Christina Hunter személy

– Asszonynép! Nem kell ennyit piperézkedni, siessünk!

41. oldal

– Bolhás korcs! – mordulok rá, és elhúzódóm a puska közeléből.
– Tetűfészek!
– Rühraktár!
– Palotapincsi!

45. oldal

Christian az egyetlen testvérem. Az, hogy a bátyám, és nem az öcsém, az cirka fél percen múlt, és ez fényesen bizonyítja, hogy már akkor is ő volt az erőszakosabb. Nem hagyta, hogy én lássam meg először ezt a ragyogó napvilágot! Legalábbis az én teóriám ez. Ő mindent tagad.

Ma is elcsesztem valamit, pedig még dél sincs!

28. oldal

Nyugi, még nincs semmi baj! Majd, ha lesz, majd akkor ráérek kétségbeesni.

27. oldal

Hát, kutya legyek, méghozzá palotapincsi, ha ez egy egyszerű, útmenti vagány!

21. oldal

Még ahhoz is lusta voltam, hogy elaludjak.

40. oldal

Kiabálva szidja az anyámat, pedig ő aztán igazán nem tehet semmiről! Ő minden igyekezetével azon volt, hogy úrinőt faragjon belőlem, rajtam múlt, hogy nem sikerült neki. Mert be kell látnom, nem sikerült. Mindegy, spongyát rá!

52. oldal

Mély, mélyen kék a tekintete, végigkarmolja a hátam, megborzongat. Zabolátlan lelkem nekifeszül végtelen nyugalmának, és magasra csap, mint ahogy a tenger is az égre szórja haragját, ha nekiszalad a part köveinek. Nem jön zavarba, nem ijeszti meg fénylő, zöld tekintetem. Talán nem is veszi észre, hogy miről van szó, talán csak puszta udvariasságból várja szótlanul válaszomat. Vagy talán mégis érzi a közöttünk felizzó feszültséget, a szememben lángoló kihívó érdeklődést, mert hosszan, nagyon hosszan néz, mozdulatlanul, megingathatatlan magabiztossággal.
Én vagyok az, aki végül elfordítja a fejét.

73. oldal

Most igyekszem kedves maradni, hisz nagybeteggel beszélek. Meg egyébként is, ittlétem legfőbb célja az, hogy lelket öntsek belé.
– Szarul nézel ki, fiú! – biztatom hát.

175. oldal