Dzsingisz kán személy
Idézetek
Amikor Jiszügej-baatur a tatár Temüdzsin-ügét, Kori-bukát más tatárokkal együtt foglyokként hazahozta, Höelün nagyasszony éppen várandós volt. Az Onon menti Deliün-boldaknál laktak ekkor, itt született meg Dzsingisz kán. Születésekor jobb kezében alvadt vércsomót szorongatott, mely akkora volt, mint egy bokacsont. Így született meg. Mivel akkor jött a világra, amikor a tatár Temüdzsin-ügét meghozták, azért adták neki a Temüdzsin nevet.*
* Alvadt vércsomó az újszülött csecsemő markában rendkívüli „jel”, mely a nemzetségi babona szerint rendkívüli elhivatottság záloga. A 78. szakasz, mely szintén utal erre a jelre, arra enged következtetni, hogy az ily módon előre jelzett nagyrahivatottság útja az erőszakosságon és kegyetlenségen keresztül vezet. – A frissen érkező hadifogoly nevét az újszülöttre ruházni: a nomád névadás egyik jól ismert formája. – A Temüdzsin név különben mongol nyelven ’kovács’-ot jelent.
16-17. oldal, Első könyv (Osiris, 2004)
A kommentárok szerint Dzsingisz kán legrégibb mondái őse valóságos farkas, annak a felesége pedig valóságos szarvasünő volt. A későbbi mongol hagyomány ezeket az állatősöket emberekké alakította át, akik a mongoloknál korántsem szokatlan módon állatnevet viseltek személynévként. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a nagy mongol hősnek, Dzsingisz kánnak a régi mongol hagyomány totemisztikus ősöket keresett. Lámaista befolyás alatt ezt később nem is nagyon értették, de nem is nagyon akarták érteni, hiszen eredeti formájában ez a hagyomány összeegyeztethetetlen lett volna a buddhista tanokkal.
Jegyzetek
– Igen. Tudtátok, hogy Dzsingisz kán fel is talált sok mindent? Nagyon éles eszű ember volt.
– Például mit?
– Például a szendvicset.
– A szendvicset? – hördültünk fel együtt hitetlenkedve. – Ugyan már…
– Nem, komolyan! Azt akarta, hogy a harcosai egyszerűen és gyorsan ehessenek az úton is.
– De ti nem is művelitek a földet! Honnan lehetett volna Dzsingisz kánnak lisztje a kenyérhez?
– A kínaiaktól. Kína volt Mongólia éléskamrája.
– Nekünk is megvan a magunk legendája a szendvicsről – meséltem. – Az angolok szerint Lord Sandwich találta fel, ugyanis híres szerencsejátékos lévén úgy akart enni, hogy közben ne kelljen otthagynia a játékot. De valószínűleg ez sem igaz. Nem hiszem, hogy az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy szelet húst és egy szelet sajtot rakjon két szelet kenyér közé, épp egy tizennyolcadik századi angol arisztokrata volt. Bár az elképzelhető, hogy ő tette népszerűvé.
– Nem is tudom – szólt közbe Michel. – Nekem valahogy jobban tetszik a Dzsingisz kános történet. Egy praktikus falat, amelyet a nyeregben ülve fogyaszthatsz el úgy, hogy a szabadon maradt kezeddel lekaszabolhatod az ellenség fejét.
– Úgy van – nevetett Tulga. – A lovaink gyeplő nélkül is mennek, tudjátok, egy jó lovas a lábával irányítja. Így egyik kezével ehet, a másikkal kaszabolhat. Mondtam én, hogy Dzsingisz kán nagyszerű ember volt!
240-241. oldal
Rupert Isaacson: Lóháton 83% Egy gyógyulás igaz története
A tatárokat hatalmába kerítette, és teljesen kirabolta őket. Ekkor, hogy eldöntsék, mit tegyenek a néppel, Dzsingisz kán nemzetségével egy jurtába gyűlt össze nagy tanácskozásra. A tanácskozás során megállapodtak abban, hogy – mivel a tatár nép ősidők óta nagyapáinkat, apáinkat gyilkolta – nagyapáink, apáink bosszúját megbosszuljuk, sérelmüket megtoroljuk, s a tengelyszöghöz mérve egy szálig kiirtjuk és elpusztítjuk őket. Akik megmaradnak, azokat rabszolgasorba taszítjuk, kit ide, kit oda, magunk közt szétosztjuk őket. A tanácskozás végeztével, mikor kimentek a jurtából, a tatár Jeke-cseren megkérdezte Belgütejtől, mit végeztek. Belgütej erre azt mondta: Abban állapodtunk meg, hogy mindnyájatokat a tengelyszeghez állítunk és lemészárolunk. Belgütej e kijelentéséről Jeke-cseren értesítette tatárjait, akik erre elsáncolták magukat. Amikor a magukat eltorlaszoló tatárokra katonáink rávetették magukat, nagy veszteségeket szenvedtek. A magukat eltorlaszolt tatárokat végül is nagy kínnal megadásra kényszerítve megtörték, és a tengelyszeghez állítva le akarták őket mészárolni. A tatárok azonban abban egyeztek meg, hogy minden ember kést rejt ruhája ujjába, s úgy hal meg, hogy párnát visz magával a halálba.* A mieink ezúttal is súlyos veszteséget szenvedtek. Végül is a tatárokat a tengelyszeghez állították, és teljesen kiirtották.**
* Párnát vinni magával a halálba: a halottkísérésnek sajátos formája. Nem a gyászolók küldik a halott után a túlvilágra a kísérőket a háznépből, szolganépből vagy a legyőzött ellenségből, hanem a halálra szánt harcos maga szemeli ki áldozatát, s magával viszi a sírba, hogy „párnája” legyen, magával viszi a túlvilágra, hogy ott „szolgája” legyen. A nomádok közt igen elterjedt hiedelmek emléke megtalálható a magyar Lehel-monda egyik motívumában is.
** A ’tengelyszeghez mérve kiirtani’ jelentése a rövidre fogott kínai fordítás szerint ’akik olyan magasak, mint a kocsi tengelyszege, azokat mind kiirtani’. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy az ilyen módszerrel a gyerekek kivételével (ezek ugyanis nem érnek fel a tengelyszegig) mindenkit kiirtani már akit ti. ilyen célból a tengelyszeghez állítanak. De nem állítottak mindenkit, csak a nemzetség felnőtt férfi tagjait, azokat, akik a nemzetség „csontjához” (mongolul jaszun) tartoztak. Egy nemzetség kiirtása ennek a rétegnek a megsemmisítését jelenti.
50. oldal, Ötödik könyv (Osiris, 2004)
Ögödej kagán a nyúl-évében (1231) elindult a kitat nép ellen, előhadként Dzsebét küldte előre. Nemsokára le is győzte a kitatok seregeit, s olyan mészárlást vitt köztük végbe, hogy úgy hevertek a földön, mint korhadt fatuskók. Azután átkelt a Csabcsijal hágón, megindította seregeit, hogy a városokat és az erődítményeket mindenfelé ostroma alá vegye. Utána Ögödej kagán Sira-dektürnél letáborozott.
Ekkor Ögödej kagán betegségbe esett. Amikor már elvesztette beszélőkészségét, s igen rosszul érezte magát, jósoltatni kezdtek mindenféle táltosokkal meg jövendőmondókkal. Kiderült, hogy a kitat nép földjének, vizének szellemurai és fejedelmei azért tombolnak oly veszedelmesen, mert népüket kirabolták, városaikat és erődítéseiket lerombolták. És amikor a lapockacsontokból jósolni kezdtek azzal a szándékkal, hogy váltságdíjul népséget, aranyat, ezüstöt, állatokat és élelmet ajánlanak fel, a betegség csak nem enyhült, ellenkezőleg, még vadabbul kezdett tombolni. Amikor a lapockacsontokból tovább jósoltak arra vonatkozólag, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a kagán kinyitotta a szemét, vizet kért, ivott belőle, s megkérdezte: mi történt? Erre a táltosok elmondták, hogy a kitat nép földjének, vizének urai, fejedelmei vadul tombolnak, mert földjüket, vizüket tönkreteszik, népüket kirabolják. Mikor a lapockacsontokból jósolva azt mondtuk, hogy váltságdíjul bármit adunk, a betegség még vadabbul kezdett tombolni. De amikor azt mondtuk, hogy a családtagok közül megfelelne-e valaki, a betegség alábbhagyott súlyosságában. Most döntsön a te parancsod. Mikor ezeket elmondták neki, így szólt: A hercegek közül ki van itt? Toluj herceg volt ott, és így szólott: Bár fölötted voltak még bátyák, alattad pedig öcsök, szent Dzsingisz kán atyánk tégedet, kán bátyát választott ki, mint valami paripát, megsimogatott, mint valami bárányt, és magasztos trónját számodra jelölte ki, a sok népet a te válladra rakta. Jómagam a kán bátya mellett élek, hogyha mit elfeledne, emlékeztetném majd; ha elszenderülne, felserkenteném majd. Ez lett a feladatom. Ha most téged, kán bátyámat elvesztenélek, kit emlékeztetnék majd arra, mit elfeledett, kit serkentenék fel, ha elszenderült. Valóban, ha kán bátyám nem gyógyulna meg,
Erős, nagy mongol nép
Elárvahodna,
Kitat nép ünnepre
Készülődne.
Fejedelmi bátyámnak hadd lépjek helyébe,
Én pisztráng gerincét
Elroppantottam,
Tokhal hátát hányszor
Törte el ujjam!
Elöl igyekvőknek
Elébe vágtam,
Hátul állókat
Hamar átszúrtam.
Hiszen orcám nékem is szép,
Hátam pedig hosszú.
Táltosok, rajta, könyörögjetek, varázsoljatok! Amikor a táltosok megkezdték varázslataikat, Toluj herceg kiitta a varázslóvizet. Egy darabig csak ült, majd megszólalt: Részeg lettem… Míg részegségemből magamhoz nem térek, fejedelmi bátyám viselje gondját öccseinek, akik árvák és kicsinyek, özvegy menyének, Berüdének, egészen addig, míg meg nem állnak tulajdon lábukon. Mindent elmondtam. Megrészegedtem – mondotta. Kiment, és meghalt. Hát így történt.*
* Toluj önfeláldozó halálának epizódja megvan Rasídu-’d-Dínnál is. Eszerint a kitatok elleni hadjárat elhúzódott, a végső leszámolást Altan kánnal a nagykán Togulgura [Dokulku-cserbire] bízta. Közben valami betegségbe esett a nagykán, a táltosok erre szokásuk szerint megjelentek, és megkezdték ráolvasásukat. A betegséget sikerült kiűzniök egy fából való szilkébe, az abban levő varázsló vízbe. Ekkor belépett Toluj, és így szólt: „Hatalmas Ég! Ha a bűnökért neheztelsz, nekem sokkal több a bűnöm, mint neki: embert is többet öltem meg a csatákban, asszonyaikat, gyerekeiket fogságba hurcoltam, apákat, anyákat megríkattam. Ha pedig el akarod vinni szolgádat arca szépségéért, alakja finomságáért, ügyességéért és tapasztaltságáért, én jobban megfelelek: Ögödej helyett végy el engem, adj neki gyógyulást a kórból, s helyezd belém e kórt!” Ahogy elmondta e szavakat, szájához emelte a szilkét, és kiitta belőle a vizet, amelybe a táltosok belehajtották a nagykán betegségét. A nagykán meggyógyult, ő pedig a hazafelé vezető úton megbetegedett, s röviddel rá meghalt. […] Ezzel szemben Dzsuvaini a nyers igazságot közli: Toluj idült alkoholizmusa következtében hunyt el.
109-110. oldal, Tizenkettedik könyv (Osiris, 2004)
– A legjobb bosszú a siker, Alakaj – suttogta.
247. oldal
Stephanie Thornton: A tigriskirálynék 95% Dzsingisz kán asszonyai
Baumeister hangsúlyos helyen említi Jason Wilder biológus kutatását, aki a különböző ma élő populációkból gyűjtött össze genetikai mintákat, és arra jött rá, hogy őseink népessége nagyjából 67 százalékban nőkből és 33 százalékban férfiakból állt. Wilder ezenfelül rámutat, hogy az adatok alapján kellett lennie néhány olyan férfinak, aki több nőnek is nemzett gyermeket, míg ugyanekkor a legtöbb férfinak egyáltalán nem lettek utódai. Erre az egyenlőtlen eloszlásra szolgál példával az a közelmúltban felfedezett genetikai bizonyíték, amely szerint a 13. századi mongol hódító, Dzsingisz kán – akinek a fiai nagy háremeket tartottak – leszármazottai az egykori Mongol Birodalom területén ma élő emberek nyolc százalékát tehetik ki.
239. oldal, Második rész - Okok, 12 Savanyú a szőlő: amikor a "jogomban áll" érzése összecsap a valósággal, Minek vásárolnánk meg a tehenet, ha ingyen is hozzájuthatunk a tejhez? (Libri, 2016)
Philip Zimbardo – Nikita D. Coulombe: Nincs kapcsolat 79% Hova lettek a férfiak?
Ekkor a tatár Jeke-cseren leányát, Jiszügen-katunt Dzsingisz kán megtartotta magának. A nászéjszakán Jiszügen-kadun így szólt: Ha a kagán oly kegyes hozzám és emberszámba vesz, s értéknek tekint engem, akkor törődni fog velem. De van nekem egy nővérem, idősebb nálam, Jiszüj a neve. Különb, mint én vagyok, s jobban illik fejedelmi férfihez. Nemrég ment férjhez. Most ebben a felfordulásban elkeveredett valahová. Erre Dzsingisz kán így szólt: Ha nővéred nálad is szebb, megkerestetem. Ha nővéred megjönne, átengednéd-e neki helyedet? Jiszügen-kadun erre így válaszolt: Ha a kagán olyan kegyes, mihelyt meglátom nővéremet, átengedem neki helyemet. Erre Dzsingisz kán kiadta a parancsot, hogy kerestessék meg. Katonáink rá is akadtak, amint az erdőben bujkált ifjú férjével, akihez hozzáadták. Férje elmenekült, őt pedig elhozták ide. Amikor Jiszügen-katun meglátta nővérét, korábbi ígéretét beváltva felállt, leültette arra a helyre, ahol ő ült, maga pedig lejjebb foglalt helyet. Mivel Jiszüj-kadun csakugyan olyan szép volt, amilyennek Jiszügen-katun mondotta, Dzsingisz kán beleszeretett, elvette, és feleségei sorába iktatta.
Ötödik könyv