szerettem Esztergomot, ezt az egykor virágzó egyházi központot és végvárat, amely a születésemkor – az Úr 1720. esztendejében – sajnos már csak árnyéka volt egykori önmagának.
Apám elbeszéléséből ismerem a rövid történetét.
Az esztergomi máglya