esőerdő helyszín
Idézetek
Bajos leírni azt az élményt, amikor az ember belép az esőerdőbe. A városokban és falvakban nap mint nap látott, felismerhető vonalakhoz és formákhoz szokott szemet elárasztja a suhángok, cserjék, fák, páfrányok és fűfélék határtalan változatossága, amelyek fékevesztetten, a józan rendérzék bármiféle szemmel látható jele nélkül burjánzanak. A világ először egységes színűnek, szinte monokrómnak tűnik. Azután az ember fokozatosan elkezdi észlelni a zöld különböző árnyalatait: a smaragdot, a khakit, a tengerzöldet, a citruszöldet, a sartrőz-, az avokádó- és az olajzöldet. Amint azután a szem újrakalibrálja magát, más színek is kezdenek kiemelkedni a háttérből, tolakodón követelve a helyüket: fehérrel csíkozott fatörzsek derengenek, a napfénypászmákban májmoha sárgállik és harmatfű vöröslik, egy fatörzsön valamilyen tekergő kúszónövény rózsaszín virágkoszorúja díszeleg.
268. oldal, Tizennegyedik fejezet
A felhők zöme azonban az esőerdő felett szabadul meg terhétől: déltájban általában hatalmas felhőszakadás zúdul az erdőre. Ezek a zivatarok némely területeken olyan menetrend szerinti pontossággal jelentkeznek, hogy az ott élő emberek nem órában vagy percben egyeznek meg, ha össze akarnak jönni, hanem így: találkozzunk „eső előtt”, vagy „eső után”.
7. oldal
Az esőerdőben az időjárás mindig egyforma, így nem képződnek évgyűrűk a fán. Ha mégis előfordulnának ilyenek, akkor is csak a virágzási és nyugalmi periódusokat jelzik, vagyis azt, hogy a fa megsérült. Esetleg a fénymennyiség hirtelen megváltozását mutatják, abban az esetben, ha egy öreg fa kidőlt a közelében.
21. oldal - Hány évesek az esőerdő fái?
Mi, emberek az őserdőből indultunk el hosszú utunkra a világuralom felé, amikor kimerészkedtünk a fák sűrűjéből a szavannára. Kollektív emlékezetünk mélyén az erdőnek mindig is kitüntetett helye volt. A dzsungelek minden más életközösségnél erősebb szimbólumává váltak annak, hogy békében kell élnünk bolygónkkal. Az esőerdők sorsa fogja megmutatni, komoly-e a szándékunk, hogy elkezdjük a nagy természeti helyreállítást.
227. oldal, Esőerdők
A szárazföldön élő teljes állatállomány közel felének az esőerdő az otthona.
Camilla de la Bédoyère: A mi bolygónk A legmagasabb hegytől a legmélyebb óceánig
Tudásunk – a trópusi erdőnek, vagy dzsungelnek nevezett óriási ökoszisztéma méreteihez képest – csekély, nem tudjuk, hogy a fák milyen felbecsülhetetlen értéket rejlenek, mégis, szinte eszelősnek nevezhető pazarlással teszünk tönkre valami olyasmit, amit nem lehet újrateremteni, olyasmit, aminek az emberiség számára rendkívüli értéke van, és ami – ha gondosan bánnak és gazdálkodnak vele – képes megújítani önmagát. Ha ezt a tendenciát nem állítjuk meg nem egészen száz éven belül, akkor sivatagban kell majd élelmet termelnünk csupán azért, mert jelenleg kapzsi, rosszindulatú és tökéletesen önző módon viselkedünk.
81. oldal
Az esőerdők önmagukban a világ állat- és növényfajainak a felét teszik ki, mégis minden évben egy szenegálnyi területet pusztítanak el belőle.
262. oldal, Mark utószava (Gabo, 2013)
Tudja, Hamish, hogy mi okozta a brazíliai esőerdők pusztulását? Az, hogy a forgatócsoportok összetaposták az egész területet.
A férfiú, aki minden valószínűség szerint a legnagyobb mértékben járult hozzá az effajta nézetek terjedéséhez, egy francia természettudós, Buffon grófja, Georges-Louis Leclerc volt. Buffon a 18. században úgy láttatta az őserdőket, mint rémes és veszedelmes helyeket, ahol egyéb sem várja az embert, mint korhadó fák, rothadó avar, élősködő növények, poshadt állóvizek és mérges rovarok. Az őserdő – állította – torz és beteg.
85. oldal