Delia Peabody személy
Idézetek
Nyílt az ajtó. Amikor odapillantott, abban a ritka élményben lehetett része, hogy látja Roarke döbbent arcát, majd az érdeklődést a szemében. És nyaktól felfelé elvörösödött, amitől a férje tekintete azonnal csillogni kezdett.
– Mit bámulsz?
– Magam sem tudom pontosan – lépett beljebb Roarke, és becsukta az ajtót.
– Mennünk kell. Negyedóra múlva kezdődik az ünnepség.
– És csak ötperces séta az út odáig. Fordulj körbe.
– Nem fordulok – és Eve érezte, hogy ismét elpirul. – Nem láttál még rendőrt egyenruhában?
– A feleségemet még soha. Nem is tudtam, hogy neked is van.
– Persze hogy van. Mindenki kap egyet. Csak sohasem hordom. Ennek ellenére… Fontos. Ennyi az egész.
– Nagyon… – simított végig Roarke az egyik fényes rézgombon. – Nagyon szexi. Bámulatos.
– Ó, hagyd már abba.
– Komolyan – hajolt előre Roarke, hogy jobban szemügyre vegye. És úgy vélte, az egyszerű, kék ruha valósággal csodát tett a feleségével.
A szolgálatteljesítés közben szerzett kitüntetések valósággal szikráztak a merev anyagon. Eve még a cipőjét is kifényesítette – amit eddig valószínűleg a szekrénye legmélyén rejtegetett.
Úgy ragyogott, akár a tükör. A fegyverét a derekára csatolta, és még a sapkát is feltette a fejére.
– Hadnagy – dorombolta Roarke. – Ezt odahaza is fel kell venned.
– Miért?
Roarke elvigyorodott.
– Találd ki.
– Beteg ember vagy.
– Játszhatnánk rabló-pandúrt.
– El az utamból, te perverz.
373-374. oldal, Huszonharmadik fejezet
Talán neked is egy kisvárosban kellene ragadnod, hogy rádöbbenj, a karácsony ott él a szívedben.
114. oldal
– Nem, nem. McNab tisztességesen elvégzi a rá bízott feladatokat – dobolt Eve ujjaival az asztalon, miközben beszélt. – Csak itt ez az ügye Peabodyval…
Feeney válla meggörnyedt.
– Erre még csak gondolni sem akarok.
– Nos, én sem – de Eve úgy vélte, ha neki szenvednie kellett, legalább ennyi kijár Feeneynek is. – Elvitte valami rózsaszínű filmre.
– Micsoda? – sápadt el Feeney, és csaknem kiesett a szájából a rágcsálnivaló. – Egy szirupos akármire? Peabodyt?
– Én is pontosan ezt mondtam.
– Ó, Krisztusom – szállt le Feeney az asztalról, és rövid, görbe lábain járkálni kezdett az irodában fel és alá. – Erről van szó. Ez már a vég. A fiú elveszett. Legközelebb majd virágot is visz neki.
– Már megtörtént.
– Ne beszélj marhaságot, Dallas – fordult Eve felé Feeney, és könyörögve nézte. – Ne ültesd a bogarat a fülembe. Már így is elég rossz a helyzet, hogy tudom: látták egymást meztelenül.
– Rajtad kívül senki más nem hallgat meg – bólintott Eve boldogan, mert látta, hogy talált magának egy lelki társat. – Roarke szerint ez az egész nagyon kedves.
– De nem neki kell velük együtt dolgozni, vagy igen? – csattant fel Feeney. – Nem neki kell úgy végeznie a munkáját, hogy tudja, ezek ketten állandóan összekacsintanak, fogdossák egymást, és a jó ég tudja, hogy még mit művelnek. De eddig azt hittem, hogy Peabody le sem tudja venni a szemét arról a bárcásról. Monroe-ról.
– Hol az egyikkel, hol a másikkal tölti az estét.
Feeney az ajkaiba harapott, majd leült, és Eve felé kínálta a cukrozott mandulás zacskót.
– Ezek a nők.
– Aha, mi van velük? – markolt bele Eve a mandulába, és kezdte magát határozottan jobban érezni.
50. oldal
– Biztosan nagyon megerőltető lehet szép ruhába bújni, magadra aggatni néhány gyémántot, és pezsgőt inni, meg homárt enni a világegyetem legcsinosabb férfija mellett. Nem tudom, hogy voltál képes egyáltalán túlélni a napot, amikor ilyen szörnyű teher nehezedik a válladra, Dallas.
– Fogd be.
– Ezzel szemben itt vagyok én, aki McNabbal szorong a szomszédos pizzériában, és igazságosan megosztozik vele a tésztán és a számlán – csóválta meg Peabody a fejét. Egyensapkája alól kilógó, sötét tincsei egyszerre lendültek jobbra balra. – Nem is tudod, mekkora bűntudatot érzek ezért.
– Keresed a bajt, Peabody?
– Nem, hadnagy – és Peabody igyekezett a lehető legjámborabb arcot vágni. – Csak ebben a nehéz órában is igyekeztelek biztosítani az együttérzésemről.
– Csókold meg a seggem – indult kifelé Eve bosszankodva, amikor jelezni kezdett az asztalán a link.
12. oldal
– Szeretném, ha felhívnád Roarke-ot, és megkérdeznéd tőle, hogy érzi magát Summerset.
– Reggel elutazott nyaralni. Még a naptáradba is feljegyezted. Piros betűs ünnep, trombitaszó, tűzijáték.
– Eltörte a lábát.
– Micsoda? Mikor? Jézusom.
– Reggel legurult a lépcsőn. Szerintem csak azért csinálta, hogy engem bosszantson vele. Komolyan. Roarke-nak pedig mondd meg, hogy én is felhívom, amint lesz egy kis időm.
– És jobbulást kívánsz, meg minden – és Peabodynak sikerült megőriznie a komolyságát, még akkor is, amikor Eve csaknem átdöfte a tekintetével. – Tudni fogja, hogy nem igaz, de az emberek ilyen esetben efféléket szoktak mondogatni.
– Csináld, ahogy akarod – lépett be Eve az üzletbe.
23. oldal, Második fejezet
– A technológia a barátunk is lehet. És mint minden barátság, ez is folyamatos törődést és megértést kíván.
– Ehhez nagyon értek – lépett melléje Eve, és öklével kétszer rácsapott a lemezmeghajtóra. Az egység csuklott, és ismét normálisan kezdett működni. – Látod?
– Rendkívül finoman tudsz hozzányúlni, hadnagy. A fiúk a karbantartásnál pontosan ezért használják a képed céltáblának, amikor dartoznak.
– Még mindig? Krisztusom, hogy lehetnek ennyire haragtartóak – vont vállat Eve, és letelepedett az íróasztala sarkára.
25. oldal