Csonti Úr személy

Paul Auster: Timbuktu

Idézetek

MrBones>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Egyszerűen csak játszani akart egy olyan játékot, amilyet bármelyik öreg, beteg, bolond kutya szívesen játszott volna. Hiszen az, nem igaz? Egy öreg, beteg, bolond kutya.
A játék, az úgynevezett autócsalinka, neves, patinás sport volt, amely minden veterán számára lehetővé tette az ifjúság dicső pillanatainak felelevenítését. Szórakoztató, pezsdítő sport, amely a kutyák ügyességét és fürgeségét tette próbára. Csak át kellett szaladni az úton, úgy hogy lehetőleg egyik autó se üssön el. Minél többször sikerül a dolog, annál nagyobb bajnoknak érezheted magad. Előbb-utóbb persze beigazolódnak a statisztikák; kevés kutya játszott autócsalinkát úgy, hogy az utolsó menetet el ne veszítette volna. De Csonti úr játékának szépsége épp ebben rejlett. A vereség pillanata egyenlő volt a győzelem pillanatával.
Így esett azon a virginiai, verőfényes, téli napon, hogy Csonti úr, más néven Sparkatus, a megboldogult Willy G. Christmas hű barátja felkerekedett, hogy bebizonyítsa, igazi bajnok. Lelépett az autópálya keleti töltésének füvéről, megvárta, amíg foghíj keletkezik a forgalomban, aztán futásnak eredt. Bár gyenge volt, a lábában maradt még némi erő, s amint lendületbe jött, erősebbnek és boldogabbnak érezte magát, mint hónapok óta bármikor. Belerohant a zajba, a fénybe, a ragyogásba és a dübörgésbe amely körülvette és bekebelezte.
Ha szerencsés, talán napnyugta előtt Willyvel lehet.

190-191. oldal

Kapcsolódó szócikkek: autó · Csonti Úr · kutya · sport