David Martín személy

Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma
Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában
Carlos Ruiz Zafón: The Rose of Fire

Idézetek

Lyanna>!

– Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és a fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy ez jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg: akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben.Boldog az akinek, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.

23. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
buzavirág>!

– Az a fő, hogy dolgozik. Mindig amondó voltam, hogy a semmittevés elpuhítja a jellemet. Dolgoztatni kell az agyat. És akinek nincs agya, annak a kezét.

327. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
Adrienn_ka P>!

– Még nem halhatok meg, doktor úr. Még nem. Sok a munkám. Utána ott lesz az egész élet, hogy meghalhassak.

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
Tigrincs P>!

– Ragyogó beszéd volt. – jegyezte meg Martín.
– Történelmi. Valahányszor szóra nyitja az ajkát ez az ember, kopernikuszi fordulatot vesz a nyugati gondolkodás rendszere.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
nope>!

– Fermín, már-már azt kell gondolnom, hogy maga meg én eljegyeztük egymást. Nem tudok úgy hátrafordulni, hogy ne ütközzek magába.

105. oldal (Ulpius-ház, 2012)

Kapcsolódó szócikkek: David Martín · Fermín Romero de Torres
Lyanna>!

Íróember nem felejti el, mikor kapott először fizetséget vagy dicséretet egy történetért. Sosem felejti el, mikor érezte először a hiúság édes mérgét a vérében, és hitte el, hogy ha tehetségtelensége rejtve marad, az irodalom ábrándja majd fedelet ád a feje fölé, és meleg vacsorát a nap végén, de legfőképp azt, amire elsősorban vágyik: hogy a neve nyomtatásban szerepeljen egy papírfecnin, ami biztos túléli őt. Az író arra ítéltetett, hogy jól emlékezzen e pillanatra, mert már elkárhozott, és a lelkének ára van.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
Ajin>!

– Fermín Romero de Torres vagyok, örülök, hogy végre megismerhetem. A foglalkozásom titkosügynök Katalónia tartomány karibi szekciójában, amely ma épp nem működik, de a hobbim a könyvgyűjtés és szépirodalom.
Salgado elcsigázva nézte új lakótársát, aztán az égre emelte a szemét.
– És még azt mondják, hogy Martín a bolond.
– Az a bolond, aki normálisnak hiszi magát, miközben azt hiszi, hogy a bolondok kevesebbek nála.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: David Martín · Fermín Romero de Torres
Adrienn_ka P>!

Ahhoz, hogy bármit elérj az életben, először becsvágy kell, aztán tehetség, aztán ismeret, és végül egy jó alkalom.

Kapcsolódó szócikkek: David Martín
nope>!

– Azért rúgattalak ki, mert sokkal jobb ajánlatom van számodra.
– Álljak ki koldulni?

69. oldal (Ulpius-ház, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: David Martín · Pedro Vidal
nope>!

– Nem fogadhatom el – mondtam.
– Úgy gondolja, piszkos ez a pénz?
– Minden pénz piszkos. Ha tiszta volna, senki sem akarná. De nem is ez a baj.

188. oldal (Ulpius-ház, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Andreas Corelli · David Martín