Dömdödöm személy
Idézetek
– Kuss! – mondta Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon. – Itt vihorásztatok, röhécseltetek, talán még vicceket is meséltetek egymásnak, miközben hallhattátok, hogy közeledem.
– Nem hallottuk – tiltakozott Ló Szerafin –, csak a vége felé, éppen hogy alig-alig; annyira, hogy döbb, döbb…
– Igen, igen, s azt hittük, a fülünk cseng – toldotta meg Aromo.
– Vagy hogy egy üres hordó gurul – bólogatott Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa.
– Dömdödöm – mondta Dömdödöm.
– Vagy hogy dobol egy dobos – így Vacskamati.
– Vagy?! – kérdezte ordítva Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, és szigorúan Szörnyeteg Lajosra nézett.
– Szerinted mi volt?
Szörnyeteg Lajosnak reszketni kezdett a térde kalácsa.
– Én azt hittem, hogy… izé… hogy döböl egy döbös.
Bikfi-bukfenc-bukferenc
S ekkor szigorúan megszólalt Dömdödöm:
– Döm, döm! – mondta, és Bruckner Szigfridre mutatott.
– Micsoda?! – kiáltott rémülten Bruckner Szigfrid. – Halljátok, mit mond?
– Halljuk, halljuk – bólogattak a többiek, s Bruckner Szigfrid láthatta az arcukon, pontosan azt gondolják, amit Dömdödöm mondott. Mindenki jól értette: azt mondta Dömdödöm, hogy hiába ugrálnak, csakis egy orvossága van a bajnak. Be kell tömni a szemtelen szemfogat.
– Arra gondolsz – kérdezte óvatoskodva Bruckner Szigfrid –, hogy elmenjek egy fogorvoshoz, és krrrzrrr, fúróval…?
– Dödöm – bólogatott Dömdödöm.
– Hát azt aztán nem, de nem ám! – ordított torkaszakadtából Bruckner Szigfrid.
– Jó, ha nem, hát nem – mondta Mikkamakka –, akkor isten veled. – Már állt is fel. – Gyertek! – szólt a többieknek.
Szedelőzködtek.
– Ezt… ezt nem tehetitek velem! – hápogott Bruckner Szigfrid. – Mi lesz a fogammal?
– Mondtuk, hogy csak a fogorvos segít.
– Olyan mogorva vagy velem – duzzogott Bruckner Szigfrid.
– Mondhatjuk vidáman is – illegette magát Vacskamati. – Csak a, hihi, fogorvos, haha… segít, hehe.
Bruckner Szigfrid felugrott.
– Szétlapítom! – kiáltotta. De lendülete már az első lépés után elhervadt, vállát leejtette, nyakát behúzta, s szomorkásan motyogta maga elé: – Csak a fogorvos segít.
A fájós fogú oroszlán
A szöveg természetesen további metafikciós-metapoétikai kérdéseket is fölvet. Ilyen például az a probléma: miért tűnik váratlanul, az adott helyzetben poétikusnak a Dömdödömtől már jól ismert mondat? Az egyik válasz szerint – ami a fönt elmondottakból következik – azért, mert egy, az interpretációs közösség számára mérvadó figura poétikusnak nyilvánította. Egész pontosan olyan jelentést tulajdonított neki, amely az adott közösség számára kellemes, a kultúrát építő értékként tűnt föl. Ettől azonban még nem szükségszerű, hogy poétikai értéket is tulajdonítsanak neki, jóllehet sejthető, hogy egy, a jelentésekre centrált irodalomrendszer számára nagy a csábítás. A válasz innen kettéválik: az egyik magyarázat szerint a körülmények (költői verseny) és a kultúra diskurzusaiban keringő történetek alapján tulajdonítanak neki művészi értéket. Azon az alapon, hogy az ilyen értékek a legtisztábban rendszerint a költői művekben fejeződnek ki. A másik, ettől egy kicsit eltérő magyarázat szerint nem is föltétlenül tartják poétikusnak a megnyilatkozást, de mert a szeretet és a poétikusság egyaránt a legmagasabb értékek között szerepelnek, mintegy metonimikusan átkapcsolnak a szeretet értékéről a poétikusra, anélkül, hogy ez fennakadást okozna.
16. oldal – Kovács Sándor s. k.: Egy irodalomrendszer ideológiája