Daemon Black személy
Idézetek
Daemon oldalra hajtotta a fejét, fél keze lecsúszott az arcomról, az ujjai a tarkómon a hajamba siklottak. A szívem úgy zakatolt, mintha mindjárt fel akarna robbanni.
A mellkasára tettem a kezem, eltoltam magamtól.
– Cica – mormolta, és a fogaival az alsó ajkamba kapott.
Elakadt a lélegzetem.
– Te…
– Még mindig kint áll – súgta a számba, és folytatta a csókot.
Egy pillanatig nem fogtam fel a szavai értelmét. A másik keze végigsiklott a hátamon, és a derekamon állt meg. Daemon magához húzott, összesimult a testünk, és az érzés egyszerre volt döbbenetesen új, és édesen ismerős. Addig csókolt, amíg már nem éreztem rajta kívül mást.
Remegő kézzel markoltam a pólóját, halk nyögés szakadt fel belőlem. A reszketés nem csillapodott, és végül átterjedt az egész testemre.
– Elment – emelte fel a fejét Daemon, én azonban nem néztem fel. Képtelen voltam megfékezni a remegésemet. – Ó, cica…
Kat felém pördült, a szeme ragyogott. Abban a pillanatban olyan volt, mint egy istennő. A bosszú istennője.
Ha nem volnánk éppen egy verekedés közben, már vinnélek is az első fához.
A szája sarka felfelé húzódott.
Micsoda egy kéjenc…
123. oldal
Amíg mélyen benne vagy valamiben, sosem mondod ki, sosem teszed meg, amit kellene. Mindig csak utóbb, amikor már túl késő, akkor jössz rá, hogy mit kellett volna mondanod vagy tenned.
37. oldal
Körömnyomok vöröslöttek az arcán, kékespiros vér csordult belőlük. Már-már túlzó büszkeség öntött el.
A cicának karmai vannak, nem is akármilyenek!
79. oldal
– (…) Legközelebb majd azt vesszük észre, hogy te is egy emberrel jársz?
Daemon hangos nevetésben tört ki.
– Na, hát azt várhatjátok!
