Elvira Langton személy
Idézetek
– Apa! – kiáltottam el magam, hogy beleremegtek az ablakok, apám pedig olyan arccal törte ránk az ajtót, amiről leolvastam, hogy minimum egy hadseregnyi támadóra számított vészriadóm nyomán. Mikor csak hármunkat talált ott, némiképp értetlenül nézett végig a szobán. Anyámon és nővéremen fennakadás nélkül siklott át a tekintete, ám mikor engem meglátott – majd némi kihagyás után felismert –, elkerekedett a szeme.
– Asszony, mit műveltél ezzel a gyerekkel? – nyögte, mintha legalábbis nem ő adott volna engedélyt arra, hogy ezt tegye velem.
– Azt akarja rám adni! – panaszoltam, miközben tömény borzalommal a nővérem kezében tartott cipőkre böktem.
24. oldal
– Ugye most nem kezdesz itt sírni nekem? – rémültem halálra, mert semmi sem ejtett úgy kétségbe, mint zokogó anyám látványának rémképe.
– Ne légy szemtelen! – legyintett meg, de láttam, amint elmaszatol egy könnycseppet a szeme sarkában. – Ha tudnád, mióta várok arra, hogy így lássalak.
– Remélem, alaposan az emlékezetedbe vésted a látványt, mert még egyszer nem fog előfordulni! – morogtam, és közben mindent megtettem, hogy egy tisztességes kortynyi lélegzethez jussak, de a halcsontok kelepcébe zárták a belső szerveimet.
22-23. oldal
– Hova siessek?
– Hát öltözni – szállt be anyám is, még a zöldségek szelését is abbahagyta és ravaszul csillogó szemekkel figyelte lassan rémültté váló arcomat.
– Fel vagyok öltözve – néztem végig magamon, de nem, valóban nem hagytam ki semmit.
– Csakhogy így nehezen fogják elhinni, hogy két, szórakozni vágyó ifjú hölgy vagyunk – érkezett Audrey kaján válasza a fűzők és szoknyák halma alól.
– Hogy mik vagyunk? – a pánik kezdett belopakodni a hangomba, és segítségért apámra pillantottam. Nem mentem vele sokra.
20-21. oldal
Anyám égnek emelt pillantással fohászkodott az égiekhez türelemért, majd még egyszer rámordult apámra, átkarolta a nővérem vállát, és elvezette a gyilkosság helyszínéről. Apám egy darabig nézett utánuk, arcán gondterhelt ráncok jelentek meg, ahogy a holnap rá váró megpróbáltatásokra gondolt. Végül csak megcsóválta a fejét, mint aki beletörődik az eleve vesztes csatába, majd anyámék után indult.
– Nők – dörmögte a bajusza alatt. Teljes szívemmel egyet tudtam vele érteni.
26. oldal
– Most megyünk, anya.
– Ha végeztetek, gyertek vissza. Sül a pite.
Néha gyanakodni kezdtem rá, hogy anyám egy varázsló – mégis ki képes már reggel fél nyolckor pitét sütni? Egyszerű, földi halandó biztosan nem.
112. oldal
Eljöttem, mert megígértem, és mert attól tartottam, Harry egyszer csak megjelenik a vacsoraasztalnál, anyám meg egyből hozzáad feleségül. Kezdtem arra gyanakodni, hogy neki igazából mindegy, ki is a jelölt, csak udvariasan viselkedjen, és nagyjából ép legyen a fogsora.
91. oldal (Főnix Könyvműhely, 2016)
