Cogito ergo sum szómagyarázat
„De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam, hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.”
René Descartes: Értekezés a módszerről IV. rész 925.
Idézetek
Én azonban még mindig nem tudtam bizonyos önmagamra vonatkozó kérdéseket megválaszolni. Rendekár arra a következtetésre jutott, hogy azért van, mert gondolkozik. Én is gondolkodom, tehát vagyok, de ki vagyok? Hosszú Ihsan Efendi-e, aki Galatában a Vitorlások fogadója mellett lakik, vagy pedig valaki, aki mondjuk Izmirben pontosan háromszáznyolc év múlva szomorú ámulattal szemléli a világot? Melyikük az álom és melyikük valódi? Gondolkodom, én tehát vagyok. Egy gondolkodó emberre gondolok és arra, hogy tudja, hogy gondolkozik. Abból, hogy ez az ember gondolkozik, az következik, hogy van. És én tudom, hogy hogy a következtetése helyes. Mert ő az én gondolatom. Azt gondolom, hogy ez az ember, akinek a létét ily módon jogosan állítom, engem gondol, vagyis egy valóságos valaki képzel el engem. Ő a valódi, én pedig álom vagyok.
Suspiro ergo sum.
Sóhajtok, tehát vagyok.
[…]
Kezdetben vala és mindvégig vagyon a tüdő: isteni sugallat, a csecsemő első nyikkanása, a beszéd megformált levegője, a nevetés szaggatott rohama, az éneklés emelkedett légköre, a boldog szerető nyögése, a boldogtalan szerető jajgatása, a fösvény nyafogása, a szipirtyó károgása, a betegség bűze, az elhaló suttogás, és mindezeken túl a levegőtlen, néma űr.
Egy sóhaj nem pusztán sóhaj. Beszívjuk a világot és kilélegezzük az értelmet. Amíg tehetjük. Amíg tehetjük.
75. oldal
Vagyis a kartéziánus állítás, miszerint „gondolkodom, tehát vagyok”, inkább úgy kéne, hogy hangozzék: „Ni-ni, ott megy Edna egy szaxofonnal!”
(Woody Allen)
Gondolkodom, tehát vagyok – egy olyan értelmiségi tétele, aki alábecsüli a fogfájást. Érzek, tehát vagyok – szélesebb érvényű igazság és minden eleven lényre vonatkozik. Az én Én-em nem különbözik lényegesen az Önökétől a tekintetben, amit gondol. Sok ember, kevés gondolat: valamennyien megközelítőleg ugyanazt gondoljuk, átadjuk egymásnak gondolatainkat, kölcsönözzük őket és ellopjuk egymástól. De ha valaki rálép a lábamra, csak nem fáj. Az én alapja nem a gondolkodás, hanem a szenvedés, minden érzések legelemibbje. Szenvedvén még egy macska sem kételkedhet énjének összecserélhetetlenségében. A szenvedésben eltűnik a világ, s mindegyikünk magára van hagyatva. A szenvedés az egocentrizmus magasiskolája.
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995
De hiszen ott álltam saját meggyalázott holttestem felett, tehát halottnak kellett lennem. Akkor viszont mit keresek itt a levegőben, láthatatlanul embertársaim számára, s mégis tudatában mindennek magam körül? Gondolkodom, tehát vagyok, mondta Descartes, és ő okos fickó volt. Nos, én gondolkodtam. De vajon léteztem is?
117. oldal
A legtöbb nyugatihoz hasonlóan soha nem éreztem szükségét annak, hogy megkérdőjelezzem a gondolkodásnak tulajdonított értéket. Számomra ennek annyi értelme lenne, mintha a légzés fontosságáról nyitnánk vitát. Csak figyeljük meg a nyelvünket: Gondolkodom, tehát vagyok. Mielőtt cselekedsz, jól gondold át a dolgot. Hadd gondolkozzam rajta egy kicsit. Sokáig érlelődött bennem ez a gondolat. Gondolatolvasó vagy!
…
A thaiok mély gyanakvással viseltetnek a gondolkodás iránt. Szerintük a gondolkodás olyan, mint a futás. Azzal, hogy mozog a lábunk, még nem biztos, hogy el is érünk valahova. Lehet, hogy széllel szemben futunk. Vagy egy futószalagon. Vagy éppen hátrafelé.
383-384. oldal