Copperfield Dávid személy
Idézetek
Ezek az emberek: David Copperfield, Holden Caulfield, a nagy Gatsby immár könyvtől függetlenül léteznek […]
299. oldal (Európa, 2008)
Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa 83% Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója
Azt hiszem, végképp elbutultam volna, ha nem segít rajtam egyetlen kedvező körülmény. Ez pedig a következő volt. Apám után egy kis könyvtárféle maradt ránk az egyik emeleti kis szobában, ahova szabad bejárásom volt (mivel szomszédos volt az én szobámmal), és ahová senki sem tette be a lábát rajtam kívül. Ebben az áldott kis szobában Roderick Random, Peregrine Pickle, Humphrey Clinker, Tom Jones, a Wakefieldi lelkész, Don Quijote, Gil Blas és Robinson Crusoe ragyogó társasága várt rám. Ők táplálták képzeletemet és azt a reményt, hogy van még valami a Téren és Időn túl – ők, meg az Ezeregyéjszaka, meg a tündérmesék –, és nem voltak ártalmamra; mert akármilyen ártalmas dolog bujkálhatott is bennük, reám ez nem hatott; én legalább nem tudtam róla. Most is csodálom, hogy mialatt szüntelenül nehezebb tárgyakkal kínlódtam, a sok magolás közben miképpen is keríthettem időt arra, hogy ezeket a könyveket elolvassam? És az is furcsa, hogy apró bajaim közepette (melyek nagy bajok voltak az én szememben) hogy is tudtam vigasztalást meríteni abból, hogy kedvenc hőseimet magam személyesítettem meg – amit meg is tettem –, ugyanakkor Murdstone urat meg Murdstone kisasszonyt képzeljem minden gonosz figura helyébe – amit szintén megtettem. Egy álló hétig Tom Jones voltam (persze afféle gyermeki Tom Jones, tiszta szívű, ártatlan lény). És szentül hiszem, hogy egy hónapon keresztül szakadatlanul az a Roderick Random voltam, akit saját elképzelésemhez idomítottam. Mohón faltam néhány kötetnyi útirajzot – már nem emlékszem, mifélét –, amit a polcokon találtam; és jól emlékszem, naphosszat cserkésztem házunk környékén egy ócska kaptafa középső részével felfegyverkezve, Kivagyokén, az Angol Királyi Hajóhad kapitánya személyében, akit a vademberek támadása fenyegetett, s megfogadta, hogy nem adja olcsón az életét. A kapitány emberi méltóságát sohasem alázták meg azzal, hogy fejéhez vágják a latin nyelvtant, velem megtették. A kapitány azonban kapitány volt és maradt, rettenthetetlen hős, dacolt a világ minden élő és holt nyelvének minden nyelvtanával.
Ez volt az én egyetlen és állandó vigaszom. Ha eszembe jut, mindig megjelenik előttem egy nyári este képe; a fiúk ott hancúroztak a temetőben, én meg ágyamon ülve olvasok, mintha életem függne tőle.
54-55. oldal, I. kötet, Negyedik fejezet - Kegyvesztetté válok (Európa, 1981)
→ |
---|
Hát ha tényleg érdekel, először is biztos arra vagy kíváncsi, hogy hol születtem, meg jaj, milyen gyerekkorom volt, meg hogy a szüleim hogyan jöttek össze, mit csináltak addig, meg minden, szóval ilyen Copperfield Dávid-os hülyeségekre, csak hát ebbe én, tudod, nem mennék bele, az az igazság.
(első mondat)
A szatócsbolt a Hungerford Marketen volt, és a Hungerford Market akkoriban egészen másképp festett, mint most: bejárata előtt alacsony faoszlopok sorakoztak, amelyek rendkívül megnyerték Dick úr tetszését (az egész a régimódi időjelző-házikóra emlékeztetett, amelyben egy kis emberke meg egy picike asszony lakott üvegfalak között). A dicsőség, hogy effajta alkotmány fölött lakhatik, merem állítani, bőségesen kárpótolta volna nem egy kényelmetlenségért; mivel azonban kényelmetlenségről valójában szó sem volt, a már említett tömény illatkeveréket meg talán egy kis helyszűkét leszámítva, Dick urat valósággal elbűvölte új szállása. Cruppné ugyan, mielőtt elindultunk, méltatlankodva értésére adta, hogy abban a szobában annyi hely sincs, hogy az ember egy macskát lóbálhasson a feje körül; Dick úr azonban, amint leült az ágy végébe, és fáradt lábát simogatta, nagyon helyesen jegyezte meg:
– Tudod, Trotwood, én nem is akarok macskát lóbálni a fejem körül. Sohasem szoktam macskákat lóbálni. Így hát engem ez az egész nem érdekel.
45. oldal, II. kötet, Harmincötödik fejezet - Lehangoltság (Európa, 1981)
– Trot, tudod-e mit, édesem, – szólt a néném egy reggel a karácsonyi ünnepek alatt, mikor kiváltam az intézetbl; – mivel ezt a kényes kérdést még mindig nem rendeztük, s mivel úgy kell döntenünk, hogy a mennyire rajtunk múlik, bakot ne ljjünk, azt hiszem, legjobb lesz, ha egyelre elbb pihenünk egyet. Idközben meg kell próbálnod, hogy új szempontból vedd fontolóra a dolgot, még pedig nem mint iskolás fiú.
19. Körülnézek és fölfedezést teszek
– Már a londoni fogadóban is megmondtam neked, hogy néha terhére vagyok önmagamnak. […] Valósággal félek önmagamtól.
– Egyébtől se félsz, azt hiszem – mondtam.
– Talán nem, de könnyen lehet, így is éppen elég, amitől félnem kell – felelte.
288-289. oldal, I. kötet, Huszonkettedik fejezet - Régi helyek, új emberek (Európa, 1981)
És az igazi ragaszkodásban, még akkor is, ha csak egy alacsonyrendű állatnak az ember iránt tanúsított ragaszkodásáról van szó, annyi finom megérzés van, amely a legmagasabbrendű értelmet is túlszárnyalja. A szív okossága ez, ha szabad így neveznem […]
156. oldal, II. kötet, Negyvenkettedik fejezet - A méregkeverő (Európa, 1981)