Denisa Wry személy

Martin hangja furakodik a belvilágomba.
– Képzeld, az egyik lelki bajos arról mesélgetett, hogy ő már vagy húsz éve a Pokol Angyala. Az összes porcikája tök reumás az örökös motorozástól, ráadásul viharosan kopaszodik, és már régóta baromira unja, hogy állandóan mord képet vágjon és mindenkibe bele kelljen kötnie, meg még a halálfejes tetovációkat és a szegecses bőrcuccot is rühelli. Denisa, majdnem telesírta a vonalat a szegény, szőrehullott állat, merthogy igazából ő jó, hát akkor miért nem engedheti meg magának a jóságot?! Először azt hittem, szórakozik a tag, tréfát űz a lelki segélyezésből, de nem, tényleg csordultig volt bánattal.

146. oldal (Pannon, 1992)

Valaki ezt hajtogatja a fejemben: hülye vagy, hülye vagy; szabad így viselkedni?
Alighanem a francia nevelőnőm. Nem érdekes.

172. oldal (Fabyen, 2007)

És az okos ember éppoly könnyen gonosz, mint az ostoba. Csak az értelmes ember nem gonoszkodik: ugyanis nem látja értelmét.

187. oldal (Fabyen, 2007)

Úgy érzem magam, mint lekvár az üvegben, amelynek addig öröm az élet, míg háborítatlan ülhet a dunsztban.

Sokkból is megárt a sok.

– Biztosan állatira tudsz aikidózni, és mindkét kézzel egyforma bitangosan forgatod a stukkert – sóhajtok. – Miért nem mész inkább akciózsarunak?
– Értem, mit akarsz a tudtomra adni.
– Okos fiú.
– Szóval dzsaljak el akciósnak, mert kevés az eszem? He? Legyek kommandós, mint a férjed? Gyakran hangoztatod otthon, hogy te vagy a család agya?
– Nem szükséges – felelem. – De ne térjünk el a tárgytól.

Bátortalanul felpillantok rá oldalról, arcélét nézem. Meghatódom érzelmeimtől. Akármi történik, amint ránézek, megszólal bennem a hárfa, áram cikázik keresztül rajtam a talpamtól az ölemen át a fejem tetejéig, megremegtet, elgyengít. És ha tótágast állok, akkor sem tudom kivédeni, elnevetni, kisebbíteni. Legfeljebb dührohamot kapok a hitvány nőtől, aki bennem lakik. A nyavalygós, vágyakozó, szerelmes nőtől.