Eden személy
Idézetek
Kissé megborzongtam a gondolattól, hogy itt született az elképzelés, ami örökre megváltoztatta az életünket.
Viszont!
Ez volt az az ötlet, ami összehozott minket Edennel. Kavarogtak bennem az érzések. Néha úgy tűnt, hogy nagyon szép dolgok származnak a csúnyákból. És ezekről az ember mit gondoljon? Hogy lehet hálás valamiért, amiért annyit kellett szenvednie, hogy megkapja? Vagy pont ez az igazán szép az életben: a sötétség után megtalált fény? Talán ez az értelme az egésznek. Mert ha csak abban vesszük észre a szépséget, amiben a legboldogabb körülmények között nyilvánvalóan ott van, akkor lehet, hogy igazából nem is keressük.
277. oldal
– Ha én csak egy fiú lennék, te meg csak egy lány, akkor nem csókolnálak meg egyszer, ahogy kérted.
Itt szünetet tartott, nekem pedig összeszorult a szívem. Ó!
– Akkor hosszan és gyakran csókolnálak, Eden.
102. oldal
– Én csak egyikükhöz szoktam imádkozni.
[…]
Calder felém fordult.
– Melyikhez? – kérdezte meglepődve.
– A Kegyelem Istenéhez.
– Miért pont hozzá?
Olyan lágyan csengett a hangja. Eltűnődtem, mit válaszoljak.
– Azért, mert… szerintem nem sok minden van, amit megbocsátással és kegyelemmel ne lehetne megoldani.
105. oldal
Odaért a sziklához, és nehézkesen felmászott rá. Calderrel mindketten odébb húzódtunk, aztán hanyatt fekve levegőért kapkodott, s az oldalát masszírozta, mintha lenne ott egy seb.
– Eden, ez a szánalmas, rossz kondiban lévő alak itt Xander Garen – kuncogott Calder.
– Rossz kondi? Ki van rossz kondiban? Mindennap kilométereket gyalogolok. Csak nem szoktam hegyről lefelé kocogni nehéz kancsókkal a hátamon. Nevetséges – méltatlankodott Xander, és felém fordult. – Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek, Eden. Évekkel ezelőtt egyszer dobozrúgósat játszottunk. Biztos emlékszel rám. Én voltam a pálya ördöge. Nem mintha én emlékeznék pont arra a játékra, de mindig én voltam a pálya ördöge, szóval bizton állíthatom, hogy aznap is így történt.
71. oldal
– Tényleg, Xander, mi a baj? – fordultam felé.
Sóhajtva elengedte a kezemet, hogy megdörzsölje a borostáját.
– Van egy lány… – kezdte halkan és elgyötörten.
Calder röhögött, mire felültem, és a homlokomat ráncolva ránéztem.
– Bocsi… – motyogta. – Csak a világtörténelem összes tragédiája ezzel a három szóval kezdődik. Hogy van egy lány.
