Corradino Manin személy
Idézetek
Corradino kinyitotta a hosszúkás rózsafadobozt, melyben száz darab, egyenként vattába bugyolált, megszámozott kis üvegdarab hevert. Corradino munkához látott. Kezébe vett egy pontellót, egy sokkal kisebbet, mint megbízható fúvócsöve, majd az üvegbe mártotta, mely olvadtan várta a kemencében, hogy a mester kezei alatt elnyerje végső formáját. Óvatosan kihúzta a pálcát, mely most leginkább egy égő gyertyához hasonlított. Várt egy pillanatot, majd hagyta, hogy az izzó gömb lecsöppenjen a kezébe, és finoman görgetni kezdte előbb tenyereivel, majd már csak az ujjai között. Mikor az üveg felvette azt a külsőt, amelyet ő elgondolt, óvatosan kihúzott belőle egy szálat, melyből egy könnycseppet formált, rajta egy nagyon vékony, finom hurokkal. Aztán a lába között lévő vízzel teli vödörbe ejtette a kis ékkövet. Várt egy keveset, majd szelíden kiemelte a cseppet a vízből.
Mozdulatsora eszébe juttatta a keleti gyöngyhalászokat, akikről a tizenharmadik században a Konstantinápolyból visszatérő velenceiek meséltek.
51. oldal
Corradino azonban tudta, hogy egy apró leheleten múlik, hogy tökéletes remekművet hoz-e létre, vagy egy szerinte hibás darabot. Ő nagyon jól tudta mi a különbség a páratlanul szép és az egyszerűen csak szép között.
48. oldal
Bölcs döntés volt áthelyezni a mesterség központját, annál is inkább, mert néhány éve szörnyű példát láttak: az angliai Londont elpusztította egy tűzvész. Ám tűz forrása közel sem volt olyan nemes, mint a velencei mesterek műhelyei: a később Rialtóba érkező kereskedők szerint egy pitéket árusító boltból indult a tűz. Corradino felhorkant.
Angolok! Csak a hasukon jár az eszük
50. oldal
Angelina megszerezte őt, de a szerelmét nem. Corradino még sosem volt szerelmes. De most minden más megvilágításba került. A herceg utolsó pillanataiban elárulta neki, hogy van egy gyermeke. Mikor elment a Santa Maria della Pietába, és meglátta a kétéves Leonora Manint, életében először megtapasztalta, milyen érzés a szerelem.
63. oldal