Don Quijote személy

Miguel de Cervantes: Don Quijote
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Alexandre Dumas: A három testőr
Paul Auster: New York trilógia
Frank Arnau: Halálra ítélem
Hamvas Béla: Arkhai
Jimmy Burns: Beckham és Spanyolország
Michael Moorcock: A fekete folyosó
Paul Auster: The New York Trilogy
Faludy György: Vitorlán Kekovába
George Bernard Shaw: Vélemények, gondolatok
Anton Pavlovics Csehov: Anton Pavlovics Csehov művei I-IV.
Sándor Iván: A regény jövője
Irvin D. Yalom: A magyar macska átka
Csejtei Dezső: A spanyol egzisztencializmus története
Charles Dickens: David Copperfield I-II.
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm
Neal Shusterman: Az óceán mélyén
Cullen Bunn: Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást

Idézetek

Sli P>!

– (…) igaz, hogy nem illik az embernek magamagát dicsérni, nekem néha meg kell tennem, amikor nincs körülöttem más, aki dicsérjen.

160. oldal, Második kötet - Tizenhatodik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: dicséret · Don Quijote
csartak P>!

És mindig akad valaki gyalázatos messiás, aki hajlandó elprédikálni az embereknek azt, amit hallani akarnak – és akit aztán vakon követnek, csak hogy ne kelljen a saját józan eszüket használniuk. Akárcsak Don Quijote a gadarene-i konda élén!

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
Kókuszka>!

– Túl sok a rossz lovagregény, Lenu. Itt van a Don Quijote; minden tiszteletem Don Quijotének, de nekünk Nápolyban nem olyanokra van szükségünk, akik szélmalmok ellen harcolnak, fölösleges erőpazarlás: nekünk olyanok kellenek, akik tudják, hogyan működnek a szélmalmok, és működtetik is.

332. oldal, 61.fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
Morpheus>!

Ha egy ország – jelen esetben a századelő Spanyolországának – kormányzata, vezetése nem felel meg a ráruházott feladatnak, történelmi missziónak, vagyis ha egy vezetés hamis, akkor az általa képviselt, mintegy hivatalos szintre emelt patriotizmus is hazug; ez esetben viszont az igazi hazafiság csakis ennek az álhazafiságnak a peremein kívül fogalmazódhat meg: „Egyetlen e névre méltó spanyolnak, Don Quijote egyetlen testvérének sincs itt hazája… A mi hazánk a hazátlanságban van.”

153. oldal (Miguel De Unamuno)

Csejtei Dezső: A spanyol egzisztencializmus története Miguel de Unamuno és José Ortega y Gasset filozófiájának fő kérdései

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote · haza · ország
Kkatja P>!

Hogyan távolodhattunk így el egymástól? Visszatekintve úgy látom, alapvetően különbözött az érzékelésünk: én egzisztencialista és racionális beállítottságú vagyok, ő szomorú, romantikus alkat. A szakadék talán elkerülhetetlen volt, hiszen a tragédiákat is gyökeresen másként éljük meg. Hogyan nézzünk szembe a létezés kegyetlenségeivel? Szerintem Irene lényegében úgy gondolta, csupán két, egyformán gyötrelmes stratégia létezik: az egyik a tagadás valamilyen formája, a másik az elviselhetetlen szorongással járó tudatosság. Pontosan ezt fogalmazta meg Cervantes Don Quijote halhatatlan dilemmájában: Melyiket választod: a bölcs őrületet vagy a józan bolondságot?
    Van egy előítéletem, mely erősen befolyásolja terápiás módszeremet: sosem hittem abban, hogy a tudatosság őrülethez, a tagadás pedig józansághoz vezet.

160. oldal

Irvin D. Yalom: A magyar macska átka Pszichoterápiás mesék

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
Sli P>!

Ruházkodjál takarosan, mert még a tuskó se látszik tuskónak, ha feldíszítik.

526. oldal, Második kötet - Ötvenegyedik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote · ruhanemű
Timár_Krisztina IP>!

(…) valamennyien fennszóval kiáltották:
– Isten hozta a kóbor lovagok színét és virágát!
S azzal valamennyien, vagy legalábbis legtöbben, illatos víz permetegét hintették Don Quijotéra és a hercegpárra. Don Quijote alig tudott hová lenni csodálatában, s most kezdte csak igazán hinni, hogy nemcsak képzelt, hanem valóságos kóbor lovag, mert íme, szakasztott úgy bánnak vele minden tekintetben, mint ahogy ő olvasta a múlt századok kóbor lovagjairól.

215. oldal, II. kötet

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
2 hozzászólás
>!

További nehézséget jelent, hogy még én sem tudom biztosan, mi is az igazság magamat illetőleg. Teszem azt: mennyire vagyok bolond és mennyire épelméjű? Nem tudom. Különleges adottságom jóvoltából sokra vittem Londonban a mesterségemben. De Don Quijote a példa rá, hogy ha valaki ésszel sokra viszi, attól még sültbolond is lehet.

12. oldal (Bibliotheca kiadó 1958)

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote
Sli P>!

Azt hiszem, végképp elbutultam volna, ha nem segít rajtam egyetlen kedvező körülmény. Ez pedig a következő volt. Apám után egy kis könyvtárféle maradt ránk az egyik emeleti kis szobában, ahova szabad bejárásom volt (mivel szomszédos volt az én szobámmal), és ahová senki sem tette be a lábát rajtam kívül. Ebben az áldott kis szobában Roderick Random, Peregrine Pickle, Humphrey Clinker, Tom Jones, a Wakefieldi lelkész, Don Quijote, Gil Blas és Robinson Crusoe ragyogó társasága várt rám. Ők táplálták képzeletemet és azt a reményt, hogy van még valami a Téren és Időn túl – ők, meg az Ezeregyéjszaka, meg a tündérmesék –, és nem voltak ártalmamra; mert akármilyen ártalmas dolog bujkálhatott is bennük, reám ez nem hatott; én legalább nem tudtam róla. Most is csodálom, hogy mialatt szüntelenül nehezebb tárgyakkal kínlódtam, a sok magolás közben miképpen is keríthettem időt arra, hogy ezeket a könyveket elolvassam? És az is furcsa, hogy apró bajaim közepette (melyek nagy bajok voltak az én szememben) hogy is tudtam vigasztalást meríteni abból, hogy kedvenc hőseimet magam személyesítettem meg – amit meg is tettem –, ugyanakkor Murdstone urat meg Murdstone kisasszonyt képzeljem minden gonosz figura helyébe – amit szintén megtettem. Egy álló hétig Tom Jones voltam (persze afféle gyermeki Tom Jones, tiszta szívű, ártatlan lény). És szentül hiszem, hogy egy hónapon keresztül szakadatlanul az a Roderick Random voltam, akit saját elképzelésemhez idomítottam. Mohón faltam néhány kötetnyi útirajzot – már nem emlékszem, mifélét –, amit a polcokon találtam; és jól emlékszem, naphosszat cserkésztem házunk környékén egy ócska kaptafa középső részével felfegyverkezve, Kivagyokén, az Angol Királyi Hajóhad kapitánya személyében, akit a vademberek támadása fenyegetett, s megfogadta, hogy nem adja olcsón az életét. A kapitány emberi méltóságát sohasem alázták meg azzal, hogy fejéhez vágják a latin nyelvtant, velem megtették. A kapitány azonban kapitány volt és maradt, rettenthetetlen hős, dacolt a világ minden élő és holt nyelvének minden nyelvtanával.
Ez volt az én egyetlen és állandó vigaszom. Ha eszembe jut, mindig megjelenik előttem egy nyári este képe; a fiúk ott hancúroztak a temetőben, én meg ágyamon ülve olvasok, mintha életem függne tőle.

54-55. oldal, I. kötet, Negyedik fejezet - Kegyvesztetté válok (Európa, 1981)

Sli P>!

– Sancho – jegyezte meg Don Quijote –, te napról napra kevésbé együgyű s mindegyre okosabb leszel.
– Már hiszen rám is csak ragad valami a kegyelmed okosságából – válaszolta Sancho –, lám a terméketlen, sivár föld is termékennyé válhat, ha jól megtrágyázzák (…)

120-121. oldal, Második kötet - Tizenkettedik fejezet (Európa, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Don Quijote · okosság · Sancho Panza