Duna helyszín
Idézetek
A legtöbb magyar olvasó Jókai regényében találkozott a Vaskapuval. Az arany emberben szereplő Senki szigete ihletője sokak szerint az Ada Kaleh (bár vannak esélyesebbek, az Ada Kaleh például nem volt se lakatlan, se elfelejtett). A sziklaszorosokat megörökítő Jókai nem járt az Al-Dunán. Viszont volt egy természettudós jóbarátja, Frivaldszky Imre, akiről a Wikipédia azt írja, hogy többek között „csigákkal is szép eredményeket ért el”, és ő készítette fel a mestert. Az 1962-ben a helyszínen forgatott film stábja még látta a régi várost, illetve az elsüllyedt szigetet is. Na jó, nem egyértelmű, hogy Jókai nem járt itt, olvastam erről igent is, nemet is. De az igenes verzió is úgy szól, hogy időskorában, bőven a regény megírása után járt Orsován, megnézte a Kazán-szorosokat, és kijelentette: ha a munka megkezdése előtt látta volna ezt a helyet, nem tudta volna ilyen jól megírni.
28.-29. oldal
→ |
---|
Februárius. Csikorgó hideg. Vastag jéggel fedett folyó, szekérrel is átkel azon most akárki.
A jégen át lovascsapat tart Esztergomnak. A büszke erőd ott magaslik a Duna felett. Királyváros, érseki székhely, kalmárparadicsom.
22. oldal, Második fejezet - A kiátkozott király városában (Lazi, 2021)
MAKSZIM GORKIJ: MARKO LEGENDÁJA
Élt egy csoda szép vizitündér,
rejtőzve a parti füzesben.
Fürdött a hüs árnyu Dunában,
s hálóba akadt az ügyetlen.
Láttán elijedt a halásznép,
csak Marko legény nem ijedt meg.
Karjába ölelte a tündért,
csókolta, susogta: „Szeretlek!”
A lány, keblére simulva,
hajlott, mint zsenge füz ága,
csak nézte igézve Markót,
s csendült különös kacagása.
Csókolta-becézte legényét,
de eljött lassan az este –
eltűnt a homályban a tündér,
és Marko búsongva kereste.
Kereste napestig a parton,
kereste a mély folyamágyban,
és jajszava szállt: „Hol a tündér?”
És szólt a folyó: „Sose láttam!”
„Hazudsz!” – zokogott fel Marko –
„Te rejtegeted, hogy ölelhesd!”
S már ugrott esztelenül, hogy
meglelje a mélyben a kedvest.
Majd hajdan, a szép vizitündér
fürdőzni lejár a folyóra.
Marko nyugoszik vízi sírban…
De él hire, hallani róla.
Ti jeltelen éltek e földön,
mint szürke homályban a féreg,
nem szól mese tetteitekről
és nem zeng rólatok ének.
Rab Zsuzsa fordítása
55–56. oldal, Második kötet (Európa, 1978)
Az Erdélybe vezető út során Jonathan meglátogatta Bécset, sétát tett Budapest utcáin, átgyalogolt a szépséges hidakon a Duna felett, és Klausenburghban a Hotel Royale-ban vacsorára megkóstolta a vidék jellegzetességét, a pompás paprikás csirkét. Jóllehet az ágya kényelmes volt, mégis igen különös álmai voltak az éjszaka. „Biztosan a paprika az oka”, gondolta.
Miután reggelire ismét evett némi paprikát, ezúttal kukoricakásájában, Jonathan újra vonatra szállt, hogy folytassa útját kelet felé.
5-6. oldal, 1. fejezet - Jonathan útra kel (Alexandra, 2012)
VARJAK, VEREBEK…
Varjak a Vérmezőn, galambok a
Mátyás-tornyon, sirályok a Dunán
és mindenütt verebek, verebek!
Hány észre nem vett, titkos szárnycsapás
rebben a házak közt, hogy szinte már
feszül a város, s a kő is remeg…
Ki figyel rátok, varjak, verebek,
kis senkik, tollas polgártársaink,
s figyeltek-e egymásra, madarak?
Talán úgy éltek ti is mint külön
közösség, megvetve ki köztetek
lakik, az embert, így puskátalan.
Bús óriás kőkalitkáiban
lakik ő, hol a hideg ormokon
lesnek az éhes macskák körmei.
S tán a valódi úr a macska. De
az embernél a ló is valakibb
ki az utcán szíjjait csörteti.
A ló, ki egyre ritkább lesz ma már;
pedig az ő nyomán él a szorult
veréb és napról napra éhezőbb.
Rossz világ jár a madarakra is –
elgondolom, míg várok csöndesen:
autóbuszt várok a Vérmezőn
Itt csupasz a föld, őszről fü maradt;
gőzölg a rét mint a lovak fara;
a hó piszkos köntöse szakadoz.
Mint szegényruha, szakadoz a hó,
s mint mérges gáz, lassan leszáll a köd…
Áradj, jó gáz, szegénység, fulladozz!
Szűk lett a föld és elapadt az ég!
Varjak, sirály, galambok, verebek,
röpülni tudtok, de hát hova még?
Röpülni tudtok, titkos szárnycsapás
száz és száz, fojtva a házak között;
feszül a város és dobog a rét…
1932. márc. 12
630–631. oldal, Zsengék, kötetbe nem sorolt és hátrahagyott versek (Osiris, 1997)
Te vagy az a szerelem, akinek jönni kellett, hogy a járókelők a kedvesebb arcukat mutasság felém az utcán, hogy muzsikásabb legyen a hozzám szólók hangja, hogy megint érezzem az ifjúkori Duna nyári illatát, lássam a háztetők színeit, halljam a kocsikerekek víg pörgését, az Andrássy út távolát, a nők fehér harisnyáját, a férfiak lovagiasságát, az élet gyengédségét…
Ötödik fejezet - Égi lény a Borz utcában
128. […]
El kell hagynom az országot, hogy elfogadható legyen a távolmaradásom. A képviselők precízek ezen a téren. És hazudni sem hazudhatok, korábban még meg lehetett úszni az ilyesmit, de ma már olyan rámenősek az újságírók, és csak a leleplezések és a bagatell ügyekben való vájkálás élteti őket. Így ráállíttattam az egyik ifjú kollégámat az ügyre, tulajdonképpen egy rendkívül tehetséges fiatalember, talán nem annyira szimpatikus, de mindenesetre sikerült neki előásnia egy kormányfőknek szóló nemzetközi találkozót, amit Budapesten rendeznek holnap-holnapután. Minden bizonnyal lemondtam a részvételt néhány héttel ezelőtt, de most mégiscsak elfogadom a meghívást. Azt mondom, hogy meggondoltam magam, és a találkozó olyan fontos, hogy szükségesnek tartottam módosítani az időbeosztásomat, hogy el tudjak menni rá. Most aztán, gondolom, teljes gőzzel hajtanak az ottani követségünkön, haha, erre aztán igazán nem számítottak. Az egyik beszédíróm már dolgozik is a felszólalásomon, amit ott lent kell elmondanom. Csak egy egészen rövid hozzászólás lesz a növekvő nacionalizmusról Európában, és hogy erre figyelnünk kell, meg hasonlók, a szokásos szöveg. De arra gondoltam, nem lenne-e kedved velem jönni, Fvonk, ezért telefonálok. Holnap korán reggel indulok, és még vannak üres helyek a gépen, épp most ellenőriztem. Az utat nem tudom kifizetni helyetted, de egészen biztosan fel tudlak csempészni a szállodai szobámba, ahol megihatnánk néhány sört, és jól éreznénk magunkat, mit szólsz hozzá?
Nem is tudom, feleli Fvonk, olyan hirtelen jött.
Na, gyerünk, biztatja Jens, végül is Budapestről beszélünk! Nem akármilyen város, egy nagyszerű hely, benne van az útikönyvben, és a Duna szeli át, a Duna folyó, a folyók folyója, ami Belgrádon is keresztülfolyik, gyermekkorom városán, bizonyos mértékben, és így a gyermekkorom folyója is, az egyetlen folyó, ami esetenként hiányzik. Ha láthatnám a Dunát a nappali ablakából, az aztán nem lenne semmi. Képzeld csak el! De természetesen ez csak egy álom, fantázia, nem teszek érte semmit, hisz akkor évekig háborúznunk kellene, és a hadseregünk nem készült fel erre, és nem is vagyunk elegen, habár elég sok pénzhez hozzájuthatunk, hát igen, de ezzel együtt ez a terv mégsem reális, de az, hogy oda leutazzunk, és kicsit nézzük a folyót, szerencsére nem megvalósíthatatlan. És egy egészen másféle fürdőkultúrával rendelkeznek ott lenn, olvastam az útikönyvben, fürödni fogunk, barátom, meleg forrásokban, hohó, képzeld csak el.
133-134. oldal