!

depresszió fogalom

Joe Hill: A szív alakú doboz
Martin Amis: Találkozások Háza
Feldmár András – Fliegauf Benedek: Van élet a halál előtt?
Douglas Adams: Vendéglő a világ végén
Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek
Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik
Kertész Imre: Gályanapló
Hermann Hesse: Peter Camenzind
Józsa Márta: Amíg a nagymami megkerül
Feldmár András: Szégyen és szeretet
Nick Hornby: Fociláz
William Styron: Látható sötétség
Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók
Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója
Havas Henrik: Gaszner és Rihmer főorvos elmeosztálya
Fritz Riemann: A szorongás alapformái
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa
Danielle Steel: Hullócsillagom
Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország
Szilágyi Cs. Tibor: Útvesztő
Albert Györgyi: Miért pont én?
Roy Porter: Vér és virtus
Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni?
Philip K. Dick: Transz
F. Batmanghelidj: A tested vízért kiált!
Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev: A tűzmadár
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Ayi Kwei Armah: A szépek még nem születtek meg
Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep?
Szilágyi János: Halló, itt vagyok!
Patrik Ouředník: Europeana
Barry Schwartz: The Paradox of Choice
Alyss Thomas: 1000 fontos kérdés, amelyet fel kell tenned magadnak
Stanisław Lem: Stanisław Lem teljes science-fiction univerzuma III.
Robert Bly: Vasjankó
M. Scott Peck: Tovább a járatlan úton
Szalóky Eszter: Heti Hetes – a feketeleves
Marie Phillips: Csintalan istenek
Jankovics Éva: Miért dobtad el az életed?
Oliver Sacks: Zenebolondok
Elizabeth Wurtzel: Prozac Nation
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Gretchen Rubin: Boldogságterv
Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem
Erich Fromm: Utak egy egészséges társadalom felé
Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Moldova György: A tékozló koldus
Clare Sainsbury: Marslakó a játszótéren
Simon Tamás: Vérmacska
Jill Hathaway: Slide – Mások szemével
Jonathan Franzen: Szabadság
Feldmár András: Ébredések
Sofi Oksanen: Baby Jane
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől
John Boyd – Philip Zimbardo: Időparadoxon
Karin Slaughter: Bőr
Emma Forrest: Visszhangzó szavak
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Irvine Welsh: Skagboys
Anoni Mara: Bűn vagy bűnhődés
J. A. Redmerski: A soha határa
Michel Houellebecq: Lanzarote
Bronnie Ware: Életkönyv
Cora Carmack: Színjáték
Szendi Gábor: Értelmes szenvedés: a boldogság
Szondy Máté: Hogyan tudnék továbblépni?
Irvin D. Yalom – Ginny Elkin: Minden nappal közelebb
Graeme Simsion: A Rosie projekt
George E. Vandeman: A depresszió lefegyverzése
Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája
Chuck Palahniuk: Halálraítélt
Wunibald Müller: Élni fog szívetek
Szendi Gábor: Az önértékelés csapdájában
Giulia Enders: Bélügyek
Anselm Grün: Megbékélés Istennel
Bartis Attila: A vége
Németh Attila: Művészek és pszichopatológia
Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak
Grecsó Krisztián: Jelmezbál
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése
T. R. Richmond: Ami maradt
Kepes András: Világkép
Donna Tartt: Az Aranypinty
Matt Haig: Miért érdemes életben maradni?
Ruby Wax: Mindfulness-kalauz
Claire Bidwell Smith: Az öröklés szabályai
Kulcsár Teodóra – Oravetz Dániel: Mentőöv
Czeglédi Nagy Eszter: Amorf mesék ébrenjáróknak
Stephanie Tromly: Csak a bajt hozod rám
Szekszárdi Miklós: Mi is emberek vagyunk
Luana Lewis: Ne felejts el
Borzási István: Hegyek és völgyek Istene
Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
Lydia Davis: A történet vége
Sik Domonkos: A szenvedés határállapotai
Karen M. McManus: Lehull a lepel
Anna Burns: Milkman
Karen Fortunati: The Weight of Zero – Semmi súlya
Chris Carter: Halállista

Idézetek

>!
PsyMinded

Ahogy egyre mélyebb depresszióba süllyedtem, a fájdalmamat még több sminkkel és hamis mosollyal palástoltam.

194. oldal

Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók Egy összetört rocksztár életének egy éve

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · smink
>!
Gwen_Black

Klinikai depresszióval és kémiai egyensúlyzavarral diagnosztizáltak (vagy ezt nem kellett volna leírnom?).

415. oldal, Életem a halál után

Nikki Sixx – Ian Gittins: A heroin-naplók Egy összetört rocksztár életének egy éve

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
>!
Black_Venus 

Hovatovább egy intenzív osztály a világ.
Valamifajta beavatás újrafelfedezése lényeges a kultúra szempontjából. Az Egyesült Államok egyértelműen hanyatlásnak indult az 1950-es évek óta, s úgy vélem, ha a két említett út mellett nem találunk egy harmadikat, a hanyatlás folytatódni fog. A nagyság útján a brókerek, világfiak és magángép-tulajdonosok járnak; a depresszió útján a menthetetlen alkoholisták, a szegénységi küszöb alatt élő egyedül álló anyák, a drogfüggők és az apa nélkül felnőtt férfiak.

55. oldal, 2. fejezet - Amikor egy hajszál aranyba fordul (Európa, 2000)

Robert Bly: Vasjankó Könyv a férfiakról

Kapcsolódó szócikkek: beavatás · depresszió
>!
Darolyn

A külső acélfal – amely a halványzöldnek arra a beteges árnyalatára volt festve, amit iskolákban, kórházakban és elmegyógyintézetekben használnak, hogy megfelelő mértékű depressziót váltsanak ki a bentlakókból […]

22. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · iskola · kórház · zöld
>!
reddemon P

Anyám bipoláris depresszióban szenvedett, és nem nagyon szedte a gyógyszereit, szóval nem volt valami fényes gyerekkorom, amíg velünk élt. A legelső emlékem róla az, hogy kiejt egy tányért a kezéből, aztán leül a földre a törött cserepek közé, és hangosan bőgni kezd. Egyszer meg arra jöttem haza, hogy éppen dobálja ki az ablakon az összes cuccunkat. Legtöbbször azonban csak összekuporodva feküdt az ágyban, napokig nem kelt fel.
Amikor viszont jól volt, akkor nagyon vicces tudott lenni. A nyolcadik szülinapomon elvitt egy áruházba, adott a kezembe egy kosarat, és azt mondta, töltsem meg, amivel csak akarom. Kilencévesen, amikor épp a hüllők érdekeltek, meglepett egy terráriummal a nappaliban, amiben egy szakállasagáma volt. Stan Lee után Stannek neveztük el, és még mindig megvan. Ezek a hüllők örökké élnek.

55. oldal

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · Nate Macauley · Stan Lee · terrárium
>!
FreeAngel P

(…) az Egyesült Államokban elkövetett öngyilkossági kísérletek huszonöt százaléka a legegyszerűbb dolgokkal megelőzhető lenne: figyelemmel, barátságos hozzáállással. A legtöbb ilyen kísérlet igazából segélykiáltás, és ezek az emberek nem vágynak jobban az öngyilkosságra, mint bárki más, csak az adott pillanatban hatalmas lelki fájdalom munkál bennük. Úgy érzik, hogy elutasítják, félreértik őket, nem törődnek velük, depressziósak, magányosak, akiket mások kihasználnak, majd elfelejtenek, vagy egyszerűen csak félnek, esetleg valamilyen nagyon heves negatív érzelem rabjai. A lelkükben érzett üresség olyan mértékű, hogy egy bizonyos ponton úgy érzik, nincs más megoldás, csak ha kilépnek ebből az egészből. Sajnos leggyakrabban azért történhet meg ez, mert túl sokáig vannak egyedül a sötét gondolataikkal. Nincs senki, akivel beszélgethetnek, és ha mégis, a környezet nem tud mit kezdeni velük. Így aztán nem csoda, ha úgy érzik, hogy ők nem fontosak, nem törődnek velük, senki sem értékeli őket, nem számítanak. Legtöbbször szeretnének segítséget kérni, de nem tudják, hogyan tegyék. Ha valaki mégis segítséget kínál, akkor két kézzel kapnak utána. Csak annyi kell nekik, hogy legyen mellettük valaki, aki bizonyítja, hogy igenis fontosak.

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · figyelem · lélek · magány · öngyilkosság
>!
FreeAngel P

– A probléma az, hogy az öngyilkosság tragédiája sosem ér véget a tett elkövetésekor – magyarázta. – A családnak, a barátoknak nemcsak a szerettük elvesztését kell feldolgozni, hanem a vele járó depressziót és a bűntudatot. Miért nem vették észre a közelgő veszélyt? Mit csinálhattak volna? De ami igazán felemészti őket, hogy talán csak annyit kellett volna tenniük, hogy meghallgatják a bajban lévőt, esetleg mondanak neki pár vigasztaló szót, biztathatták volna, hogy nincs egyedül, hogy van, akinek fontos, hogy van, aki szereti.

Kapcsolódó szócikkek: barát · bűntudat · család · depresszió · gyász · öngyilkosság · Robert Hunter
>!
ddani P

‘Back then,’ she’d say, meaning the olden days, meaning her days, their days, ‘even then,’ she said, ‘I never understood your father. When all was said and done, daughter, what had he got to be psychological about?’
She meant depressions, for da had had them: big, massive, scudding, whopping, black-cloud, infectious, crow, raven, jackdaw, coffin-upon-coffin, catacomb-upon-catacomb, skeletons-upon-skulls-upon-bones crawling along the ground to the grave type of depressions. Ma herself didn’t get depressions, didn’t either, tolerate depressions and, as with lots of people here who didn’t get them and didn’t tolerate them, she wanted to shake those who did until they caught themselves on. Of course at that time they weren’t called depressions. They were ‘moods’. People got ‘moods’. They were ‘moody’. Some people who got these moods stayed in bed, she said, with long faces on them, emanating atmospheres of monotonal extended sameness, of tragedy, of affliction, influencing everybody too, with their monotones and long faces and continuous extended samenesses whether or not they ever opened their mouths. You only had to look at them, she said. In fact, you only had to walk in the door and you could sense coming from upstairs, from his room, their room, the exudation of his moody, addicted atmosphere. And – should the moody be of the type who did manage to get out of bed – that hardly precluded them, she said, from blanketing the atmosphere as well. Again with long faces and unvaried pitch they’d be at it, slouching down the street, dragging themselves over the terrain, round and about and down the town in their epidemic grim fashion, infecting everybody and – given they’d got out of bed – they’d be doing this on a much wider, enveloping scale. ‘What these people with the moods and heavy matter should realise,’ said ma – and not just once would she say this but almost anytime da was mentioned in a conversation – ‘is that life’s hard for everybody. It’s not just for them it’s hard so why should they get preferential treatment? You’ve got to take the rough with the smooth, get on with life, pull yourself together, be respected. There are some people, daughter,’ she said, ‘people with much more reason for psychologicals, with more cause for suffering than those who help themselves to suffering – but you don’t see them giving in to darkness, giving in to repinement. Instead with courage they continue on their path, refusing, these legitimate people, to succumb.’
So ma would be back to her onwards-and-upwards talk, to her hierarchy of suffering: those who were allowed it; those who were allowed it but fell down badly by outstaying their quota in it; those who, like da, were upstart illegitimates, stealing the right to suffer that belonged to somebody else.

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
>!
palastim

Ahogyan a zene ellenáll az álmok vagy a Parkinson-kór torzításainak, túléli az amnézia vagy az Alzheimer veszteségeit, ugyanígy áll ellen a pszichózis torzításainak is, és akkor is behatol a melankólia és őrület legmélyebb bugyraiba is, amikor erre már semmi más nem képes.

286. oldal

Oliver Sacks: Zenebolondok Mesék a zenéről és az agyról

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · elmebeteg · őrület
>!
selfmadehell P

Sok tanács, amit depressziós betegeinknek adunk, egyértelműen manipulatív jellegű. Számos pszichiáter azt gondolja, demonstrálnia kell betege számára, hogy reménytelenségérzése nem racionális, és tudatosítania kell túlérzékenységét. Egy ilyen folyamat, véleményem szerint, a hamis ént és az érzelmi alkalmazkodást erősíti, ami szintén a depressziót mélyíti.

Kapcsolódó szócikkek: depresszió · pszichiáter · pszichoterápia · terápia