Emma Davis személy
Idézetek
Igen, a fiúk összetörhetik a szívedet és elárulhatnak, de nem olyan fájdalmas módon, mint ahogy a lányok csinálják.
73. oldal
Az igazság megismerése azt jelenti, hogy végre lekerül rólad a súlya.
422. oldal
– Nem szabad használni a telefonokat. {{…}}
– Mi mást tudnánk csinálni?
– Tudod, lehet például beszélgetni – javaslom. – Biztosan nehéz elhinni, de ezt csinálták az emberek, mielőtt mindenki a képernyő bámulásával lett volna elfoglalva.
111. oldal
Vonzódom a romantikusan megközelíthetetlenhez.
19. oldal
– Nem fogok megőrülni – suttogom. – Nem fogok megőrülni.
Pedig dehogynem.
Természetesen meg fogok őrülni.
378. oldal
Csak egy ostoba lány küzd egy ostoba fiúért.
309. oldal
Induljunk tiszta lappal! Tegyünk úgy, mintha tizenöt évvel ezelőtt éppen megérkeznénk a táborba. – Theo hamis mosolyt villant rám, mint amikor először találkoztunk.
– Szia, Theo vagyok.
Megint elámulok, milyen megbocsátó. Mintha minden keserűség és harag távozott volna belőle, amikor fának ütközött a kocsijával. Bármi lehet az oka, Theo jobb ember, mint én. Az én ösztönös reakcióm a megbántottság, hogy visszavágjak, és ezt ő is jól tudja.
– Játszd tovább nyugodtan – sürget Theo.
Semmit sem szeretnék jobban, mint törölni majdnem mindent, ami akkor és most történt köztünk. Visszaforgatni az idő kerekét addig, amíg még Vivian, Allison és Natalie élnek; Theo az álompasi, akivel találkozom; én vagyok az ártatlan, csámpás lány, aki idegeskedik a tábor miatt. De a múlt kapcsolódik a jelenhez. Minden hibánk és megaláztatásunk követ bennünket, ahogy haladunk rendületlenül előre. Ezeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
243. oldal
Az egyik vakító villanásnál látok valamit az ablaknál. Talán. Mivel olyan gyors a villámlás, nem tudnám megmondani, hogy mit láttam. Csupán egy elmosódott kép. Fél pillanat valójában, de ahhoz elég, hogy még egyszer azt gondoljam, valaki teljesen mozdulatlanul áll kint, és benéz a faházba. Azt akarom, hogy tévedjek. Azt akarom, hogy a fa árnyéka legyen. De az újabb villámláskor, amikor fényesség lesz másodpercekig, rájövök, hogy igazam van. Van valaki az ablaknál. Egy lány. Nem látom az arcát. A villámlás hátulról világítja meg a sziluettjét. Mégis, valami ismerős benne. A nyaka és a válla finom vonala. A haja esése. A nyugodtsága. Vivian. Ez ő. Biztos vagyok benne. Csakhogy nem az a Vivian, aki ma lenne. Olyan, amilyennek tizenöt évvel ezelőtt ismertem, semmit nem változott. Ez a Vivian kísértett a fiatalságomban, arra késztetett, hogy újra meg újra eltemessem a festményeimben. Ugyanaz a fehér ruha. Ugyanaz a természetfölötti nyugalom. A kezében tart egy csokor nefelejcset, olyan mozdulattal, mint egy némafilm hősszerelmese.
258. oldal