Chloe Peterson személy

Bella Andre: A Sullivan család

Idézetek

Cheril>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– A többi fiútestvéred is ilyen? Nagy és kemény kívül, ugyanakkor finom és romantikus belül?
Amikor a pincér elment, Chase azt színlelete, hogy halálos találat éri, és a szívéhez kapott.
– Egyszer találtam egy regényt az egyik húgom ágyán, amelyben a bársonyba burkolt acél szavakkal jellemezték a fickó férfiasságát. Biztos vagyok benne, hogy amit most mondtál, az a bársonyba bujtatott vattacukor jellemzést adja rólam. […]

Kapcsolódó szócikkek: Chase Sullivan · Chloe Peterson
Viktória_Rita_Horog>!

Te jó ég!
Annyira megrökönyödött a küszöbön álló férfi látványától, hogy teljesen el is felejtette
a nevet, amelyet pedig éppen kimondott, amikor az belépett.
Az ő nevét.
Nagyot nyelt.
Tudta, hogy ilyen helyzetben csak egyvalamit lehet tenni, és a szokásosnál jóval
nagyobb bátorsággal azt mondta:
– Mellékesen, elég sok Chase-t ismerek már.
A férfi felvonta a szemöldökét, és a szája sarkában egyértelmű vigyor jelent meg.
– Igazán?
A futó mosoly tovább maradt az arcon, mint ameddig udvarias lett volna. Főleg úgy,
hogy mindketten tudták, Chloe nagy valószínűséggel egyetlen Chase nevűvel sem
találkozott még egész életében.
– Általában mindenkitől azt hallom, hogy milyen szokatlan nevem van.

Kapcsolódó szócikkek: Chase Sullivan · Chloe Peterson