Debrecen helyszín
Debrecen (latinul: Debretinum, németül: Debrezin, szlovákul: Debrecín, románul: Debrețin, lengyelül: Debreczyn) Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb települése, Hajdú-Bihar megye és a Debreceni járás székhelye, megyei jogú város. A megye lakosságának mintegy 38,2%-a él Debrecenben. Debrecen a Tiszántúl legnagyobb és legjelentősebb városa. Időnként „a kálvinista Róma” néven vagy „cívisváros”-ként emlegetik. Kelet-Magyarország régió, az Észak-Alföld statisztikai régió és a Tiszántúl nagytáj szellemi, kulturális, gazdasági, idegenforgalmi és közlekedési központja, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa.
A 13. században említik először írásban. 1361-ben mezővárosi, 1693-ban szabad királyi városi rangot kapott. Nevét az egész kontinensen ismerték híres vásárairól és református iskolájáról, mely európai viszonylatban is kiemelkedőnek számított. Történelme során kétszer az Országgyűlés színhelye volt: 1848–49-ben, és 1944-ben. Az évszázadok folyamán többször is tűzvész áldozata lett, a második világháborúban jelentős károkat szenvedett. Debrecen város napja: április 11.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Debrecen
Idézetek
Az olvasó most nyilván fölteszi a kérdést: na jó-jó, de honnan szerezzen turbolyát a turbolyaleveshez? Akárhonnan. A turbolya ott van mindenütt: kerítések tövében, árokparton, hegyen, völgyön, réteken. A turbolyát könnyű fölismerni: éppen olyan, mint a petrezselyem, csak turbolyább. Ha az előbb felsorolt helyek valamelyikén olyan nagyobb csomókban zöldellő fűre leszünk figyelmesek, amely kísértetiesen hasonlít a petrezselyemre, de mégsem az, akkor az a turbolya (Anthryscus cerefolium). Ha tavasszal leszakajtunk belőle egy maréknyit, és a szárat az orrunkhoz dörgöljük, akkor jellegzetes, kissé az ánizshoz közelítő illat csapja meg felelős érzékszervünket.
Turbolya található például a debreceni Nagyerdőn, szinte az egész Gellért-hegyen, nagy mennyiségben találkoztam vele a László Kórház labdarúgópályáján, de hogy ne kelljen messzire menni: betevő turbolyánkat leszedhetjük a Moszkva téren is, ahol harsányan zöldell a 18-as és a 61-es villamosok pályájának partoldalán.
Sajnos a turbolya könnyen összetéveszthető a vadpetrezselyemmel, más néven béreggel (bürökkel). Ha levesünket abból készítjük, akkor az pech, mert a béreg igen mérgező. A béreget az állatok sem legelik le, legokosabban tehát akkor járunk el, ha turbolyaszedéshez egy tehenet vagy kecskét is viszünk magunkkal a Moszkva térre.
Turbolyaleves
Tar Sándorról Egy orosz kiadónak
Ami az embert illeti: TS olyan valaki, aki vélhetően jóban lett volna Venyegyikt Jerofejevvel. Illetve talán vele nem, mert ahhoz – azt hiszem – nem iszik eleget, de nagyon sok közös ismerősük volna. Nagyon sok közös ismerősük van.
Ami a formát illeti: TS novellista. A novella más, mint a manapság szokásos kispróza. A kispróza: rövid és „vagy amit akartok”. A novella: rövid és Csehov. Ha volna egy ilyen mondatnak értelme, nincs, azt mondanám, ma Magyarországon TS tud legjobban novellát írni (meg egy bizonyos Bodor Ádám nevű kollégánk).
Ami a hülyeséget illeti: TS sokszor ír, ahogy ostobán mondani szokás, az úgynevezett kisemberekről, kétkeziekről, munkásokról. Ha hazudni is tudna, jó szocialista realista író tudott volna lenni. Ez tényleg hülyeség: TS, mint minden jó író, rólad ír meg rólam.
Ami a lelket illeti: A magyar lélek nem olyan nagy, mint az orosz. – Valójában egyikről sem tudom, mekkora, az oroszról azt tartják, hogy nagyon nagy, a nagynál is nagyobb, a legnagyobb a világon, még a világnál is nagyobb, balsaja (orosz és ez a zárójel az eredetiben), a magyarról elképzelésem sincs.
Nálunk 250 km már soknak számít; én Budapesten élek, ő Debrecenben, tehát nagyon messzi egymástól. Ám néha el-elgondolok magamban egy férfit, aki ott ül abban a távoli debreceni szobájában, és hírt ad.
Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.
Puha Gyula így mulat a hortobágyi csárdában
Hortobágyi zöldségesné, angyalom!
Répafagyit nekem ide, hadd nyalom!
Répafagyit kelkáposzta-tölcsérben:
e kettő a legkedvesebb zöldségem.
E kettő kell a kitikkadt nyuszinak,
meg még ha kend, zöldségesné, puszit ad.
Ráadásnak száz szál répát, hadd rágom,
ha rámegy is ingem, mentém, nadrágom.
Hadd menjen rá! Kinek kell az futtában!
Úgyis elég meleg van a pusztában!
Hadd menjen rá! Kinek kell az mentében!
Ki látott már nyulat futni mentében!
Hortobágytól nem messze van Debrecen,
ott terem a bébirépa: kedvencem!
Kedvencem e nagyon finom vetemény,
mivel abban sűrűn van a vitamin.
Mivel abban hej, de sűrűn van a rost,
azt fogok én ozsonnázni hamarost;
de ráérek, míg a nap így vánszorog,
s addig itten nadrág nélkül táncolok.
Havasi Attila: 1001 magányos rinocérosz 92% Korhatáros gyerekversek
Voltál már Debrecenben, barátom? Láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! a szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, épen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.
III. levél, Debrecen, május 14. 1847., Úti levelek Kerényi Frigyeshez
Van Anikóval egy különleges kaddisunk, amelyet minden alkalommal elmondunk, amikor találkozunk. Kimondjuk mindenkinek a nevét, akire emlékszünk. Magunk elé képzeljük Debrecen utcáit, és házról házra megyünk, megkeressük a hajdan élőket úgy, ahogy emlékszünk rájuk.
202. oldal
Fahidi Éva: A Dolgok Lelke 97% Anima Rerum
A Szent Anna utca különben is csodálatos utca volt, egyik szára a korzóba torkollt, a másik meg a nagyhíd felé mutatott, mindkét végét patika zárta le, a görög templom felé eső részen egy különösen izgalmas gyógyszertár, az Aba bácsi patikája. Róla, a neve miatt, azt hittem, voltaképpen Babának hívják, csak szégyelli, és nyilván nő is, de nem lehet tudni, miért, férfinak és patikusnak álcázza magát.
37. oldal
Kozmikus méretű keleti oldala van a budai hegyeknek. Beletartozik a város teljes nyugati panorámája. Farkasrét, Szabadság-hegy, János-hegy, Hárs-hegy, az egész vonulat. Ez nem is csak egy városrész: inkább egy külön szférája a városnak. A hegyi Budapest. Négyszáz méter magas falként zárják el a budai hegyek a várost. Túl rajtuk szép rendben ott sorakozik az egész földkerekség. Hevenyészett sorrendben: Budakeszi, Zsámbék, távolabb Bécs, Fekete-erdő, Párizs, Atlanti-óceán, Egyesült Államok, onnantól már napsütés, Csendes-óceán, Szibéria, onnantól megint sötétség, Moszkva, Debrecen, Zugló, Belváros, Duna és megint a könyvtár.
18.
A lány megállott a Nagytemplom előtt. Debrecen itt igazán Debrecen, még a világon sincs ilyen szép nagy tér, mint itt, távol, körül, a gyenge hóesésben, az alkonyatban, a nagy, emeletes házak apróknak látszanak, s mögöttük a Nagytemplom roppant oszlopaival, homlokával, ajtóival, tornyaival oly komoly és ünnepélyes, hogy dagad az igazi debreceni magyarnak a szíve. Nem büszkeség ez, nem kevélység, hanem valódi gőg. Neki semmije sincs ebben a városban, semmije a világon, a két tyúktollas párnáján, dunnáján és kevés fehér ruháján kívül, de azt, hogy ő debreceni, azt oda nem adná a világ minden kincséért.
21. fejezet
Szíve szerint való szórakozást és pihenést jelentett Arany számára a zene. Nem a más zenéje, hanem a saját gitározása. Már gyermekkorában megmutatkozott az ének és a zene iránti tehetsége. Énekelt a szalontai kis énekkarban, és mint kisdiák kezdett el gitározni. Debrecenben részt vett a kollégiumi Cantusban, hol zenei tudását annyira fejlesztette, hogy szalontai korrektor korában már ő vezette a gimnáziumi énekkart. Később hivatása, majd betegsége elterelte figyelmét a zenéről, és gitárja is elkallódott. Talán a költözködések, vagy Szalontáról elmenőben odaajándékozta valakinek. Évtizedek múlva Pesten egy társaságban elmondta, hogy fiatal korában gitározott, mire következő nevenapján Salamon Ferenc egy gitárral lepte meg. Ez a hangszer sokat szórakoztatta. Később fia finomabbal cserélte fel, és a költő ettől kezdve komolyabban kezdett a zenével foglalkozni. Régi dalokat írt össze és kottázott le, összesen 149-et, melyek közül 46-ot Bartalus István főiskolai zenetanár közzé is tett.
Mikor a szeme megromlott, vagy más betegsége miatt nem hagyhatta el szobáját, vagy nem foglalkozhatott mással, akkor gyakran elővette kedves hangszerét és felidézte emlékeiből a régi népdalokat és lekottázgatta azokat. Élete utolsó éveiben néhány saját versét, Petőfi egy-egy költeményét és Amadé László Toborzóját megzenésítette. Hogy mennyire a gitár maradt ezekben az években egyetlen vigasza, bizonyíték rá feleségének 1880-ban írott levele a költő egykori kedves tanítványához, Rozvány Erzsébethez: „Egyedüli élvezete a pipa és a gitár” (Február 18.) A Tamburás öregúr című versében szelíd öniróniával meg is örökítette magát zenélgetés közben.
131-132. oldal
