csendélet fogalom

A téli víztükör fémes, néma csendje, a madarak hiánya, a létezés néma, matt magánya, egy másik ország vágya. Alkonyat.

97. oldal, Menet közben el lehet felejteni a közállapotokat

A falon körben csendéletek lógtak, és mindahány egy-egy kosár narancsot ábrázolt. Ophélie még ilyet sem látott sehol, hogy valaki egy gyümölcsnek ilyen nagy tisztelettel adózzon.

411. oldal

A csendélet egy önálló művészeti forma – mondta anya. – Amely hagyja beszélni a dolgokat.

192. oldal

(Egy csendéletről) A néma, élettelen és mozdulatlan színpadon egy terv nélküli idő ölt testet, egy időtartam nélküli, és az idő hiábavaló mohóságától mentes tökéletességet – egy vágy nélküli élvezet, egy időtartam nélküli létezés, egy akarat nélküli szépség. Mert a művészet, az vágy nélküli érzelem.

Ahová csak nézek, mindenütt csendéleteket látok. Talán, mert annyira ráérek? Túl sok az időm? Ráérek olyan sokáig meredten nézni a falat, az éjjeliszekrényemet, a vizesüvegeket, üdítős dobozokat és olvasatlan könyveket, hogy végül minden, amit bámulok, csendéletté válik?

245. oldal (Tarandus, 2014)

Csendélet, fej rajzolásánál másfél, alak és akt vázolásánál 4-5 méter a célszerű távolság.

20. oldal, A rajzról és rajzolásról (Corvina, 1974)

A kép egy csend­élet, egy könnyű vacso­rára terí­tett asz­talt ábrá­zol, oszt­ri­gá­val és kenyér­rel. Az elő­tér­ben ezüst­tá­nyé­ron egy félig meg­há­mo­zott cit­rom és egy fara­gott nyelű kés hever. A hát­tér­ben két zárt kagy­lót látunk, gyöngy­ház­színű héju­kon meg­csil­lan a fény, mel­let­tük egy óntá­nyér, nyil­ván bors van benne. A kettő között egy fekvő pohár, egy fehér bélű zsömle, és balra egy nagy pohár, félig telve sápadt, arany­színű folya­dék­kal, olyan dom­ború, mint egy fel­for­dí­tott kupola, szé­les, hen­ger alakú lábát üveg­la­pocs­kák díszí­tik. A szín­skála a sár­gá­tól az ében­fe­ke­téig ter­jed. A hát­tér kicsit pisz­kos, tompa aran

215. oldal