Daemon Black személy

Daemon Black még egy nyűgös sündisznónál is tüskésebb bírt lenni, bökős páncélja alatt azonban kedves volt, védelmező és hihetetlenül önzetlen.

3. fejezet

És az én húgomnak senki sem állhat ellent. Olyan, mint egy francos köteg napsütés.

377. oldal

– Szerettem volna bemutatkozni – lépett oda a fiú. – A nevem Dawson Black. Én vagyok a…
– Az iker, aki mögöttem ült angolórán.
Dawson arcára kiült a meglepetés.
– Honnan tudod? A legtöbben nem képesek megkülönböztetni minket.
– A mosolyod. – Bethany elvörösödött, és szerette volna felpofozni saját magát. A mosolyod. Nahát! Lepillantott az órarendjére, és akkor jött rá, hogy a második emeletre kell mennie. – Úgy értem, a másik nem mosolygott egyáltalán. Egész órán.
Dawson halkan nevetett.
– Na, igen, attól fél, hogy ha mosolyog, korán megráncosodik.

Az emberek mindig azt látják, amit látni akarnak, sosem azt, ami valójában a szemük előtt van.

51. oldal (Könyvmolyképző, 2015)

– Hogyan akarhatsz még mindig?
Daemon a homlokomnak támasztotta a homlokát.
– Ó, még mindig nagyon szívesen megfojtanálak. De őrült vagyok. Te pedig bolond. Talán ezért. Az elmebajaink kiegészítik egymást.

415-416. oldal, 32. fejezet

Úgy véltem, meg akar ütni. Úgy véltem, élvezném. És úgy véltem, tényleg szakember segítségére lenne szükségem.

Újra felhangzott ugyanaz a nevetés, és aztán egy hang, olyan halkan, hogy csak ő hallja.
– Cukifiú. Csajmágnes.
Dawson hátranyúlt, és adott a testvérének egy pofont, bár ő maga is vigyorgott.
– Kuss legyen, Daemon!

– Nincs egy pólója? – kérdezem, ásót ragadva.
– Sajnos, azt hiszem, nincs. Állandóan félmeztelenül mászkál. Még télen is. – Dee felnyögött. – Nagyon zavaró, hogy ennyit kell látnom a… bőréből. Fújj!
Neked fújj. Nekem meg átkozott hőhullám.

33. oldal

– A szerénység a szenteknek vagy a lúzereknek való. Én egyik sem vagyok.

191. oldal, 16.fejezet

Az én cicám.

204. oldal