denevér állat
A denevérek (Chiroptera) az emlősök (Mammalia) osztályának egyik rendje.
19 család és mintegy 939 ma élő faj tartozik a rendbe.
Az emlősállatok egyedüli csoportja, amely aktív repülésre képes. Mellső végtagjaikon a másodiktól kezdve valamennyi ujjuk erősen meghosszabbodott. Közöttük, valamint a törzs oldala között egy vékony bőrredő – a „vitorla” – feszül, amely a hátsó lábra és a farokra is kiterjed. Mivel bőrszárnyuk nem ereszti át a levegőt, röptük különbözik a madarakétól. Az emlősök között egyedül állnak abban, hogy térdüket nemcsak befelé, hanem kifelé is képesek mozgatni, ami szükséges a leszálláshoz és a fejjel lefelé függéshez. Ebből következően lábujjaik sem előre-, hanem hátra néznek. A földön csak üggyel-bajjal mozognak. Éjszakai állatok. Napközben fejjel lefelé csüngenek faodvakban, barlangokban, padlásokon. Fogazatuk elkülönült metsző-, szem- és őrlőfogból áll, de valamennyi fog tűhegyes. Tépőfoguk nincs. Látásuk gyenge, ultrahangok segítségével tájékozódnak oly módon, hogy az általuk kibocsátott ultrahang az eléjük kerülő tárgyakról, rovarokról visszaverődik, és ezt érzékelik. Az ultrahang frekvenciája fajonként különböző, általában 35–105 kHz közé esik, de egyes fajoknál elérheti a 200 kHz-et is. A közönséges denevér a száján át, a patkósorrú denevérek a hártyás orrukon bocsátják ki az ultrahangot.
Idézetek
Erdélyt a magyarok és a románok egyaránt hazájuknak tekintik. A románoknak megdönthetetlen régészeti bizonyítékaik vannak, hogy ők népesítették be a tartományt még a Római Birodalom idején, a népnevük erre utal. Előttük csak medvék és denevérek léteztek errefelé. Csak aztán az Ázsiából előrajzott vad magyar hordák befurakodtak a civilizált és békés román világba. A magyaroknak ezzel szemben megdönthetetlen régészeti bizonyítékaik vannak, hogy a 896-os honfoglalásuk előtt nem volt itt semmi, csak medvék és denevérek. A honfoglalás után nyugati mintára megkeresztelték magukat és immár békés keresztényként mit sem sejtve befogadták a balkáni pöcegödörből előmászó románokat, akik most ki akarják túrni őket a házukból.
A medvékben és denevérekben egyetért a két fél.
130-131. oldal
Esteledik. A dombok felett alacsonyan megülő ködön narancsszínű fény izzik át, mintha a fák kaptak volna lángra. Denevérek özönlenek elő a domboldalakat át- meg átlyuggató több száz barlangból. Elnézem, ahogy habozás nélkül belevetik magukat a ködbe, vakon bízva abban a visszhangokból és csendből álló közegben, amelyben repülnek.
Hát nem ilyenek vagyunk-e mindnyájan, tűnődöm, amint a kimondott szavak közötti csöndet értelmezve evickélünk át az életen, s emlékezetünk visszhangjait elemezve próbáljuk feltérképezni a terepet, hogy megleljük utunkat a köröttünk lévő világban?
442. oldal, Huszonharmadik fejezet (Tarandus, 2014)
A második világháborúban élő denevérekkel töltött bombákat terveztek, amelyekkel lángba akarták borítani Japánt. Az először az USA hadserege által kifejlesztett bombákban egyenként több ezer rekesz volt: hatalmas fém méhsejtek.
Minden egyes rekeszbe egy mexikói szelindekdenevért raktak a testéhez erősített apró gyújtóbombával. Az irányított detonációkat először laboratóriumokban és nagy repülőgéphangárokban hajtották végre.
Úgy tervezték, a bombákat hajnalban dobják le magasan szálló bombázókról: ezerötszáz méteres magasságban akarták kiengedni őket. Arra számítottak, hogy a rekeszek valahol Ószaka felett kinyílnak, és a denevérek ítéletnapi hajórajként kiszóródnak a levegőbe. Felébrednek a hibernációból, levitorláznak egy nagy, városi területre, ahol elrejtőznek a házak sötét ereszei alatt, vagy behúzódnak a fagerendák alá, bejutnak a lampionokba, sőt, nyitott ablakokon szállnak be, amíg az időzítőjük működésbe lép.
Ekkor a bombák – a denevérekkel együtt – felrobbannak.
A japán házak többnyire fából, papírból és bambuszból épültek, így arra számítottak, hogy az égő denevérek bámulatos tűzvihart indíthatnak el.
Az internálótáborba zárt japán-amerikaiaktól összegyűjtött információk alapján felépítettek egy álfalut Utahban. Harmadik, második, első generációs japán emigránsok. Tanácsokat adtak a falusi házakhoz, szentélyekhez és a hálószobák makettjeihez. Magasságuk, alakjuk, elhelyezkedésük. Az ereszek formája. A tetőcserepek íve. A falak magassága.
A falu úgy állt a sivatag közepén, mintha a magasból dobták volna le, akár egy filmhez készült díszlet. A katonák Japóvárosnak nevezték. Mindennap más része borult lángba.[…]
Azt senki sem ismerte el a denevérbombák tesztelése során, hogy a legtöbb esetben, amikor a mexikói szelindekdenevéreket szabadon engedték a magasban, azok még aludtak. Anélkül zuhantak ki a bombák tokjából, hogy felébredtek volna.
Keresztesi József: Mit eszik a micsoda?
Szereti a mézet a bundás mackó,
szereti a kecske a sós perecet,
szójafasírtot a nílusi víziló,
a sün meg a sört (ez egy furcsa eset).
Szereti a májat a félszemü kandúr,
sok husit enne a pötty jaguár,
grenadírmarsot a foltos petymeg,
krumplikrokettet a krumplibogár.
Szúnyogcsemegén csámcsog a denevér,
fánkot az elefánt százat bekapott,
vattacukorra pattan a bolha,
szereti a vapiti a döner kebabot.
41. oldal
Lovász Andrea (szerk.): Tejbegríz 78% Finom irodalom gyerekeknek és felnőtteknek
A boszorkányok szombatján maga az ördög is megjelent néha kecske alakjában, a boszorkányokat pedig macskák, baglyok, denevérek és kakukkok kísérték, mivel ezek az állatok voltak valaha szentek Freya szemében.
90. oldal
Ruth Edna Kelly: Halloween Mindenszentek könyve
A pálca szép és színarany. Távolságot tart az isten és a lélekdenevérek sötét csapata között.