D. H. Lawrence személy

Charles Bukowski: A kezdő
Ernest Hemingway: Vándorünnep
Hamvas Béla: A láthatatlan történet / Sziget
Hamvas Béla: Arkhai
Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma
Kéry László: Angol írók
Nagy Kázmér: Az én Ausztráliám
Egedy Gergely: Ausztrália története
Sylvia Plath: The Unabridged Journals of Sylvia Plath
Murakami Haruki: Köddé vált elefánt
Stephen King: Aki kapja, marja
Eva Hoffman: Hogyan unatkozzunk?
Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv
Marian Izaguirre: La vida cuando era nuestra
Richard Powers: Égig érő történet
Rachel Cusk: Körvonal
Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
Meg Waite Clayton: A párizsi postamesternő
!

David Herbert Lawrence útlevélfényképe (1929)


Idézetek

krlany I>!

Járkáltam a könyvtárban, nézegettem a könyveket. Megálltam egy-egy polc előtt, és egyesével vettem le őket. De átverés volt mind. Mindegyik unalmas volt. Oldalak megtöltve betűvel, de semelyikben nem volt semmi értelmes. Vagy ha mégis, akkor olyan soká kellett olvasni, hogy valami kisüljön belőle, hogy mire felfogtam, már túlságosan lefáradtam ahhoz, hogy bármit is kezdjek vele. Kerestem tovább. És a végén, nagy nehezen találtam egyet.
Mindennap lementem az Adams és a La Brea sarkára, a könyvtárba, és mindennap ott volt a mindig, komoly, tévedhetetlen és csendes könyvtárosnőm. Szedegettem le a könyveket a polcokról egymás után. Az első normális könyvet, amit találtam egy Upton Sinclair nevű jóember írta. A mondatai egyszerűek és dühösek voltak. Ő maga is dühös volt. Chicago disznóóljairól írt. Nem kertelt, és egyszerűen fogalmazott. Aztán találtam egy másik írót is. Sinclair Lewisnak hívták. A könyv címe Főutca volt. Rendre leszedte az emberekről a keresztvizet. Csak nekem valahogy nem tűnt elég szenvedélyesnek.
Rendszeresen visszajártam. Egy könyvet egy este alatt kiolvastam.
Egyik nap bent járkáltam a könyvtárban, titokban rápillantottam a könyvtárosra, aztán találtam egy könyvet Bow Down To Wood and Stone címmel. Na, az nagyon tetszett, mert arról szólt, amit mindannyian művelünk. És végre egy könyv, amiben volt tűz! Kinyitottam a könyvet. Josephine Lawrence volt a szerző. Egy nő. Részemről oké. Bárki szert tehet a megfelelő tudásra. Belelapoztam. De végül kiderült, hogy ugyanolyan, mint a többi könyv: tejes, ködös, fárasztó. Visszatettem. Majd levettem egy másikat, mellőle. A szerzőjét szintén Lawrence-nek hívták. Felcsaptam valahol, és olvasni kezdtem. Egy zongoristáról szólt. Elsőre bugyutának tűnt. De olvastam tovább. A zongorista zavart elméjű volt. Egy belső hang beszélt hozzá. Sötét, furcsa dolgokat mondott. A mondatok tömörek voltak; mindegyik olyan, egy üvöltés, de nem olyan, mint mikor a férfi azt kiáltja: „Joe, hol vagy?”. Inkább olyan: „Joe, teljesen elvesztem!”. A tömör és véres sorok Lawrence-e. Még sosem hallottam róla. Miért titkolták? Miért nem reklámozták őt?
Napi egy könyvet elolvastam. A könyvtár összes D. H. Lawrence-ét kiolvastam. A könyvtárosnő kezdett furcsán nézni rám, mikor vittem el a könyveket.
– Hogy vagy? – kérdezte mindig, amikor megérkeztem.
Ez mindig jó érzéssel töltött el. Olyan volt, mintha már lefeküdtem volna vele. Szóval kiolvastam D. H. összes könyvét, s azok pedig újabb elolvasandókhoz vezettek. Például H. D.-hez, a költőnőhöz. Aztán Huxleyhoz, a Huxleyk legifjabbikához, Lawrence barátjához. Mindez csak úgy megrohant engem. Egyik könyv hozta a másikat. Ráakadtam Dos Passosra is. Nem volt túl jó igazából, de nem is volt rossz. Az USA-ról szóló trilógiáját nem tudtam elolvasni egy nap alatt. Dreiser nem jött be nekem. Sherwood Anderson igen. Aztán jött Hemingway. Mekkora fless! Na, ő tudta, hogyan kell megírni egy mondatot. Színtiszta öröm volt. Az ő szavai nem voltak unalmasak, az ő szavaitól duruzsolni kezdett az ember agya. Ha átadtad magad Hemingway mondatai varázsának, az életedből eltűnt a fájdalom, remény költözött beléd, és onnantól fogva tökmindegy volt, mi történt veled.

192-194. oldal

2 hozzászólás
krlany I>!

Az életnek semmi értelme sem volt, és a dolgokban nem volt rendszer. D. H. Lawrence tudta ezt. Mindenkinek szüksége volt szeretetre, de nem arra a fajta szeretetre, amit az emberek adtak és elvettek egymástól. Az öreg D. H. tudott valamit. A cimborája, Huxley, csak egy nyugtalan entellektüel volt, de micsoda koponya! Jobb, mint G. B. Shaw, aki tőkesúlyos elméjével mindig a tengerfeneket kapargatta, s akinek kimunkált szellemessége végül megbéklyózta őt, mert örökkön teljesítendő feladattá vált, ami pedig lehetetlenné tette számára, hogy bármit is érezzen, s így fantasztikus mondanivalója unalmassá vált, és éppen hogy csak megérintette az olvasó agyát és szívét. Ezzel együtt jó volt őket olvasni mind. Ráébresztette az embert, hogy a gondolatok és a szavak milyen lenyűgözőek is tudnak lenni, és persze milyen haszontalanok.

216. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aldous Huxley · D. H. Lawrence · George Bernard Shaw
Chöpp >!

Szeretnék egy D. H. Lawrence-karakter lenni, az ő valamelyik regényében élni.

212. oldal

Kapcsolódó szócikkek: D. H. Lawrence
Chöpp >!

D. H. Lawrence azt mondja, ha az ember nem kap elég fényt, bűntudatos lesz.

17. oldal Az esquilinusi Vénusz

Kapcsolódó szócikkek: D. H. Lawrence
Chöpp >!

Olykor, hogy munkám befejeztével a gondolataimat az írásról eltereljem, kortárs írókat olvasgattam, például Aldous Huxleyt, D. H. Lawrence-et, vagy bárki mást, akinek a könyveit megkaphattam Sylvia Beach könyvtárában, vagy megtaláltam a Szajna-parton.

Une génération perdue

Kapcsolódó szócikkek: Aldous Huxley · D. H. Lawrence · Sylvia Beach
Chöpp >!

Sokan hátat fordítanak a világnak, és minden bizalmukat egy kicsi szigetbe vetik, egy utópiába, ahol nincs semmilyen zavaró tényező, és elég kicsi ahhoz, hogy megtölthessük saját személyiségünkkel anélkül, hogy fellépne a mások jelenléte iránt érzett hiány. Az emberek ilyenkor könnyen megszállottá válnak, megváltoznak, és önmagukban kezdenek élni. De vagy a személyiségük túl kicsi, vagy pedig a sziget lesz túl nagy. Ezt a tapasztalatot írja le D.H.Lawrence az Aki a szigeteket szerette című írásában.

293. oldal

Morten A. Strøksnes: Tengerkönyv Sós történet barátságról, kalandról és a felszín alatt nyüzsgő életről

Kapcsolódó szócikkek: D. H. Lawrence · sziget
Chöpp >!

A jelenkorban élt az a költő, aki a poszeidóni világot egész határtalan gazdagságában fölfedezte: az angol David Herbert Lawrence. Soha senki sem volt, aki ezt a szellemtől és lélektől nem érintett, homályban kígyózó, lassú, szívós, mohó életvilágot jobban értette volna.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: D. H. Lawrence
Chöpp >!

Lawrence aszkéta. S ez az, ami benne fontos. Aszkézis görögül tudatos és begyakorlott fegyelmet jelent. Van szellemi, van lelki, van munkaaszkézis, van a szeretetnek aszkézise, aszerint, hogy ki hol fegyelmezi magát tudatosan: munkában, gondolkozásban, szellemben, morálban. Minden aszkézis a jóga egy eleme: állandó és tudatos gyakorlat.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: aszkézis · D. H. Lawrence · jóga
Belle_Maundrell>!

– Gare d'Ollioules, Sanary-sur-Mer!
Az apró, provence-i halászfalu az írók és művészek gyülekezőhelye volt. Aldous Huxley itt írta a Szép új világot, itt csatlakozott hozzá D. H. Lawrence és Edith Wharton, és a náciellenes, menekült írók és művészek az utóbbi években olyan lelkesedéssel kezdtek itt dolgozni, hogy a települést már „a német birodalom és művészet új fővárosaként” emlegették.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Aldous Huxley · D. H. Lawrence · Edith Wharton
Véda P>!

– És kit olvas még?
– D. H. Lawrence-et – feleltem. – Írt néhány kitűnő novellát, például A porosz tiszt-et.
– Megpróbáltam a regényeit olvasni. Lehetetlen ember. Dagályos és természetellenes. Egy beteg ember írásai.
– Tetszett a Szülők és szeretők meg a Fehér páva is – fűztem hozzá –, ha nem is annyira. A Women in love-ot azonban én sem tudtam végigolvasni.

27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: D. H. Lawrence