Demetrius Wannamaker személy

– Férfiak vagyunk. Szégyelljük a könnyeinket.

304. oldal

Hiányozhatok egyáltalán valakinek?

349. oldal

– A szerelemért néha megéri a küzdelem, ahogy a rózsának is ki kell nyílnia egyszer, ahogy megszületünk, úgy meg is kell halnunk.

538. oldal

Álmodozni még szabad, nem?
Egy sötét hang válaszol a fejemben. Egy rabszolgának, tizenhármas? Neked még azt sem szabad. Most pedig mosogass tovább, te szerencsétlen!

328. oldal

Nézz magadra, barátom! Halott vagy. Beletörődtél a büdös, szürke göncödbe. Beletörődtél abba, hogy senki vagy.

342. oldal

Mintha az utóbbi időben extra adag önbizalomra tettem volna szert.

352. oldal

Visszamegyek dolgozni. A személytelenségbe. A szürkeségbe. Talán csakugyan ezt a sorsot szánta nekem az élet írója. Bárki is az, egy tehetségtelen szemétláda.

325. oldal

Végre olyat csinálok, ami érdekel. Mikor éreztem ilyet utoljára?

347. oldal

Kinézek az ablakon és egy pár pillanatra elmerülök a látványban, ahogy a Temze mentén lerakott fáklyák fénye lágyan villódzik és pulzál, ahogy a víz visszatükrözi őket, majd szemügyre veszem magam a tükörben.

379. oldal

Már lényeges a fejlődésem a rabszolga-bizniszben, ahhoz képest, hogy mekkora szerencsétlenség voltam, mikor idekerültem, én, a kis érző szívű szánalmas trubadúr, aki azt hitte, egy csóktól övé lesz a világ.

352. oldal