Erdély helyszín

Rákóczy csalódottnak tűnt. Talán mégis jobb lett volna, ha hazudok neki.
Erdélyt Dracula fejedelem kormányozza, már kétszáz éve. Az egész terület rezervátumként működik egyébként már kihalt denevérfajok számára. A kurucok a legboldogabb emberek Európában.
Ez valószínűleg jobban tetszett volna neki.

242. oldal (2010. Könyvmolyképző K.)

Mert, ha már az Úristen úgy rendelte el Erdély dolgát, hogy ott magyarok és románok vegyesen éljenek, akkor ezen nem lehet segíteni, s bele kell nyugodnia mind a kettőnek abba, hogy a másik is ott van. Már most: hogy egyszer az egyik van fölül, máskor a másik – aszerint, hogy a világ nagy urai miképpen ravaszkodják össze a politikát –, úgy látszik, ezen sem lehet segíteni. Tehát úgy kell ezt is venni, ahogy az Isten adja. Mint a jégverést, vagy a napsütést. De ha ez a politika, amit a nagyurak csinálnak, megzavarja az emberek eszit, és akik egyazon földön élnek, egymást verik főbe, ahelyett, hogy megsegítenék egymást: ez már igazán nagy baj. És ez a baj történt minálunk, látni lehetett tisztán.

Tata, ez az ország Sztálin mellé is odaállna, ha azt ígéri, hogy visszakapjuk Erdélyt meg a Felvidéket.

61. oldal

Az Erdély és Flandria között lezajlott döntőt a kviddicstörténet legdurvább mérkőzéseként tartják számon. A játékosok rengeteg, korábban soha nem látott szabálytalanságot követtek el, pl. egy hajtót görénnyé változtattak, az egyik őrzőt megpróbálták pallossal lefejezni, s az erdélyi csapat kapitánya száz vérszopó denevért eresztett ki a talárja alól.

48. oldal, Nyolcadik fejezet - A kviddics a világban - Európa (Animus, 2001)

Erdélyt a magyarok és a románok egyaránt hazájuknak tekintik. A románoknak megdönthetetlen régészeti bizonyítékaik vannak, hogy ők népesítették be a tartományt még a Római Birodalom idején, a népnevük erre utal. Előttük csak medvék és denevérek léteztek errefelé. Csak aztán az Ázsiából előrajzott vad magyar hordák befurakodtak a civilizált és békés román világba. A magyaroknak ezzel szemben megdönthetetlen régészeti bizonyítékaik vannak, hogy a 896-os honfoglalásuk előtt nem volt itt semmi, csak medvék és denevérek. A honfoglalás után nyugati mintára megkeresztelték magukat és immár békés keresztényként mit sem sejtve befogadták a balkáni pöcegödörből előmászó románokat, akik most ki akarják túrni őket a házukból.
A medvékben és denevérekben egyetért a két fél.

130-131. oldal

Közel harminc éve nem eszem húst. Egyszer azonban kivételt tettem! Erdélyben jártam, Gelencén, mely az utolsó olyan falu, ahol még Szent László-kori freskót láthatunk Árpád-kori templom falán – innen tudhatjuk, hogy a történelmi Magyarország határára értünk. Ebben a faluban egy éjszakára befogadott egy özvegyasszony, aki olyan szegény volt, ahogy arról a népmesékben hallhatunk. A férje meghalt, a két gyereke pedig, akiket, ha akart se nagyon tudott volna élelmezni meg ruházni, két különböző erdélyi nagyvárosban, kollégiumban lakott. A néni évente négyszer küldött nekik cipősdobozban süteményt. Évente négyszer. Többet nem tudott. De nem ám Esterházy-tortát! Piskótát, némi kakaóporral. Ennyi jutott. Az érkezésem hírére a néni levágta az egyetlen állatát. Ahogy mondom, az egyetlent! Mire odaértem, már föl is volt tálalva. Vegetarianizmus ide vagy oda, egyszerűen nem volt szívem azt mondani, hogy nem. Nem vitt rá a lélek. Miután megettem a húst, megvetette az ágyat. Egy picike kis háza volt, egy szoba, előtte egy konyha. Nekem kellett az ágyban feküdnöm, ő meg egy hokedlin ült a konyhában, a hátát a falnak támasztva, úgy aludt éjszaka. Így, ahogy mondom! Könyörögtem neki, hogy „nekem van hálózsákom, nem az ágyért jöttem!”. Egyszerűen nem volt hajlandó engedni. Reggel pedig hozta a pálinkát. Akkor értettem meg, mi az, hogy „pálinkás jó reggelt”! Amikor pedig elköszöntem tőle, kinyitotta a kétajtós ruhásszekrényt, melyben ott álltak a férje ruhái, s azt mondta: „Tessék választani!” Na, ezt már nem! Könnyen mondhattam, mert 30 centivel voltam magasabb, mint a férje. A néni azonban így szólt: „Akkor vegyen egy övet!” Így végül el kellett hoznom a férje egy övét…
Arról tehát, hogy egy szegény ember hogyan képes adni vagy gazdagítani másokat, legmélyebb élményeim Erdélyből és Kárpátaljáról származnak.

93. oldal

Kelet-Magyarországon és Erdélyben a taxi szó – legalábbis az idősebbek
használatában – a személyautót jelenti, mivel az első személyautók taxik voltak; a kocsi továbbra is csak ’lovaskocsi’. Így adódott az a mulatságos félreértés Szászrégenben […], hogy egy idős bácsi azt kérdezte: Taxival jöttek Pestről? Mire mi nevetve azt mondtuk: Dehogy is, hát kocsival jöttünk – amire viszont ő csodálkozott: Hol a kocsijuk: Mutattuk a fehér Ladát. Ja, szóval taxival, mondta.

81. oldal

És az erdélyi hegyekről mesélek Beának, az is a Kárpátok, mondom neki. Csak nálunk a hegyekben kerek, mély tavak vannak. Úgy mondják, hogy tengerszemek, annyira mélyek, hogy a fenekük összeköttetésben van a Fekete-tengerrel. Annak, aki belenéz egy hegyi tóba, a talpa a hegyen van, de a szeme a tengeren. Nagyapám azt mondja, a Kárpátok a föld alatt a karjukon hordozzák a Fekete-tengert.

68. oldal

Erdély déli felén a lakosság 78%-a román, 14%-a magyar, a többi szász (amin a középkor óta itt élő németek értendők). Észak-Erdélyben is élnek románok, de sokkal kisebb arányban, 50% alatt. Ez a magyar statisztika. Valószínűleg nincs nagyon meghamisítva, de nem is szívesen hangoztatják. A románok szerint viszont délen 100% a románok aránya (a magyar és a szász lakosság is román, csak megtévesztette őket az elnyomás). Észak-Erdélyben nem egészen 100%, mert ott él néhány magyar család is mutatóban.
A 4-5% cigány egyik fél szerint sem létezik, ebben szintén egyetértenek.

130. oldal

IV.Béla odaadta fiának Erdélyt és a keleti országrészt, hadd gyakoroljon. Aztán, amikor túlságosan megerősödni látta a srácot, elvette tőle a játékát. Az se tetszett neki, hogy István fiatakorától fogva tehetségesebb hadvezérnek bizonyult.

113. oldal