dobostorta tárgy

Tutsek Anna: Cilike rövid ruhában
Frei Tamás: A megmentő
Nalini Singh: Angyalvér
Salamon Béla: Szódásüveg és környéke
Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary
Kelemen István: A fagylaltrajongó királylány
Borsa Brown: Az Arab szeretője
Borsa Brown: Az Arab lánya 1-2.
Tóth Krisztina: Fehér farkas
Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást!
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Edith Eva Eger: Az ajándék
Frank Tallis: Hallgass a neved
Moldova György: Az utolsó töltény 13.
!

A dobostorta megalkotója Dobos C. József (1847–1924) híres pesti cukrászmester volt. Amikor 1884-ben elkészítette a róla elnevezett édességet, célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad.

A tortát 1884-ben alkotta meg, és első alkalommal 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. A Dobos-torta Európa-szerte ismertté vált. Más volt, mint az addig megszokott torták. Kitűnt közülük egyszerű eleganciájával, hiszen akkoriban az emeletes, felcicomázott torták voltak a megszokottak. Másik titka a vajkrém volt, amelyet akkoriban még nem ismertek, a torták főzött krémekkel, tejszínhabbal készültek. Mind a csokoládés vajkrém, mind a tészta masszája Dobos találmánya volt. A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az „elrontott” vajból alkotta meg híres művét.

Dobos C. József egész Európát beutazta, hogy megismertesse a nagyközönséggel művét. Nyomában a cukrászok sikertelenül próbálták megfejteni a torta összeállításának titkát, hiszen a receptet féltve őrizte. A „Dobos-tortát” társzekereken, sózott jég között szállították műhelyéből Nyugat-Európa városaiba. 1906-ban, amikor visszavonult, átadta az eredeti receptet a Fővárosi Cukrász és Mézeskalácsos Ipartestületnek, azzal a feltétellel, hogy bármelyik ipartestületi tag azt szabadon felhasználhatja.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dobostorta

!

dobostorta


Idézetek

robinson P>!

Ült a rántotta mellett, és igyekezett valami jóra gondolni. Palacsintára. Dobostortára.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta · palacsinta
robinson P>!

Íze indiszkréten lopakodó, de nem üzletszerűen fondorlatos. Utóíze öblösen hangos, de nem recés. Jércemellfilével töltött dobostorta, valamint szotyola mellé ajánljuk, de szintúgy baráti összeveszések, tettlegességig fajuló gyűlölködések megfelelő kísérője is lehet e nagyszerű nedű.

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
Bea_Könyvutca P>!

Maguk a védett személyek ritkán szokták komolyan venni a biztonsági előírásokat. Az egyik amerikai külügyminiszter rászólt a saját emberére, hogy hagyja már végre abba a dobostorta szurkálását, szeretné egyben a tányérján látni, pokolgép meg nyilván nincs benne.

255. oldal

Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary A budapesti szállodák legféltettebb titkai

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
Sylvie23>!

– Dehogyis, a francba! Ő olyan, mint egy dupla mázas dobostorta. Jól néz ki, az egészet fel akarnád falni, de igazából émelyítően édes, és hányingered lesz tőle. – Dmitri érzékisége fojtogatóan nehéz volt, éppen a vonzereje volt taszító. – Ha ő egy torta, mi vagyok én? – A kegyetlen, érzéki ajkak az arcához, az állához értek. – Méreg – suttogta. – Csodaszép, csábító méreg.

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
2 hozzászólás
gesztenye11>!

– Igen, olyan fárasztó gyűlölködni. Ha az ellenségem elesik az utcán, felsegítem, de dobostortát nem viszek neki.

51. oldal - II. Sárközi Márta

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta · ellenség
napsugar213>!

– Ennek a süteménynek köze van anyádhoz és hozzám. Ő kostoltatta meg velem , és azóta sosem töltök itt el úgy időt, hogy ne ennék ilyet. Dobostorta.
– Emesére nézek , nem bàntja e őt ez a megjegyzés, de ő csak bátorítóan mosolyog, és rásegít.
-Tényleg nagyon finom. Elveszek egy szeletet, apa minden mozdulatomat nézi közben.
-Azt hiszem , ez volt a kedvenc süteménye …

343. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
napsugar213>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

-Most is ajánlhatok valami magyarosat ?
– Hallgatom
-Dobostorta vagy somlói galuska. Ezekkel nem jár rosszul !
– Melyik édesebb?
-Minkettő nagyon édes.
– Magára bízom .
-Két dobostortát kérünk .

<3

162-163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta · somlói galuska
bmgrapes I>!

Pont a legteteje a legkeményebb a dobostortának! Milyen ország az, ahol a tető, a vezető a legkeményebb fejű? Hogy ha a villámmal beleszúrok, mármint a cukormázba, akkor mindent összenyomok alatta? Gajra megy az egész magyar torta!

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
rebobabo>!

Megkínáltam egy nagy szelet magyar dobostortával. Ez volt az orvosságom – egyél valami édességet. Kúráld a rossz érzésedet étellel. Az étel volt a válaszom mindenre. Különösen a magyar csokoládé, ami sótlan vajjal készül.

37-38. oldal, 2. fejezet -- Auschwitzban nem volt Prozac (Libri, 2020)

Edith Eva Eger: Az ajándék 12 életmentő lecke

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta
Monette P>!

Tudnod kell, hogy holmi prágai nők nem vehetik fel veled a verseny. Nemcsak
azért, mert gyönyörű vagy, kedves, finom és okos, hanem mert olyat is adsz,
amit ők nem tudnak adni: a lelkedben, a szívedben ott van a szülővárosom. Úgy,
ahogy ott van az én lelkemben és szívemben is. Ismered azokat az utcákat,
azokat az embereket, akiket én is. Mind a ketten tudjuk, hogy ha nyáron finom,
hideg vizet akarunk inni, akkor nem a városi, hanem az artézi kúthoz megyünk.
És tudjuk, miért van a Rakottyay-kripta angyalának olyan áthatóan kék szeme.
Meg hogy melyik pincében rejtegették a törökök elől a koronaékszereket, és
melyik ablakban borotválkozott reggelente a Szilassy gróf látogatására érkezett
Štefánik úgy, hogy csodálhassa közben a város valamennyi tisztes dámája. Te
mindig értenéd, mennyire hiányzik nekem a világnak ez a darabkája, mennyire
hiányoznak az itteni emberek, amikor távol vagyok. És bárhová sodorna is a
sors, ha te velem leszel, velem lesz az én drága Losoncom is.
Meglepődtem. Meghatódtam. És még szerelmesebb lettem.
Összemosolyogtunk, és elindultunk a kávé meg a dobostorta felé.

Kapcsolódó szócikkek: dobostorta · Markovics Artúr