dohányzás fogalom

Egyik barátom egy amerikai egyetemen tanít, tőle hallottam a következő történetet. Az egyetemi épületekben ott tilos dohányozni, így hát az óraközi szünetekben a barátom, aki dohányos ember, ki szokott menni, hogy rágyújtson. A diákok közt is vannak dohányosok, és ők is kimennek: összeverődnek, beszélgetnek tízpercecskét. Ugyanezt csinálom egyébként én is: dupla órákat tartok, a két rész közé iktatott tízperces szünetben kimegyek cigarettázni a kertbe vagy az utcára, és közben elbeszélgetek azokkal a diákokkal, akik ugyanezen rettentő káros szenvedélynek a rabjai. (Amit természetesen nem helyeslek, de hát ilyen az élet.)
Ezt az amerikai barátomat mármost feljelentette a tanszékvezetőjénél néhány nem dohányzó diák, mégpedig azzal az indokkal, hogy a dohányos diákokat e kinti beszélgetésekkor előnyben részesíti a nem dohányzók kárára. Ez az előny ellentmond az esélyegyenlőség elvének, a professzor viselkedése tehát kifogásolható.

32-3. oldal

MAGYAR ANEKDOTA. (Ascher Oszkártól hallottam valamikor.) Mottó: Nemcsak a maga hazájában nem lehet senki próféta, de még a családjában sem. Babits Mihály is megjárta, amikor a harmincas években, egy ízben Illyés Gyula társaságában ellátogatott szülővárosába, Szekszárdra. Mivel este érkeztek, Babits nem akarta öreg édesanyját háborgatni, úgy döntött, hogy Illyéssel elmegy öccséhez, Babits István árvaszéki ülnökhöz, és nála töltik az első éjszakát. Igen ám, de a fivére lakást változtatott, és a költő nem tudta az új címét. Bementek tehát a főutcai trafikba, és ott Babits megkérdezte a trafikosnőtől:
– Kéremszépen, tessék már megmondani, hol lakik Babits István úr?
– Babits, Babits…? – tűnődött a trafikosnő, aztán megrázta a fejét. – Ezt a nevet még soha életemben nem hallottam.
Babits kínosan mosolygott, és költőtársával kisompolygott a boltból. Hosszú keresgélés után végre eljutottak Babits Istvánhoz. A költő nevetve mesélte el öccsének a kalandot.
– Képzeld, a trafikban érdeklődtem a címed után, és mit gondolsz, mit mondott a trafikosnő? Azt mondta, hogy a Babits nevet még soha életében nem hallotta.
– Nem csodálom – jegyezte meg a fivér. – Én ugyanis nem dohányzom.

18-19. oldal, 1974 (Szépirodalmi, 1976)

Mindezen mindennapi teendői közepette úgy érezte, mintha ugyanaz a szellem kísértené, amely a kórházban töltött hónapokban is ott volt mellette. Ott ólálkodott koszos kis irodája sarkaiban, hallotta a suttogását, valahányszor elkalandozott a figyelme az épp elvégzendő feladatról. Unszolta, gondolja csak meg, milyen mélyre zuhant, gondoljon a korára, anyagi helyzetére, darabokra tört szerelmi életére, hajléktalanságára. Harmincöt éves vagy, susogta, és az összes ilyen-olyan dolgoddal eltöltött év végén mégsem tudsz többet felmutatni, mint néhány kartondobozt meg jókora adósságokat. Ez a kísértet vezette tekintetét a dobozos sörökre a boltban, ahova újabb instant tésztákat vásárolni ment, és némán gúnyolta, ahogy az ingeit vasalta a padlón. A nap előrehaladtával már azon is csúfolódott, hogy saját elhatározásából mindig lemegy az utcára dohányozni, mintha még mindig a seregben lenne, mintha kicsinyes önfegyelmével rendet tudna kényszeríteni az alaktalan katasztrofális jelenére. Végül is már az íróasztalnál gyújtott rá, és a csikkek nagy halomba gyűltek az olcsó hamutálban, amit réges-régen egy németországi bárból emelt el.

131-132. oldal, II. rész, 8. fejezet (Gabo, 2014)

Az abúzus (visszaélés) az értelmét vesztett és szorongást keltő környezetben fokozottan fellépő magatartászavar. Alkoholizmus, drogfüggőség, túlzott dohányzás, hektikus munkahajszolás ("workoholics") stb. a példái az olyan viselkedészavaroknak, amelyek nemritkán önmaga által előállított életveszélybe sodorják az érintetteket. Ezek elhárítási kísérleteknek számítanak az olyan irracionális személyiségveszélyeztetés során, mint amilyen a remény- és érdeklődésvesztettség, a biztonság miatti szorongás, a be nem vallott alárendeltség elfedése, a depresszió álcázása.

277. oldal, Személyiséglélektan/Pszichopatológia (Athenaeum, 1999)

Minden tervük füstbe ment végül, akár a Terv nevű cigaretta. Durva, szürke papírból készült a doboza, vörös mezőben a fehér betűkből a T árnyéka a háttérben lévő gyárra és három, cigarettaként füstölgő kéményére vetült. Ez nehezen felejthető. Egy doboz 25 darabos volt, 3 forint 50 fillérért. Kátránytartalma az egeket verte, duplája a mai legdurvábbnak. Kis vörös csillag volt a szivarkák papírján. (Készítőiknek merészebb fantáziájuk volt, mint Orwellnek a Győzelem márkájú cigaretta elképzelésekor 1948-ban, amikor az 1984-et írta.) Torokmaró kapadohányból készült, például betiltották a néphadseregben, mert kimutathatóan rontotta a látást. Vakulj, magyar, ne láss, tót! De ki tudta ezt – akkor? Azok a legkevésbé, akik megszívták. Kábé egymillió magyar.

182. oldal

    Agatha cigarettát szívott.
    – Mit fog csinálni, ha júliusban életbe lép a dohányzási tilalom? – kérdezte Roy.
    – Dohányozni, természetesen. Hacsak a rohadékok nem hoznak törvényt arra is, hogy nem dohányozhat az ember a saját otthonában.
    – De a vidék olyan egészséges környezet.
    – Nem, szó sincs róla. Most olvastam, hogy egy fingó tehén több kárt okoz az ózonrétegben, mint egy négykerék-meghajtásos autó.

– Bella, ugye tudja, hogy tilos a dohányzás!
Bella valamit kihajított az ablakon:
– Én nem cigarettáztam! – védekezett, de elárulta a szája szélén kikúszó füst.
– Akkor maga bizonyára egy sárkány, ugyanis füstölög a szája.

24. oldal

    Tele a minibusz. Carlito, a sofőr cigarettával a kezében vezet. Ez nem az a társaság, amelynek tagjait zavarja a dohányzás. Cserébe Carlitót sem zavarja, ha nincs becsatolva a biztonsági övük. Az egész jelenet a hetvenes éveket idézi, amikor az ember még szabad akaratából eldönthette, hogy meg akar-e halni tüdőrákban vagy közúti balesetben.

197. oldal

    – A dohányzás nem szokás – jelentette ki Agatha. – A racionális, logikus gondolkodás terapeutikus megtámogatása. Nem mintha elvárhatnám, hogy erről bármit is tudj!

32. oldal, 1. fejezet (Erawan, 2019)

Cigaretta kell. Anélkül ugyan hogy lehetne meg az ember?

Hetedik fejezet - Mynheer Peeperkorn (folytatás)