Elodin személy
Idézetek
Olyan szeme volt, mint Elodinnak. Nem a részletekben. Elodin szeme éles, gúnyos és zöld. Magwyn szeme az ismerős ademi szürke, kissé vizenyős, a szemhéja vöröses. A nézésük hasonlított. Ismerőseim közül Elodin volt az egyetlen, aki úgy tudott nézni az emberre, mintha könyv lenne, amelyet unottan lapozgat.
818. oldal
Hatalmas vihar közeledett felénk, és Elodin úgy döntött, jót tenne nekem, ha eltöltenék valamennyi időt a szélben. Minél közelebb, annál jobb, mondta. Tudta, hogy Lorren sosem engedné meg, hogy fölmásszunk az Archívum tetejére, így hát egyszerűen ellopta a kulcsot.
Ez sajnos azt jelentette, hogy amikor a kulcs lerepült a tetőről, senki sem tudta, hogy csapdába estünk odafönn. Ennek eredményeképpen az egész éjszakát a tető csupasz kövén töltöttük, a dühös vihar agyarai között.
Másnap délelőtt kiderült annyira, hogy lekiálthassunk az udvarra segítségért. Mivel láthatólag nem volt másik kulcs, Lorren a legegyszerűbb megoldást választotta: néhány megtermett könyvtáros egyszerűen betörte a tetőre vezetőajtót.
Mindez nem jelentett volna különösebb gondot, ha a vihar elején Elodin nem ragaszkodik hozzá, hogy vetkőzzünk meztelenre, göngyöljük a ruhánkat viaszos vászonba, és nyomtassuk le egy téglával. Azt mondta, ez majd segít, hogy a lehető legteljesebben átélhessem a vihart.
A szelek azonban erősebbek voltak, mint a magiszter várta, elvitték úgy a téglát, mint a ruhánkat. Úgy elvitték, mint egy maroknyi levelet. Így veszítettük el a kulcsot, amely Elodin nadrágjának a zsebében volt.
Emiatt aztán Lorren magiszter, a tanársegédje, Distrel, és a három termetes könyvtáros anyaszült állapotban talált ránk az Archívum tetején. Ráadásul bőrig áztunk, mint a vízbe fúlt patkányok. Tizenöt perc múlva az egész Egyetem ismerte a történetet. Elodin hatalmasat nevetett rajta, és noha ma már én is látom a humoros oldalát, akkor korántsem szórakoztam olyan jól.
957