emberi természet fogalom

– Egy ember igazi természetéről az árulkodik legjobban, ahogy az alárendeltjeivel bánik. Ne azt nézd, mit csinál, mikor vele egyenrangúak között van.

491. oldal, 27. fejezet - Tapmancs visszatér

Az ember nem az, aki az utolsó vele folytatott beszélgetésed alatt volt, hanem az, aki az egész kapcsolatotok alatt volt.

Rainer Maria Rilke

281. oldal · Rainer Maria Rilke

Emberek vagyunk, Holsten. A fajirtáshoz értünk a legjobban.

477. oldal

Az emberek persze tagadják, hogy az állatok érző lények lennének, mert így továbbra is kegyetlenkedhetnek velük és kizsákmányolhatják őket, valamint figyelmen kívül hagyhatják a tényt, hogy a tetteink mély nyomot hagynak a többi élőlény lelkében.

63. oldal

Az ember roppant találékonyan meg tudja győzni magát arról, hogy önzése, hamissága, aljassága valójában nemesség és nagylelkűség.

269. oldal

Hiszen az embert egyvalami különbözteti meg az állatoktól: ember voltának a tudata. Ha ez a tudat hiányzik, akkor nem ember, hanem vadállat. Két lábon jár, két keze van, mégis vadállat. A legszörnyűségesebb vérengző vadállat. És akkor nem létezik iránta sem emberiesség, sem sajnálat, sem kegyelem.

107. oldal

Az ember, ha veszélybe kerül, vagy egyáltalán nem fogja fel a helyzetet, vagy rögtön kettő helyett kezd gondolkodni. Mialatt egyik énje mérlegeli, hogy mi a további teendő, a másik biztosítja a gondolkodáshoz, szükséges pillanatot, mindent lát, és mindent észrevesz.

101. oldal, A hajnalok itt csendesek

Minél mélyebbre hatolt Isten tekintete az emberi belsőben, annál forróbb szeretet gyúlt Istenben az ember iránt.
    Csakhogy az ember hálátlannak bizonyult, földműveléssel, gyermeknemzéssel foglalkozott, és ügyet sem vetett Istenre. Mire az isteni elmében megjelent a szomorúság, melyből sötétség szivárgott.
    Isten viszonzatlanul beleszeretett az emberbe.
    Az isteni szeretet, mint minden szeretet, néha terhes. Az ember megérett, és úgy döntött, megszabadul a tolakodó szeretőtől. »Hadd menjek el – mondta. – Hagyd, hogy a magam módján ismerjem meg a világot, és láss el az útra.«
    »Nem boldogulsz nélkülem – felelte Isten. – Ne menj el.«
    »Hagyj békén« – mondta az ember, és Isten szomorúan hajtotta le neki az almafa ágát.
    Isten magára maradva búslakodott. Azt álmodta, hogy ő kergette ki az embert a Paradicsomból – annyira fájt neki a gondolat, hogy elhagyták.
    »Gyere vissza hozzám. Rettenetes a világ, könnyen megölhet. Nézd a földrengéseket, vulkánkitöréseket, tűzvészeket és árvizeket« – mennydörögte az esőfelhőkből.
    »Hagyj békén, boldogulok magam is« – válaszolta az ember, s azzal elment.

168-169. oldal, A Játék ideje (L'Harmattan, 2011)