Darren Shan személy

Egy kiadós alvás után mindjárt jobban fogjuk érezni magunkat.

15. oldal, 1. fejezet

De az életben rendszerint nem választhatjuk meg sorsdöntő pillanataink időpontját. Ha elkövetkeznek, ott kell állnunk, hogy szembenézzünk velük, akármilyen állapotban vagyunk is.

69. oldal, 6. fejezet

231. oldal

    – Örülök, hogy megismertelek – mondta a vámpír, miközben kezet ráztunk. – Ugye, te nem hallottad, hogy jövök?
    – Nem – feleltem őszintén.
    – Na, tessék! – kiáltotta büszkén Gavner. – Látod?
    – Gratulálok – jegyezte meg fanyarul Mr. Crepsley. – Ha valaha felkérnek rá, hogy lopózz be egy óvodába, gond nélkül megteheted.

22. oldal, 2. fejezet

    – Akarod, hogy elkísérjelek az iskoláig? – kérdezte Mr. Crepsley ártatlan képpel. – Sok veszélyes útkereszteződésen kell átmenned. Vagy talán megkérhetnél egy aranyos nénit, hogy fogja meg a kezed, és…
    – Fogja be – mordultam rá, és a könyvekkel teli hátizsákkal a vállamon kirobogtam az ajtón.

44. oldal, 4. fejezet

Szerettem volna rálépni a fékre, hogy lelassítsam az időt, és kibogozzam, mi az értelme mindannak, ami itt folyik. Az élet azonban maga szabja meg a saját törvényeit, és maga diktálja a saját iramát. Néha a kezedbe kaphatod a gyeplőt, és lelassíthatod – máskor nem.

63. oldal, 5. fejezet

Ki kellett találnom a módját, hogyan érhetem el, hogy felnőttnek tekintsen, és ne gyereknek. Mi lenne, ha megmondanám neki az igazat? Elképzeltem, amint tapintatosan közlöm vele a hírt:
    – Debbie, készülj fel egy nagy megrázkódtatásra – én vámpír vagyok.
    – Hát ez szép.
    – Nem is vagy kiborulva miatta?
    – Miért, kéne?
    – Vért iszom! Éjfélkor odalopódzom a gyanútlanul alvó emberekhez, és megcsapolom az ereiket!
    – Hát… senki sem tökéletes.

95. oldal, 10. fejezet

    – Mi az a THV? – kérdeztem.
    – A Természet Harcos Védelmezői – válaszolta Mr. Tall. – Ökoharcosok. Körberohangálják az országot, s próbálják leállítani az új utak és hidak építését. Itt vannak már pár hónapja, de hamarosan tovább kell menniük.
    – Igazi katonák? – kérdeztem. – Vannak puskáik, kézigránátjaik meg tankjaik?
    Mindketten a hasukat fogták nevettükben.
    – Néha tényleg nagyon hülye tud lenni szegénykém – nyögte ki Mr. Crepsley két nevetőroham között –, de azért nem olyan buta, mint amilyennek látszik.

51-52. oldal, 7. fejezet

    Kiugrott a hálózsákból, odasietett hozzám, s a kígyót a fejénél megragadva kezdte letekerni rólam.
    – Biztonságban vagy – mondta megnyugtatóan. – Az az igazság, hogy eddig sem voltál veszélyben. A kígyó egész idő alatt aludt. Arra sem ébredt volna föl, ha lecibálod magadról. Nagyon mélyen szokott aludni.
    – Alszik? – kérdeztem elvékonyodott hangon. – De hát… akkor hogy tudott rám csavarodni?
    – Alvamászó – mondta a fiú mosolyogva.
    – Alvamászó!

57. oldal, 8. fejezet

(…) föllépett a küszöbre. – Na?
    – Mi az, hogy na? – néztem rá értetlenül.
    – Hát nem akarsz megkérni?
    – Mire?
    – Hogy menjek el veled moziba – mondta.
    – De hiszen épp most mondtad…
    – Darren… – sóhajtotta Debbie. – A lányok sohasem hívják el a fiúkat.
    – Nem? – kérdeztem zavartan.
    – Nem érted, ugye? – kérdezte kuncogva. – Csak kérdezd meg tőlem, hogy elmegyek-e veled moziba, jó?
    – Jó – sóhajtottam. – Debbie… eljössz velem moziba?
    – Majd gondolkodom rajta – felelte, s a kulccsal kinyitotta az ajtót, és eltűnt.
    Lányok!

54-55. oldal, 5. fejezet