Edward Fairfax Rochester személy
7 hozzászólásIdézetek
Milyen igaz az a mondás, hogy „szép az, amit szépnek látunk”! Mr. Rochester színtelen, olajbarna arca, tömör, szögletes homloka, fekete szemöldöke, mélyen ülő szeme, kemény arcvonásai, keserű szája – minden csupa erély, akarat, elszántság – a szépség közismert törvényei alapján nem voltak szépek, de az én szememben ő több volt, mint szép, mert érdekelt, és mert teljesen hatása alá kerültem. Érzéseimnek sem tudtam többé parancsolni. Szeretnem kellett, pedig rám se nézett.
Ebben az öblös, vörös fotelben Mr. Rochester valahogy másképpen festett; nem látszott olyan komolynak és rosszkedvűnek, mint máskor. Ajkán mosoly játszadozott, szeme csillogott, nem tudom, mitől; valószínűleg a bortól. Mindenesetre ebéd utáni jó hangulatban volt; közlékenyebb és derűsebb, mint rendesen, nem olyan mord és fagyos, amilyen reggelenként szokott lenni. Gránitba vésett vonásai még így is kemények voltak, ahogy fejét a dagadó selyemvánkoson nyugtatta, de nagy, sötét szemének tekintete – mert nagy, sötét szeme volt – mintha kissé ellágyult volna.
142. oldal, 14. fejezet (Európa, 1969)
Látom, nem bízik bennem. Hát én bízom magamban. Tisztában vagyok indítóokaimmal és céljaimmal. Új törvényt teszek e pillanatban, megmásíthatatlant, mint a médek és perzsák törvénye, hogy szándékom jó és tiszta.
14. fejezet
„My friends,” Ivy said, padding over the table and smiling at the seven potted plants. „Elizabeth, Emma, Fanny, Catherine, Anne, Marianne and Elinor.”
Selina's brows crossed beneath her helmet. „You named them after Austen heroines?”
Ivy beamed as bright as the twinkling lights strung overhead.
„You're my new favourite person. No one ever gets the reference – even Harley asked me what the hell I was talking about.”
Selina slid the lenses of her helmet up as she studied the seven plants. „I'm more of a Brontë girl.”
Ivy waved a hand. „Ugh, Mr Rochester is gross. Darcy all the way.”
280-281. oldal
→ |
---|
Amikor elkiáltottam magam: „Jane! Jane! Jane!”, egy hang; nem tudom honnan jött, de azt tudom, kinek a hangja volt; azt felelte: „Megyek! Várjon meg!” és egy pillanat múlva mintha a szellő suttogva azt kérdezte volna: „Hol van?”
466. oldal
– Mondja, maga kis boszorkány, nem adhatna nekem valami bűvös szert, valami varázsitalt, amitől megszépülnék?
– Nem, uram, ez még az igazi varázslóknak sem sikerülne – mondtam, magamban pedig hozzátettem: „Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Vagy inkább többre fogja tartani a férfias erőt minden szépségnél.”
304. oldal, 22. fejezet (Európa, 1986)