Engel Dávid személy

– Menj a pokolba!
– Onnan jöttem – mondta nevetve Áron, majd levette a trikóját, és a kezébe vette a törülközőjét.

27. oldal

Helyes volt, az tény, a szemei pedig legalább olyan zölden izzottak, akárcsak Daemoné az Obszidiánból. Most már kezdem kapiskálni, Katy miért lett megszállott – gondolt itt a regényre, aztán már minden másra, csak hogy ne a fiún pörögjön az agya.

21. oldal

– Mi ebben a csapatmunka? – tette fel a kezét Kata. – Ugyanazt a könyvet olvassuk, akkor nem mindegy? Meg én olvasni se nagyon akarok.
Na ja, még a végén fejbe csap a kultúra – gondolta Dávid, de jobbnak látta, ha meg sem szólal.

76. oldal

Tudta jól, mennyire nehéz hangosan kimondani azt, ami legjobban nyomja az ember szívét.

44-45. oldal

– Láttam ám egyet, amit én is olvastam, de mi a fenéért tetted a Young Adulthoz? Az sokkal komolyabb.
– Melyik az? – kérdezte meglepődve Dávid.
– Az Eleven testek. – Először nem esett le számára, hogy melyik könyvre gondol Áron, de aztán eszébe jutott az eredeti cím, mert azt a regényt is angolul olvasta.
– Te egy könyvvel a kezedben?
– Szexi a kép, ugye?

80. oldal

Ha egy olyan regényt olvasott, ami tetszett neki, akkor ritkán reagált a külvilágra. Szerette, amikor a cselekmény beszippantja őt, olyankor elfeledkezett a saját életéről, arról, ami fájt neki, és azokról a titkolt dolgokról is, amiket saját magának sem mert bevallani.

20. oldal

– Elkezdjem sorolni a címeket? Obszidián, Touch – Érintés, A lázadó, Az eskü, Kezünkben a jövőnk – és nem apadt el, felsorolta az összes könyvet, amit Dávid a Young Adult polcra rendezett a Molyon. – Nem unod? Lefogadom, hogy mind ugyanarról szól.
– Alig pár másodpercig láttad.

79. oldal

Amikor kettesben voltak, Áron volt a legaranyosabb srác a világon. De az életet mégsem lehet kettesben, a szobájába zárva leélni.

155. oldal

Áron atlétája nem sok teret hagy a képzeletnek, pontosan látszik a konditeremben töltött órák végeredménye. Dávid kissé elpirul, mire Áron gőgösen elmosolyodik.
– Ezt soha nem fogom megunni. Imádom, hogy majd megdöglesz értem – súgja olyan halkan, hogy csak ő hallhassa.
Dávid szíve hevesebben ver, Áron hangja, a pimaszsága mögött megbúvó kedvesség, a látványa, az illata, a tudat, hogy mellette ülhet, minden mást elnyom. A félelmet, a fájdalmat, az éhséget, a lelkiismeret-furdalást.
Nem marad más, csak a lángoló szerelem és az a pár, felemelő pillanat, amíg elhiheti, hogy az élet csodaszép is lehet.

42-43. oldal

Áron visszakúszott az ülésére, és hogy megtámaszkodjon, kezét Dávid combjára helyezte, úgy foglalt helyet.
– Ha rajtad múlna, örökké ott lenne, ugye? – kérdezte kajánul. Dávid dühösen pillantott rá, majd anélkül, hogy gondolkodott volna, akkorát csapott Áronra, amekkorára csak az erejéből tellett.
– Mondtam én, hogy vicces évnek nézünk elébe.

65-66. oldal