Csonti Úr személy
Idézetek
Cselekményleírást tartalmazó szöveg
Egyszerűen csak játszani akart egy olyan játékot, amilyet bármelyik öreg, beteg, bolond kutya szívesen játszott volna. Hiszen az, nem igaz? Egy öreg, beteg, bolond kutya.
A játék, az úgynevezett autócsalinka, neves, patinás sport volt, amely minden veterán számára lehetővé tette az ifjúság dicső pillanatainak felelevenítését. Szórakoztató, pezsdítő sport, amely a kutyák ügyességét és fürgeségét tette próbára. Csak át kellett szaladni az úton, úgy hogy lehetőleg egyik autó se üssön el. Minél többször sikerül a dolog, annál nagyobb bajnoknak érezheted magad. Előbb-utóbb persze beigazolódnak a statisztikák; kevés kutya játszott autócsalinkát úgy, hogy az utolsó menetet el ne veszítette volna. De Csonti úr játékának szépsége épp ebben rejlett. A vereség pillanata egyenlő volt a győzelem pillanatával.
Így esett azon a virginiai, verőfényes, téli napon, hogy Csonti úr, más néven Sparkatus, a megboldogult Willy G. Christmas hű barátja felkerekedett, hogy bebizonyítsa, igazi bajnok. Lelépett az autópálya keleti töltésének füvéről, megvárta, amíg foghíj keletkezik a forgalomban, aztán futásnak eredt. Bár gyenge volt, a lábában maradt még némi erő, s amint lendületbe jött, erősebbnek és boldogabbnak érezte magát, mint hónapok óta bármikor. Belerohant a zajba, a fénybe, a ragyogásba és a dübörgésbe amely körülvette és bekebelezte.
Ha szerencsés, talán napnyugta előtt Willyvel lehet.
190-191. oldal