Crystal Brook személy

Joss Stirling: Seeking Crystal
Joss Stirling: Lélektársak – Crystal
Joss Stirling: Misty
Joss Stirling: Teasing Xav

Idézetek

>!

    Karjával átfogta a derekamat, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Miután több órán keresztül ugyanezt csináltuk a kamerák előtt, már nem tűnt furcsának. Olyan, mintha fenntartott parkolóhelyem lett volna a szíve közelében. Elmosolyodtam a gondolatra.

85. oldal - 6. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict
Ninácska P>!

– Hiányoztam? – Xav hagyta, hogy Rocco áthúzza a bolt küszöbén.
– Persze, mint egy kiadós fogfájás.

55. oldal - 4. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict
Theana>!

Néha még mindig úgy éreztem, mintha csak eljátszanám, hogy felnőtt vagyok, miközben továbbra is a saját életemet élem, de aztán rajtakaptam magam, ahogy épp a telefonszámlát fizetem be vagy a hűtőt töltöm fel, vagyis olyasmit csinálok, ami a felnőttek feladata. Valahogy sikerült elhitetnem velük, hogy én is közéjük tartozom, miközben belül még mindig tinédzsernek éreztem magam. Még egy rendeset hisztizni se tudtam, amikor elegem lett a főnökömből, mert nem volt senki, akit érdekelt volna, ha bevágom az ajtót vagy káromkodok egy cifrát.

38. oldal - 3. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook
fruzsi829>!

    – Trace épp nagyi lasagnáját próbálja megsütni.
    – Hoppá. Ezt látnom kell.
    – Kis köténykében, meg minden.
    – Van fényképezőgéped? – kérdezte Xav, és megszaporázta a lépteit.

266. oldal - 20. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Trace Benedict · Xavier Benedict
tealevel99>!

    – De igen, igazad van – bólintottam.
    Halkan felnevetett.
    – Ezt megkaphatnám írásban is? Végre beismerted, hogy valamiben igazam van.
    – Nem, mert úgysem hagyod, hogy elfelejtsem.

86. oldal - 6. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict
tealevel99>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

    – Zed, cukorfalatnak elkélne egy kis biztatás.
    – Cukorfalat? – Elhatároztam, hogy ha legközelebb látom, kinyírom Xavet.
    – Bocs. Xav állandóan rólad kérdezget, és kicsit nehezemre esik kizárni a fejemből.
    Ebben a pillanatban, szinte végszóra, meghallottam Xav hangját, ami meteorként zúgott át a személyes atmoszférámon.
     Hol a pokolban vagy cukorfalat? A helikopteren kéne lenned, biztonságban.
    Olyan dühösen kiáltott rám, hogy kis híján orra buktam.
    – Minden oké, Crystal? – kérdezte Zed, gyorsan elkapva a karomat.
    – Xav nincs túlzottan elragadtatva.
    – Mondd meg neki, hogy kopjon le! Ki kell jutnunk innen!

191. oldal - 14. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict · Yves Benedict · Zed Benedict
1 hozzászólás
tealevel99>!

    – Még visszajövök. Persze a jó értelemben. Nem úgy, mint a Terminátor.
    Will még akkor is nevetett, amikor becsuktam magam mögött az ajtót.

262. oldal - 20. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Will Benedict
Hickory>!

    Emlékeztető: ha egy világsztárral és egy trendi jelmeztervezővel találkozol, inkább hagyd otthon a Disneys pizsamádat.

249. oldal - 19. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Lily George · Steve Hughes
Theana>!

Tényleg én voltam az egyetlen, akinek leginkább köpni támadt kedve, amikor Xav bevetette a személyes varázsát?

56. oldal - 4. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict
Theana>!

Xav a lélektársam.

130. oldal - 10. fejezet (Manó Könyvek, 2013)

Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Xav és Crystal története

Kapcsolódó szócikkek: Crystal Brook · Xavier Benedict