Emondmező helyszín

Robert Jordan: A Világ Szeme I-II.

Idézetek

korneliar>!

– Emondmezőn születtem – mondta mereven. – Anyám más földről való, innen a szemem színe. Az apám Tam al'Thor, juhász és földműves, akárcsak én magam.
Elaida lassan bólintott. Egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Rand állta a pillantását, rezzenéstelen tekintettel, noha a gyomra ökölnyivé zsugorodott. Látta, a nőnek feltűnik, milyen magabiztosan néz. Miközben továbbra is farkasszemet nézett vele, az aes sedai lassan megint felé nyújtotta a kezét. Elhatározta, hogy most nem fog összerezzenni..
A kardot érintette meg, nem őt, a markolat legvégén zárult össze a keze. Megszorította, majd elkerekedtek a szemei a meglepetéstől.
– Egy juhász a Folyóközből – suttogta, de úgy, hogy azért mindenki hallja –, gémjelű karddal.

Tizennyolcadik fejezet - Feszül a Háló (Második kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Elaida · Emondmező · Rand al'Thor · Tam al’Thor
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Thom, mi volt ez az egész Tearrel meg a Sárkány Népével? Tear egy város, egész délen, a Viharok tengere partján, nem?
– A Karaethon ciklus – mondta kurtán a mutatványos. Rand felvonta a szemöldökét. A Próféciák a Sárkányról.
– A Folyóközben senki nem mondja el a… azokat a történeteket. Legalábbis Emondmezőn biztos nem. A javasasszony elevenen nyúzná meg, aki megpróbálná.

Tizenharmadik fejezet - Válaszutak (Első kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Emondmező · Rand al'Thor · Thom Merrilin
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– De nem mindenki menekült el. Először apró csermelyként, majd hömpölygő folyamként indultak meg, mígnem valóságos emberáradat vonult, nem a biztonságba, hanem csatlakozni az országukat védő hadsereghez. Juhászok íjakkal, parasztok vasvillával, favágók fejszével. Nők is voltak közöttük, vállukra vetve vitték fegyverüket, ki mit talált. Férjük, jegyesük oldalán mentek a harcba. Mindannyian tudták, hogy soha nem térnek vissza. De a szülőföldjükről volt szó. Az apáiké volt, és egyszer a gyermekeiké lesz; azért mentek, hogy az ellenségnek meg kelljen fizetnie érte. Minden egyes talpalatnyi földet elborított a vér, mielőtt a Sötét Úr seregéé lehetett volna, de végül mégis visszaszorították Manetheren hadseregét, ide, erre a helyre, amelyet ma Emondmezőnek hívtok. Itt zárták körül őket a trallok hordák.

Kilencedik fejezet - Történetek a Kerékről (Első kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Emondmező
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Egész életedben arra vártál, hogy befonva viselhesd a hajad, most meg lemondasz róla? Miért? Csak mert ő sem fonja be a magáét?
– Az aes sedai-ok nem fonják a hajukat – felelte egyszerűen. – Illetve csak akkor, ha olyan kedvük van.
– De te nem vagy aes sedai. Te Egwene al'Vere vagy Emondmezőről, és a Nőkör görcsöt kapna, ha most látna.
– A Nőkor dolgaihoz neked semmi közöd, Rand al'Thor. Különben is, aes sedai leszek. Amint Tar Valonba érünk.

Tizenharmadik fejezet - Válaszutak (Első kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Egwene · Emondmező · Rand al'Thor
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Randnek nem kellett tettetnie, hogy érdekli a dolog. Amikor Padan Fain hírt hozott Emondmezőre a hamis Sárkányról, a férfiról, aki a Hatalmat is uralja, hosszú évek óta az volt a legnagyobb újság, ami a Folyóközbe érkezett.

Negyedik fejezet - Fehérhíd (Második kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Emondmező · Padan Fain · Rand al'Thor
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Amikor ennek vége, Loial, te megmutatod nekem a steddingedet, én pedig Emondmezőt neked. De semmi Átjárók. Gyalog megyünk, vagy lovon, még ha az egész nyár rámegy is.
– Gondolod, hogy valaha is vége lesz, Rand?
Homlokráncolva nézett az ogierre.
– Azt mondtad, két napa alatt Fal Darában leszünk.
– Nem az Átjáróknak, Rand. Az egésznek. – Loial a válla fölött hátranézett az aes sedai-ra. Az éppen Lan oldalán lovagolt; halkan beszélgettek. – Miből gondolod, hogy valaha is vége lesz?

Huszonharmadik fejezet - KÖVETŐ AZ ÁRNYÉKBAN (Második kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Emondmező · Loial · Rand al'Thor
Haarkon>!

Egwene-nel nem volt könnyű beszélni. Mindig vagy Ilával csevegett éppen, és ilyenkor olyan bizalmasan dugták össze a fejüket, hogy látszott, nem örülnének, ha most egy férfi zavarná meg őket, vagy Arammel táncolt; körbe-körbe pördült a furulyák, a hegedűk, a dobok zenéjére; a legváltozatosabb dallamokra, amiket a tuatha'anok az egész világról gyűjtöttek össze; máskor maguknak a kolompároknak a csengő, dallamos énekére. Minden daluk éles volt és dallamos, a lassúak éppúgy, mint a pergők. Számos éneket tudtak, néhányat még ő is felismert, amit még otthon hallott. Ők gyakran egész más címen ismerték őket, mint a folyóköziek. A „Három lány a réten"-t például a kolompárok „Táncolnak a szép lányok"-nak hívták, és, mint elmondták, az „Északi szél"-t például bizonyos vidékeken „Zuhog az eső"- ként ismerik, míg máshol „Berin menedéke”-ként. Mikor egyszer, gondolkodás nélkül, kérte, hogy játsszák el a „A kolompárnál a lábosom"-at, potyogtak a könnyeik, úgy nevettek. Ismerték, de „Szórd a tollakat" néven.
A dalaik hallatán meg tudta érteni, hogy folyton táncolnának. Emondmezőn senki nem tartotta többnek átlagos táncosnál, de ezek a zenék szinte csábították a lábát, hogy átvegye az ütemet. Biztos volt benne, hogy soha életében nem táncolt még ilyen sokat, ilyen gyorsan és ilyen jól. Szinte hipnotizálta a zene, még a vére is a dobok ritmusára lüktetett.

Kapcsolódó szócikkek: Aram · Egwene · Emondmező · tuatha’anok
korneliar>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Az ősi vér erős Emondmezőn, és az ősi vér dalol. Abban a pillanatban tudtam, ki vagy, amint megláttalak. Nincs az az aes sedai, aki egy fókuszálni tudó, vagy az átváltozása közelében álló nő jelenlétében azonnal ne érezné meg azt.

Tizenkettedik fejezet - Átkelés a Tarenen (Első kötet)

Kapcsolódó szócikkek: Emondmező · Moiraine Sedai · Rand al'Thor