Eden személy
Idézetek
– Eden… azt mondtad, hogy vallásokról olvasgatsz. Miért? – nézett rám úgy, mintha nagyon fontos lenne neki a válaszom. Ebben a tekintetben Calder nem változott. Eszembe jutott, hogy vajon hányan lettek belé egy kicsit szerelmesek az évek alatt, mert a belőle áradó csendes tűz és a fáradhatatlan figyelem az erőssége. Ritka ez egy fiúnál, és még ritkább egy férfinál. Az egész lényemmel szerelmes voltam belé.
159. oldal
– Xander egyszer az mondta, hogy nem véletlenül maradtam életben az Acadiában történtek után. És hogy minden szenvedésnek megvan az értelme – mesélte némi szünetet tartva.
– Igen – bólintottam. – Én is szeretek hinni ebben. Mindannyiunk nevében.
– Szerinted egyszer majd megtudjuk? – mosolygott rám. – Szerinted egyszer majd meglátjuk, hogy miért kellett fájnia?
Ezen eltöprengtem egy pillanatra, és megint belekortyoltam a meleg, édes italba.
– Talán nem is egyetlen okról van szó – bámultam kifelé a végtelen kukoricamezőkre és az aranyló égboltra. – Hanem arról, hogy mindannyian a szívünkre ragasztunk dolgokat, mint én a szekrényajtóra, vagy úgy, ahogy te beborítottad a rólam készült festményekkel a műteremben a falat. Mindannyian a szívünkhöz ragasztjuk azt, amit értékesnek tartunk, amire szükségünk van, ami azzá tesz minket, akik vagyunk. De lehet, hogy ezek a dolgok csak akkor tudnak bekerülni a szívünkbe, ha az meghasad. Lehet, hogy csak akkor válnak igazából a részünkké, és csak akkor értjük meg mások fájdalmát, hiszen mi magunk is keresztülmentünk rajta. Így pedig hagyjuk, hogy jobb emberekké váljunk, akik még jobban képesek szeretni. Talán ez az igazi kegyelem. Talán ez a fájdalom értelme.
306. oldal
– Szerintem… szerintem meg kéne találni a módját annak, hogy megbocsássunk, Calder. Nem azoknak a kedvéért, akik rosszat tettek nekünk, hanem saját magunkért. Nem hagyhatjuk a szívünkre ragasztva a keserűséget, mert a végén olyan mélyen belénk ivódik, hogy nem lesz visszaút. Szerintem arra kéne összpontosítanunk, hogy mennyi szépséget kapunk az élettől, és hagyni, hogy inkább ez határozza meg, kik vagyunk. Mert azok, akik a keserűségnek élnek, végül belülről teszik tönkre saját magukat, és azokat is, akik megpróbálják szeretni őket. Mi nem leszünk ilyenek.
307. oldal
Jack a homlokát ráncolva agyalt a következő kérdésen. Mosolyogtam, mert pont olyan arcot vágott, mint Eden.
– Apa… ha nekem nehéz lesz az életem, akkor honnan fogom tudni, hogy hazudnak nekem?
Megtapogattam a mellkasát.
– Onnan, hogy hallgatsz a szívedre. És arra a hangra, amelyik akkor jön, amikor lehunyod a szemedet. Fel fogod ismerni, mert félig csak érzés lesz, félig meg suttogás. Ez a hang pedig sohasem hazudik annak, akinek olyan jó a szíve, mint neked, Jack.
Edenre pillantottam, aki Mayát ringatva figyelt minket.
Valahogy egyszerre volt boldog és szomorú a mosolya.
Jack az anyjára nézett, utána megint rám.
– Apa, az a hang mindig azt fogja mondani, amit a legkönnyebb megtennem?
– Nem. De mindig azt fogja mondani, ami helyes.
320-321. oldal