Cukiko személy
Idézetek
Ahogy itt ül ebben az enyhén parfümillatú, selyemmel bélelt barlangban, az, amit korábban megkérdőjelezhetetlennek és szilárdnak érzett, most olyan illékonynak és anyagtalannak tűnik, mint a teája fölött lebegő pára.
Olyan törékenynek, mint egy illúzió.
– A szerelem állhatatlan és múlékony állapot – mondja Cukiko. – Ritkán bizonyul elég szilárdnak ahhoz, hogy ráalapozzunk egy döntést a játékban.
– A mestereink nem értik, hogy is van ez – mondja. – Hogy milyen az, amikor ilyen erősen hozzá vagyunk láncolva valakihez. Túl öregek hozzá, túl régen elveszítették a kapcsolatot az érzéseikkel. Már elfelejtették, milyen érzés elevennek lenni, a világ részének lenni. Azt hiszik, elég, ha egyszerűen kiállítanak két embert egymás ellen –
bármelyik kettőt. De ez sose ilyen egyszerű. Mert idővel a másik személyen keresztül határozod meg az életedet és önmagadat. Létszükséglet lesz számodra, akár a levegő. Arra számítanak, hogy a nyertes aztán tovább él e nélkül a másik személy nélkül. Pedig ez olyan, mintha elválasztanánk egymástól a Murray ikreket, aztán azt várnánk tőlük,
hogy ugyanolyanok maradjanak, mint voltak. Továbbra is egész emberek lennének, az igaz, de nem teljes emberek. Nagyon szereti, ugye?
– Jobban, mint bármit a világon – mondja Marco.
362. oldal (Libri, 2012)
Közelebbről megnézve viszont már látszik, hogy a tetoválás nem pusztán fekete jelek spiráljából áll, hanem alkímiai és asztrológiai jelképek valóságos vízesése, a planéták és az elemek ősi szimbólumai mind ott találhatóak a lány finom bőrén, fekete tintával írva.
A táncterembe be se teszi a lábát, csak egyszer, egyetlen keringő erejéig, amikor Cukiko erővel magával vonszolja a táncparkettre. A kígyónőn rózsaszín kimonóból átalakított estélyi ruha van, haját bonyolult fonatokba csavarva, a feje búbjára feltornyozva viseli, szemét feltűnő vörös festékkel rajzolta körül.
231. oldal
– Folyton megfeledkezel egy egyszerű tényről – mondja. – Te magadban hordozod az egész cirkuszt. Ő viszont csak eszköznek használta a tüzet. Te jelentenéd a nagyobb veszteséget, de túl önző vagy hozzá, hogy ezt belásd. Azt képzeled, nem tudnál együtt élni ekkora fájdalommal. De az ember a fájdalommal nem él együtt, hanem csak elviseli. Sajnálom.
364. oldal (Libri, 2012)
– Szükséged van segítségre?
– Miért, segíteni akar?
Cukiko vállat von.
– Nem mondhatnám, hogy túlságosan érdekel a végkifejlet – mondja, de ahogy végignéz a sátrakon és a sáros földön, van valami a pillantásában, amitől Bailey kételkedik benne, hogy komolyan gondolja.
– Nem hiszek magának – mondja. – Viszont engem nagyon is érdekel, és azt hiszem, inkább egyedül csinálom.
Cukiko rámosolyog, ez az első olyan mosolya, amelyet Bailey őszintének érez.
– Akkor magadra hagylak vele – mondja. Végigfuttatja a kezét a vasüst peremén, mire a benne fölgyűlt esővíz nagy része gőzzé alakul, puha fellegként fölemelkedik és eloszlik a ködben.
Más tanácsot vagy utasítást már nem ad, hanem elindul az egyik fekete-fehér csíkos ösvényen, vékony füstpászma úszik utána, és Bailey magára marad az udvaron.
384. oldal (Libri, 2012)
– Láttál már egy-két hihetetlen dolgot, nem igaz? – kérdi Cukiko.
Isobel bólint.
– No és nem gondolod, hogy ezekkel a dolgokkal nehezebben tudnál megbékülni, ha nem lennél magad is része az egésznek?
Olyannyira, hogy talán az őrületbe kergetnének? Az ember elméje érzékeny jószág.
227. oldal