Elínborg személy
Idézetek
– Hidegháború volt – szögezte le Sigurdur Óli. – Fura idők voltak.
– Azok – mondta Erlendur. – Fura idők.
– Nekem ez a hidegháború mindig a világvége-hangulatról szólt – mondta Elínborg. – Erre még jól emlékszem. Valahogy nem lehetett nem erre gondolni. Ott lebegett fölöttünk az ítéletnap. Én csak ezt a hidegháborút ismeretem.
– Kimegy egy biztosíték és bumm! – tette hozzá Sigurdur Óli.
– És ennek a félelemnek elő kell jönnie valahogy – mondta Erlendur. – Abban, amit teszünk. Abban, amik vagyunk.
90. oldal
Látta rajta, hogy elhanyagoltabb a szokásosnál. A borostája többnapos volt, bozontos vörösesszőke haja szétállt a négy égtáj felé, kopott és gyűrött öltönye vegytisztító után sírt. Elínborg kísértést érzett, hogy felhívja a figyelmét ezekre a tényekre, de Erlendur arckifejezése nem bátorította erre.
– Hogy alszol mostanában, Erlendur? – kérdezte inkább óvatosan.
– A seggemen – morogta Erlendur.
93. oldal (Animus, 2015)
– Jó olyan tökéletesnek lenni? Mindig tipp-topp öltözve, simára borotválva, illatosan, amerikai diplomával, rágatlan körmökkel, csak azzal törődni, hogy holnap is meglegyen a legdivatosabb ruhára való? Nem unalmas? Nem unsz rá soha magadra?
A nő, Ellen nem sokkal karácsony előtt hagyta el az otthonát, és azóta nem látták. Amíg a kisfiú holttestét meg nem találták, Erlendur annyira belemerült ebbe az ügybe, hogy Sigurður Óli és Elínborg már arról pusmogott, hogy visszatér a régi mániájához. Mindenki tudta, hogy Erlendur nem állhatja a lezáratlan ügyeket, különösen az eltűnt személyekkel kapcsolatosakat. Amikor már mindenki más lemondóan legyintett, és meg volt győződve róla, hogy mindent megtett, Erlendur még mélyebbre ásta magát, és nem volt hajlandó feladni.
84. oldal