Encsy Eszter személy

Szabó Magda: Az őz

Idézetek

havas>!

Jövő. Nekem még soha senki sem akart jövendőt építeni. Csupa múlt van köröttem, akkora, hogy beleiszonyodom.

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
3 hozzászólás
BZsofi P>!

Gyermekkoromban oly sok esztendeig hallgattam, hogy később sose tanultam meg beszélni; én vagy hazudni tudok vagy hallgatni. Ami az életrajzomban van, az hazugság. Amit az emberek beszélnek rólam, az is hazugság. Én úgy tudok hazudni, hogy megélhetnék belőle. Onnan tudtam meg: nem lehet már segíteni rajtam, hogy még neked se bírtam igazat mondani.

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
tomgabee>!

Te hozzám tartoztál. Ennek csak kezdetben örültem, később egyre inkább bőszített, mert ott volt melletted Angéla. Angélát etetted és itattad, betakartad, elvitted nyaralni, odaadtad neki a zsebkendődet, ha elfelejtett hozni, meglátogattad és öledbe vetted a gyerekeket az Árvaházban, hogy örüljön. Hiába éreztem, hogy én szabom meg a napodat, Angéla mindig ott volt valahol, orvos kellett neki vagy jég a jégszekrényébe, skandináv szardínia, mert azt bizonyosan megeszi, és te futottál a rengeteg dolgod között tőle hozzám, tőlem hozzá.
Ha hamarabb megmondod, talán másképp történik minden. Mikor úgy elkéstél az eszpresszóból, és megmondtad, hogy Angélát kellett elvinned röntgenre, azt éreztem, most már elég volt, idegesít ez, ami van velem, Angélával és veled. Nem emlékszem, mit mondtam neked, csak az arcodra, a pillantásodra és a kezed mozdulatára, ahogy újra meg újra hátrasimítottad a hajadat. És a hangodra is emlékszem, hogy végre megszólalsz, meg a kezemre, ahogy leejtem az öklömet az asztal lapjára, és végigömlik a fény vörös kesztyűmön. „De hát őrült vagy te?” – kérdezted, és nem engedted el a pillantásomat, én meg néztelek, gyönge lett a lábam, megtámaszkodtam az asztalban. A poharam tele volt ásványvízzel, az oldalán ott görbült az arcod csepp, torz képe. „Őrült vagy!” – mondtad még egyszer, és éreztem, hogy elkezd verni a szívem. „Te még mindig nem vetted észre, Eszter, hogy én téged szeretlek, nem Angélát?”

179-180.

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
Babú>!

Bánom is én, szeretett-e vagy sem, minek szeretett volna, nem szeretett engem valójában senki tekívüled.

62. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
Babú>!

Akkor kimondtam magamban, hogy szerelmes vagyok beléd.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
hmargit>!

„Csak a felesége mehet be” – azt mondta a professzor.

„Csak egyedül, egyedül?” – ezt kérdezte Ramocsay. Én hátraléptem akkor, te meg visszanéztél egy pillanatra, s reménykedtél, talán nem is hallottam meg.

Akkor már azt éreztem megint, hogy gyűlöllek, hogy halj meg, csakugyan halj meg, pusztulj el nyomorultul, és fájjon is az utolsó lélegzetedig. Tűnj el előlem, fedjen el a föld, és ha volna feltámadás, akkor sem akarlak látni többé! Angéla félt, kipottyant a könnye.

Én még mindig az ajtóban álltam, Gyurica mellett, és a kezem, amely egész úton jéghideg volt ebben a kánikulában, megnyirkosodott. „Csak a felesége” – ezt mondja Weltner. Hát menjen Angéla, aki negyvennyolc gyermeket nevel, a jó kis Angéla, az emberiség anyja, menjen, és fogja el az utolsó lélegzetedet! Legalább Ramocsay is megnyugszik, nem leszel egyedül. Az isten verje meg, és téged is, fájjon a halál, fulladj, és kínlódj, és kaszálj a karoddal, mint apám, és csak azért kívánnám, hogy legyen túlvilág, hogy azon is csak égj a purgatóriumban, míg az idők be nem telnek, de te a purgatóriumban sem hiszel, a saját vallásodban sem, nemhogy az enyémben!
Weltner és az az élőkép ott a folyosón, mindenki lesett valamit, még a virágok is, a ványadt aszparáguszok, mintha vártak volna valamire. Én is vártam, hogy halj meg végre, és legyen már vége mindennek. Hát ki űzött el a szabóhoz, hogy legyen már egy tisztességes kabátod, ki íratott gyógyszert, ha beteg voltál, ki zavart az ingeshez, mikor a kézelőid kirojtosodtak, ki hallgatta 194végig a napjaidat, kivel háltál, kinek átkoztad meg egyszer, hogy a világra születtél, és kivel beszéltél meg mindent, amit írtál?
„Önt hívják Eszternek, ugye?” – kérdezte Weltner Angélától. Akkor félrelöktem őt is és Angélát is, és berohantam az ajtódon.

191-194. oldal részletek

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
Caroline>!

Suta, komor dzsinn voltam ott mellettük, leskelődő ártatlan tanúja annak a soha nem csillapuló szenvedélynek, mely összekötötte őket.

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
Babú>!

Szerettelek. Jobban, mint anyát. Jobban szerettelek apámnál is.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
hmargit>!

Nagy színésznő vagy, ezt mondtad egyszer, nem pátosszal, tárgyilagosan. A legfelső gombod leszakadt, azt varrtam vissza éppen. S míg öltögettem, láttam, hogy a középsőt már megerősítette valaki valami világos, gyenge szállal, ügyetlenül és csúnyán. Angéla sose tudott varrni, mindig megszúrta a kezét kézimunkaórán, aztán csak bőgött. Leeresztettem a kabátot az ölembe, csak bámultam rá. Angéla kezét láttam, ujján az esetlen gyűszűt, mozdulatát, ahogy keskeny vállával nekiveselkedik a kemény szövetnek. Összerándult a gyomrom. Megkérdezted, mi bajom van, azt mondtam, beleszaladt az ujjam begyébe az olló, szívogattam az ép ujjamat, aztán elkezdtem énekelni, táncolni, pörögtem a szobában, és közben arra gondoltam, hogy holnap letagadom magamat, és kimegyek valahová a folyó mellé, most úgyis a Csodálatos Brigád megy, abban nem játszom, egyedül akarok lenni, és azt akarom, hogy átfagyjak a havon és reszkessek, és még a csontomat is kiszapulja a tél. „Holnap hol?” – kérdezted, mikor elmentél. „A Hattyú-ban, ebédkor” – mondtam. Három napig nem láttál, addig nem jöttem vissza Szentendréről. Julit azzal hagytam ott, hogy próbára megyek, aztán a Margit-hídtól telefonáltam, hogy elutazom. Mikor megint találkoztunk, az arcod beleványadt a keresésbe. Majdnem megöltél. Feküdtem a karodban, néztem a mennyezetet, lenn az ösvényen autók futottak, folyton mozgott a fény. Arra gondoltam, hogy képtelenség, nem lehet megmondani, hogy azért szöktem el tőled három napra, mert Angéla megerősítette a kabátodon a középső gombot.

176. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter
Babú>!

Csak bámultam rád, te meg vissza rám, hallgattunk. Akkor már tudtam, azt kérdezted tőlem, most már másodszor, hogy hozzád megyek-e feleségül.

189. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Encsy Eszter