eredendő bűn fogalom
Az eredendő bűn (más néven eredeti bűn vagy a katolikus teológiában áteredő bűn) egy teológiai szakkifejezés, az első embernek mint az egész emberiség képviselőjének a bűne, mely mint kegyelem nélküli, bűnös állapot minden emberre átszáll.
A paradicsomi bűnbe esés azt jelenti, hogy Ádám és Éva megszegve a Teremtő tiltó parancsát, ettek a jó és rossz tudásának fájáról, azaz inkább hallgattak a kígyó formájában megjelenő sátánra, mint a Teremtőjük tilalmára, és ezzel elfordultak a Teremtőjüktől, azaz bűnbe estek. (Éva nem tudott a tiltó parancsról, mert csak a tiltó parancs kiadása után teremtette Őt a Teremtő.)
Az eredendő bűn tulajdonképpen „az a bűn, amelyet Isten szemében mindnyájan magunkban hordozunk Ádám Édenkertben elkövetett bűne közvetlen következményeképpen.”
Idézetek
– Nincs megkeresztelve? – Léoni nővér meg van döbbenve: kereszteljenek meg minél gyorsabban, meg kell menteni a lelkemet.
Már látom a mentőautót, kórházba visznek; veszélyben vagyok, és én nem is tudtam.
– Azt akarom, hogy megkereszteljenek! – Megfájdult a hasam, görcsösen vonaglok. Nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: – Mi az a keresztelés?
Léoni nővér vállamra teszi a kezét, és együttérzően magyarázza:
– A keresztelő az Egyház hét Szentsége közül az első. Azzal mossuk le az eredendő bűnt. Érted?
– Nem.
100. oldal (K.u.K Kiadó, 1992)
– Tudod, a gonosz mindig magában hordozza saját bukásának csíráját – kezdte az angyal. – Mivel negatív dolog, ezért magában foglalja saját bukását, még látszólagos diadalában is. Mindegy, milyen nagyra törő, jól szervezett, többszörösen bebiztosított ördögi terv az, eredendő bűnössége miatt a visszájára fog fordulni. Bármilyen sikeresnek is tűnjék útközben, a végén maga okozza a vesztét. Alapjaiban inog meg a torony, és saját magába roskadva eltűnik a feledés mocsarába.
80. oldal
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák 87% Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái
Mert mindig a művészetet kell okolni, mi? Nincs eredendő bűn, csak a művészet.
32. oldal
Mindig is túl keveset örült az ember, mióta ember van e földön: ez egyetlen eredendő bűnünk, barátaim!
Aki pedig megtanul jobban örülni, az szokik le legelőbb is arról, hogy tettben vagy gondolatban fájdalmat okozzon a többinek.
110. oldal, A részvét-teliekről
Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra 92% Könyv mindenkinek és senkinek
Az eredendő bűn tana nem annyira a priori elmélet, mint az emberi természet tapasztalati megfogalmazása; mindannyian, állandóan Istennek képzeljük magunkat, amikor azt hisszük, mi vagyunk a világegyetem közepe… A Teremtés és Bűnbeesés mítoszaiban (csakúgy, mint minden más bibliai mítoszban) az idő faktort ki kell iktatni; nem arról van szó, hogy Isten egyszer … tökéletesnek teremtette az embert, aki aztán kiesett a kegyelemből. Isten örök Teremtő; örökké teremti és életben tartja az embert és látja, hogy amit tett, jó (1 Móz 1,31). Ahogy a teremtés örök tevékenység, úgy a „Bűneset” is része az emberi élet minden pillanatának; az ember minden pillanatban „bűnbe esik”, önmagát helyezi a középpontba, fellázad Isten akarata ellen. Ádám Akárki.
334. oldal, idézet Alan Richardson cikkéből a 660. lábjegyzetben (12. fejezet)
„A végzetes emberi rosszindulat a regényírók fő témája, az eredendő bűn a történészek alapflundiuma. Erényről írni azonban kockázatos vállalkozás."
Az eredendő bűn
Az eredendő bűn, ha lusta, ernyedt vagy közömbös marad az író, mikor egy tollvonással, egy jelző vagy egy központozás cseréjével segíthetne a mondaton, erősebbé, igazabbá, emberibbé vagy hűségesebbé kovácsolhatna egy fordulatot – s az ilyesmit tudja az ember. De néha lusta hozzá, vagy fáradt, vagy cinikus. „Jó lesz így is!” – gondolja, s ír tovább. Ez a bűn, melyet író soha nem bocsát meg magának. Ez az eredendő bűn. A bibliában így nevezték: „Jóra való restség”.
36. oldal Helikon Kiadó (2000)
Alany legyen a talpán, aki a halállal kapcsolatban ki tudja bontani az egyéni tudat értelmét, jogosultságát. Aki pedig elhallgatja a halált, az port hint rosszhiszeműen. Persze minden társadalom ezt teszi, nehogy tagjainak külön-külön és összességükben elmenjen a kedvük a folytatástól. Aztán, mivel mégsem lehet a halált a szőnyeg alá söpörni, kezelését metafizikai bohócokra bízzák. Ezek alanyisággal felruházott személyre, személyekre, erőre hivatkoznak, amely vagy akik szövetségesei, valósággal cinkosai az evilágon becsapott alanyiságnak. Igaz, hogy jóval erősebbek a hétköznapi alanynál, amiért is félni kell őket, de mindazonáltal szeretni még inkább, mert átfogóan az alany nekik sokat köszönhet. Ebből következik az a döbbenetes ellentmondás, hogy az emberi sorsot, amivel senki sincs megelégedve, mindenkinek szeretnie kell.
Németh Sándor is, ha ilyesmiről beszéltünk, előszedte rögtön a a Nagy Építőmestert, mert ő őszintén csatlakozott a kőművességhez. Én viszont, bárminek nevezték is, Istennek, Úrnak, Teremtőnek, Mennyei Atyának, Legfelsőbb Lénynek, Akaratnak, Őserőnek, Természetnek, Matériának, szóval én nem gondoltam sohasem, hogy valamivel is adósa vagyok ennek az emberfeletti valakinek, valaminek. Jó, persze, van a világban sok szép és jó, de van ugyanannyi, ha nem több, rút és gonosz. Mi az ördögnek kellett a rútat és a rosszat belekeverni a szépbe és a jóba? Vagy rosszakaratból történt ez, vagy hozzá nem értésből. Vagy szadista az, aki ezt tette, vagy seggfej. Esetleg mind a kettő. Hol barát, hol ellenség. Még csak nem is kiszámítható. Mit kezdjek ilyesmivel? Agyalágyultnak tartottam az eredendő bűn tanát, azt, hogy valami tiltásnak nem engedelmeskedtünk, ezért hullik homlokunk verejtéke, ezért véges az életünk. Miért kellet azt az észbontó, perverz, tantaluszi helyzetet kitalálnia a Paradicsomban? Direkt odarakott valami kívánatosat, hogy aztán tilthassa. Szórakozzék az édes mamájával, de ne az emberiséggel. Ja, hogy neki nincs édes mamája… Nem fogom ezért sajnálni. Ha valaki ellen vétkezik az emberiség, akkor önmaga ellen vétkezik, ezt pedig azzal is lehet magyarázni, hogy hibásan van megalkotva.
169. oldal
Az eredendő bűnt – az értelem magánosságát – a bűnbeesés szüntetheti meg. Az értelemnek testté kell válnia és át kell haladnia a halál eleven kapuján. Ez a kapu: a nem. Az értelem lehullása a nemi vonzás, azaz Erosz erejével megy végbe.
A perspektíva profán dolog; olykor még szentségtörésnek is minősül: nézzük csak azt az elnyúló Krisztust Mantegna festményén, a lába elől, a feje pedig valahol a pokolban; csak nem hiszik, hogy az Atya beéri a megrövidített Fiúval? Istenem ez az abszolút közelség, a mindent körülfogó Szeretet: lehet neki messziről mutatni azt a Világot, amelyet Ő teremtett, és amelyet minden pillanatban megsemmisíthet? A Lét dolga, hogy elgondolja és előállítsa a Nemlétet? az Abszolútumé, hogy létrehozza a Relatívumot? a Fényé, hogy szemlélje az Árnyat? a Realitásé, hogy Látszatnak tekintse magát? Nem; az örökös história kezdődik újra: az Ártatlanság, a Tudás Fája, az Eredendő Bűn, a Kiűzetés. Ezúttal az almát úgy hívják, hogy perspektíva.
41. oldal