Chelsea Halloway személy

– Mindent tudok rólad. […]
– Mi az, Houston, van egy kis problémánk?

41. oldal

– Miért akart tőle megszabadulni?
– Nem akartam, és nem is tettem.
– Azért, mert a csaj kábé annyira izgalmas, mint egy tányér zabkása.
– De mi a baj a zabkásával? Nekem ízlik – tiltakozott Amy.
– Jó, de randiznál is vele?
– Nem, de amúgy se szoktam szerelmi viszonyba keveredni a reggelimmel.

– És engem minek hívtok? Cake? Lake?
[…]
– A Lake, vagyis tó, nem rossz ötlet. Mivel a Chelsea-ben úgyis benne van az a szó, hogy tenger, logikus, hogy a beceneve is valami vízféle legyen – jegyezte meg Scott. – Ráadásul illik hozzá. A tavak mélyén több minden rejlik, mint gondolnánk.

32. oldal

– Mi van, ti jártok? – kérdezte Patrick bizonytalanul.
Félrement a mokka, de nem a nevetéstől.
– Jó poén! – vihogott fel Chelsea. – Hogy ők egy pár…
Ez durva volt, kösz.
– Jaj, nem, dehogy, nem, nem! – tiltakoztam vadul.
Talán egy „nem" is elég lett volna.

34. oldal

Talán ezt volt a legnehezebb elfogadni: többé nem számít, mit teszek, mert nem leszek itt elég sokáig, hogy kiélvezzem a győzelmemet.

24. oldal

– Várj csak! Ő Logan? – kiabálta Ben vidáman. Próbáltam egy rúgással elhallgattatni, de csak az asztal lábát találtam el. – Egész más vagy, mint képzeltem. Valami magániskolából jött úri fiúnak hittelek, aki folyton rombuszmintás pulóverben jár, meg ilyenek. Csalódott vagyok. – Ezúttal sikerült jól belerúgnom a lábába. – Úgy értettem… örülök, hogy megismerkedtünk.
A Ben arcán elterülő vigyorból tudtam, hogy a kozeljövőben állandóan Logannel fog piszkálni.
Az is egyértelmű volt, hogy Logan viszont nem óhajtja hallani, mit képzelt róla Ben, és azt sem, hogy mire alapozta az elképzeléseit.
– Bocs, nem hallottam, hogy hívnak.
– Mi leginkább „Idegesítő Alak” néven tiszteljük – adtam meg a választ gyorsan. – Ez a srác pedig, aki úgy tátja a száját, mint egy sügér, ő Toronto.

178. Oldal

Itt nyugszik Chelsea Halloway. Éltáncos, a legnépszerűbb lány az iskolában. Életében sokan rettegték, de kevesen gyászolják. Fájdalmasan korán ment el.

17. oldal

A végén talán már magam is ugyanúgy hittem az engem övező legendákban, mint mindenki más.

239. Oldal

– Csak néhány mérföldre vagyunk Wat Botumtól. Legközelebb oda is elmehetünk, ha akarod.
– Ühüm – motyogtam határozatlanul.
Szólalj már meg, te nyavalyás telefon! Megőrülök!
– Pol Pot egy darabig ott élt gyerekkorában. Állítólag nagyon kedvelték. Ijesztő belegondolni, nem?
– De igen.
– Mit szólnál, ha visszamennénk a szállodába egy vad szeretkezés erejéig?
– Aha, persze – vágtam rá. Aztán leesett, mit mondott. – Ne haragudj, máshol jár az eszem.
– Vettem észre.

251. Oldal

Olyan sok évig próbáltam fenntartani a sebezhetetlenség látszatát, hogy mindig azt képzeltem, rettenetes lenne, ha bárki is átlátna rajtam. De valójában megkönnyebbülés volt, hogy Houston nem várja, hogy mindent irányítás alatt tartsak. Nem hibáztatott, amiért félek, és összezavarodtam.

239. Oldal