Dzsingisz kán személy
Idézetek
„Dzsingisz kán feketén itta a kávéját?" – kérdezte Oberon. A fürdetés közben halott történet óta ő akart lenni a kutyák Dzsingisz kánja. Francia uszkárokból álmodott magának háremet, és mindegyiküket vagy Fifinek, vagy Bambinak akarta elnevezni. Fölöttébb szórakoztatott ez a szokása: Oberon akart már karóba húzó Vlad lenni, Jeanne d'Arc, Bertrand Russel, szóval minden történelmi figura, akiről fürdetés közben meséltem neki. A Liberace-korszaka volt a legmulatságosabb. Nem láttál még semmit, ha nem láttál ír farkaskutyát strasszkövekkel kirakott, aranyszínű laméban parádézni.
70. oldal
– Emlékszel, mi voltál az előző életedben?
– Egy kicsit. Azt hiszem, könyvelő.
– Vagyis nulla katonai tapasztalat?
– Ha hullákat kell számolni, jól jövök.
– Csodás. Van itt valaki, aki emlékszik, hogy katona volt? Nindzsa? Bármi? Plusz pont a nindzsáknak vagy vikingeknek. Senki nem volt Attila, a hun? Dzsingisz kán? Fekete Szakáll? Vagy hasonló?
304. oldal, 26. fejezet ("Orfeusz a csatornában")
Minden atom, amely az olvasót felépíti, valamikor már több csillagnak is része volt, és több millió élő szervezeté is. Olyan sok atomból állunk, és ezek sorsa halálunk után olyan különböző, hogy atomjaink közül körülbelül egymilliárdnak jó esélye van arra, hogy előzőleg valamikor Shakespeare teste felépítésében működtek közre. További egy-egy milliárdra számíthatunk Buddhából, Dzsingisz kánból és Beethovenből, vagy bárki másból, aki előttünk legalább egy-két évszázaddal élt. Mivel az atomoknak kell néhány évtized, mire alaposan elkeverednek a világban, ne is számítsunk rá, hogy egyhamar eljut hozzánk egy csipet Elvis Presley.
130. oldal
– Hallott már Dzsingisz Kánról?
– Miről? – szólalt meg szinte egyszerre Holden és Fred. Miller csak kifejezéstelen tekintettel meredt Dresdenre, és páncéllal fedett combjához ütögette a pisztolyát.
– Dzsingisz Kánról. Egyes történészek úgy vélik, hogy Dzsingisz Kán a Földön élő emberiség negyedét elpusztította hódításai során – magyarázta Dresden. – Mindezt egy olyan birodalom megteremtéséért, amelynek szétesése a halála pillanatában megkezdődött. Mai léptékkel mérve ez tízmilliárd embert jelentene, csupán azért, hogy egyetlen nemzedékre hatással legyen. Másfélre. Ezzel összevetve az Eros még csak kerekítési hibának sem mondható.
432. oldal
– No és mi a halál? – kérdezte szónokiasan Jeejee. – Közönséges átvedlés, afféle metamorfózis. Perzsiában mély önkívületbe estem, és a barátom cáfolhatatlan bizonyítékot szerzett róla, hogy egyik előző életemben én voltam Dzsingisz kán.
– A filmsztár? – kérdezte tágra nyílt szemmel Margo.
– Nem, drága Margo, a nagy harcos.
239. oldal
Dzsingisz kán pedig, ahogy kán lett, így szólt Boorcsuhoz meg Dzselméhez:
Amikor árnyamon kívül más társam nem volt, ti ketten árnyaim voltatok, lelkembe nyugalmat hoztatok. Lelkemben legyen a helyetek. Mikor a lófarkon kívül nem volt más ostorom, kísérőimül szegődtetek, szívembe nyugalmat hoztatok. Szívemben legyen a helyetek.
37. oldal, Harmadik könyv (Osiris, 2004)
A fiatal nő alázatosan térdre borult a gyerek előtt, aki kinyújtotta kezecskéjét, és megérintette fején a hajtincseit. „Coca”, mondta érthetően, de a korához képest mégis tompa hangon. Ártatlanul, kedvesen, saját sorsáról mit sem sejtve elmosolyodott, nem tudta leolvasni a homlokára írt vadállat számát, ami fel sem tűnik, amíg nem nézel először tükörbe, vagyis amíg az agy áttetsző rétegeihez nem adódik hozzá az utolsó, a színezüst réteg, amelyen a többi visszaverődik, létrehozva az utolsó szót, a tükrök gyümölcsét: én. Természetesen ugyanúgy mosolygott a saját gyerekágyában, az eldugott ausztriai faluban Adolf is, ugyanúgy nyújtotta kezét az anyjának Dzsingiz is egy vadregényes jurtában, ugyanúgy nevettek, kuncogtak, gügyögtek, csodálkozva néztek a világra a sorozatgyilkosok, a nagy világmegváltók és egy igazságosabb világ építői is, nem sejtve, hogy csak vért és borzalmat hoznak a világra, a test és a lélek gyilkosai, akik loptak, csaltak, hazudtak, elkurvultak, és halottakat idéztek, akik kifaragtatták a saját képmásukat, akik nem tisztelték a szüleiket, és akik képtelenek voltak teljes odaadással, szívvel-lélekkel szeretni az Istent. Amikor gödröcskés arcával a kis Adolf rád nevet, csak annyit tehetsz, hogy egy panorámás hallucinációban előre látod Majdanek, Dachau és Auschwitz poklát, és alázatos szívével térdre borulsz, mint Zoszima, a kölcsönostor előtt, amellyel Isten a népeket sújtja, mert még a pólyában megölni vagy megnyomorítani a későbbi gyilkost ugyanolyan felháborító szentségtörés, mint azt kívánni, hogy ne lett légyen megtörtént tény a keresztre feszítés és Krisztus halála – mindnyájunk bűneiért.
460-461. oldal, III. rész (L'Harmattan, 2014)