Digory Kirke személy
Idézetek
– Ugyan! A felnőtteknek semmi fantáziájuk – mondta Digory.
20. oldal
– […] A varázslásban én eddig nem hittem. De most már látom: mégiscsak létezik. Ebből pedig az következik, hogy a tündérmesék tulajdonképpen igaz történetek. Maga pedig pont olyan gonosz, kegyetlen varázsló, mint azok a mesebeliek. De én csak olyan mesét olvastam, ahol az ilyen alakok megkapták méltó büntetésüket. És maga sem fogja megúszni. De meg is érdemli.
39-40. oldal, 2. fejezet - Digory és Andrew bácsi (M&C, 2005)
És Digory nem bírt megszólalni, mert fojtogatták a könnyek, és fölhagyott minden reménnyel, hogy megmentheti édesanyja életét; de ugyanakkor megvilágosodott előtte, hogy az Oroszlán azt is tudja, mi történt volna, és hogy létezhetnek még annál is rettenetesebb dolgok, mintha a halál elveszi tőlünk, akit a legjobban szeretünk.
213. oldal, 14.fejezet
A királynő kivezette őket a szobrok terméből egy hosszú folyosóra, ahonnan ismét termek, lépcsők, udvarok egész útvesztőjén keresztül siettek tovább. Közben újra meg újra hallották, amint a hatalmas palota egy-egy részének összeroskadó zaja, olykor szorosan a közelükben. A királynőn nem látszott félelem, bár sebesen járt, a gyerekeknek szinte futniuk kellett, hogy lépést tarthassanak vele.
„Mennyire bátor — gondolta Digory. — És milyen erős! Ez aztán az igazi királynő! Hátha elmondja ennek a helynek a történetét!"
Egyelőre azonban, menet közben csak néhány dolgot említett meg. „Ez a várbörtön ajtaja" — jegyezte meg, vagy: „Ez a folyosó vezet a nagy kínzókamrához", aztán: „Ez volt a régi bálterem, ahová az ükapám hétszáz nemest hívott össze ünnepi lakomára és legyilkoltatta őket, mielőtt torkig ették-itták volna magukat. Lázadást terveztek ugyanis."
74. oldal
ONCE there were four children whose names were Peter, Susan, Edmund and Lucy. This story is about something that happened to them when they were sent away from London during the war because of the air-raids. They were sent to the house of an old Professor who lived in the heart of the country, ten miles from the nearest railway station and two miles from the nearest post office. He had no wife and he lived in a very large house with a housekeeper called Mrs Macready and three servants. (Their names were Ivy, Margaret and Betty, but they do not come into the story much.) He himself was a very old man with shaggy white hair which grew over most of his face as well as on his head, and they liked him almost at once; but on the first evening when he came out to meet them at the front door he was so odd-looking that Lucy (who was the youngest) was a little afraid of him, and Edmund (who was the next youngest) wanted to laugh and had to keep on pretending he was blowing his nose to hide it.
(első mondat)