Derek Souza személy
Idézetek
– Szóval – kezdte Simon –, ezek szerint megint jól kijöttök Derekkel! Mi történt? Bevetette a híres nézését?
– Nézést?
– Tudod te! Amikor úgy néz rád, mint egy megkorbácsolt kutyakölyök, és elszégyelled magad amiért megütötted!
– Aha, vagy úgy! Ezek szerint nálad is működik?
Felhorkant. – Még apán is! Az ember beadja a derekát, nyugtatgatja, és a következő pillanatban már megint a papucsodat rágja!
Felnevettem erre a hasonlatra.
276. oldal, 37. fejezet (Könyvmolyképző, 2012)
– Én aztán nem vagyok vele erőszakos! – előzte meg Dereket a hangja a sarokból.
– Az nem az én bajom, hogy valakinek mondom, hogy csináljon valamit, ő meg megteszi! – folytatta már közelebbről. – Csak nemet kéne mondania! Van nyelve, nem?
Remek! Ennek a srácnak sikerül hülyére vennie olyankor is, mikor azt mondja, hogy nem kéne hagynom, hogy hülyére vegyen!
Rám pillantott. A szívem kétszer hevesebben kezdett dobogni.
– Sok mindenről akarok veled beszélni – megérintette a kézfejemet, és olyan közel hajolt, hogy a leheletét éreztem a hajamon.
– Mi van Rae-vel? – követelte egy hang. Megfordulva láttuk, hogy Derek közelít felénk a pázsiton.
Simon káromkodott. – Mondta már neked valaki, hogy az időzítésed egyszerűen pocsék?
– Ezért nem dobolok! Na, mi is van?
276. oldal
Az ágyában terpeszkedett, a takarója lelógott a padlóra. Hason feküdt, és csak egy bokszeralsót viselt.
Tori az ágyhoz sétált. A szemem sarkából láttam, ahogy jól végigméri Dereket.
– Tudod, mit? Ebből a szögből nem is néz ki rosszul! – jegyezte meg.
Haragosan néztem rá.
– Csak úgy mondom… […]
– Személy szerint én inkább a támadójátékos alkatot szeretem – lamentált Tori –, de ha neked a hátvédek jönnek be, ő elég…
Olyan barátságtalanul néztem rá, hogy abbahagyta. […]
Ellenőrizte Derek pulzusát, a légzését, és megállapította, hogy jónak tűnik, aztán közelebb hajolt az arcához. […]
Derek ekkor kinyitotta a szemét, és Tori arcát látta meg elsőnek, alig centiméterekre az övétől. Felpattant, és elkáromkodta magát. Simon röhögőgörcsöt kapott.
242. oldal
– Azt hittem, szeretnél egyedül…
Egy horkantással elhallgattatott. Nehéz lehetett farkasként mogorván nézni, de neki igen jól ment!
Elővettem a bicskát a kabátzsebemből. – Nem lesz baj! Van fegyverem!
Horkantás. Nem érdekel! Fejrántás. Gyere ide vissza!
Amikor pedig tétováztam, morogni kezdett.
– Úgy látom, a morgás részét már tökéletességre fejlesztetted! Biztos az a rengeteg gyakorlás!
Reszketeg lábakkal próbált felkelni.
Na jó, visszajövök! Csak nem akartam az utadban lenni!
Morgás. Nem vagy! Legalábbis, reméltem, hogy így értette.
–Te értesz engem, ugye? – kérdeztem, ahogy visszatérve leültem a ledobott pulcsijára. – Érted, amit mondok?
Megpróbált bólintani, aztán a fogát vicsorgatta a helyzet kellemetlensége miatt.
– Nem egyszerű, ha nem tud beszélni… az ember, igaz? – vigyorogtam. – mármint neked nem az! Én meg tudnám szokni!
Morogva méltatlankodott, de láttam a megkönnyebbülést a tekintetében, mintha örülne, hogy végre mosolyogni lát.
– Látod, milyen igazam volt? Még mindig te vagy, még farkas alakban is!
Morgás.
– Nem támadt rád hirtelen az irányíthatatlan gyilkolási vágy?
Szemforgatás.
– Na! Te aggódtál emiatt, nem én! – Tartottam egy kis szünetet. – Nincs vacsoraszagom, ugye?
Na, azt a tekintetet, amit ezért kaptam!
– Minden eshetőséget figyelembe veszek!
144. oldal, 20. fejezet (Könyvmolyképző, 2012)
Végre megtaláltam Dereket. Egyedül volt a könyvtárban, egy könyvet lapozgatott.
– Megvagy! – sóhajtottam megkönnyebbülten.
Megfordult. Szája sarkában apró mosoly játszott, tekintete egyből ellágyult, és ez megint felkavart valamit bennem, amitől hirtelen leblokkoltam, és egy pillanatra még arról is megfeledkeztem, miért is jöttem.
226. oldal
– Jól van!
Hátrapillantott rám, szeme lázasan ragyogott: – Komolyan mondom, Chloé!
– Én is! Igazad van, nem tudjuk, mi fog történni, és nem kockáztathatunk…,amint agyarat és farkat növesztesz, sikítva rohanok a benzinkút felé.
– A sikítós részt kihagyhatod.
– Meglátjuk.
207. oldal, 28. fejezet (Könyvmolyképző, 2011)