Eszter személy

– Rakd ablakfűtésre – tanácsoltam, némileg laikusként.
– Azon van. Más megoldás kell – rázta meg a fejét. – Ti, tubicák – szólt hátra Esztinek és Csabinak. – A túlfűtött szerelmetekkel beleheltétek az összes ablakot. Mostantól ritkábban vegyetek levegőt.
– Mi van? – döbbent le Csaba.
– Ez életem legpocsékabb szilvesztere. Haza akarok menni – biggyesztette le ajkát Eszti.
– Hő! – tette fel a mutatóujját Szilkó, miközben az utat nézte.- Ha sírni kezdesz, szaporábban veszed a levegőt, ergo többet lehelsz az üvegre. Te, Rómeó, vigasztald meg. Kevés levegővétellel – mondta Csabinak, aki a barátnője fejét simogatva próbálta nyugtatni.

– Örülök, hogy tetszik. A te karácsonyi ajándékodat cseréltem vissza, és ezt választottam. Szóval igazából szinte tőled kaptam, ami kicsit kínos, mert randim lesz benne. – Majd egy határozott „eleget láttál” mozdulattal felhúztam a cipzárt egészen az államig.
Norbi vesztes, bár elismerő mosollyal ajándékozott meg, amit őszintén nagyon élveztem.
– A jövő évi Értelmező kéziszótár új kiadásában javasolni fogom, hogy „dög” mellé szimplán írjak oda, hogy Lia… – röhögte el magát.
– Jó ötlet. Szívesen kerültem volna a „szemét” jelentéséhez is, de olyan stabilan vagy ott, hogy nem szívesen venném el azt a remek helyet tőled – sóhajtottam.
– Én páros helyeket is javasolnék – lépett hozzánk Szilkó. – Az „infantilis” mellé kerülhetnétek ti, a „hányingerkeltő” mellé meg ők ketten – mutatott Esztire és Csabira, akik az asztal mellett ölelkezve úgy bújtak egymás nyakába, mintha atombomba készülne robbanni mellettük.

– Tudod te, milyen érzés, ha megcsalnak? Tudod, hogy mi megy végig az emberben? Hogy a gerinceden felkúszik az érzés, beleépül az agyadba, és mint egy kis kalapács, folyamatosan, monoton tempóban azt mondja, megtették veled, holott semmi okot nem adtál rá! Lehet szakítani, lehet el – hagyni valakit, de a megbizonyosodás miatt két vasat tartani a tűzben? Milyen ember vagy te? Ember vagy te egyáltalán? – kérdezte Szilkó fagyos tekintettel

– Miért, van rá okom?
– Nem! NINCS! – küszködik a sírással Eszti.
– Fogadjunk, hogy kamuzik – suttogta nekem Norbi.
– Nem szép dolog ilyenkor fogadni – pillantottam rá rosszallóan.
– Igen? A szemed előtt öli egymást a tökéletes pár… – cukkolt, én meg, naná, hogy vérszemet kaptam.
– Oké, tartom.
[…]
– Buktuk? – kérdeztem Norbit, aki a fejét rázva nézett rám.
– Viccelsz? Ezt figyeld. Öt. Négy. Három. Kettő. Egy – suttogta.
[…]
– Hű, jó vagy – meredtem elismerően Norbira.

– Kilencedikben jöttünk össze! Kilencedikben! – kezdte.
– Igen, ezt én is tudom. Ott voltam! – türelmetlenkedett Csabi.