Charles Meriwether (Dagi) személy
Idézetek
Amikor a lányok sírnak, kevés dolog van, ami haszontalanabb a környezetükben, mint egy fiú. Két fiú jelenléte pedig azt jelentette, hogy nem rám néztek, hanem tehetetlenül egymást bámulták. Dagi és Liam csak álltak, furcsán feszengve, majd egy idő után Lee keze megmozdult, és megpaskolta a fejemet, ahogy kutyát simogatna.
290. oldal
A legsötétebb elmék a legvalószínűtlenebb ábrázatokat veszik fel.
433. oldal
– Azt hiszem, tennünk kéne vele valamit – jelentette ki. – Például bárkán a tengerre tenni, és felgyújtani. Ilyesmi. Hogy fénylő dicsőségben szűnjön meg létezni.
Dagi összevonta a szemöldökét.
– Ez egy furgon, nem viking fejedelem.
304. oldal
– Mi van? – Liam rémültnek látszott. – Bekapcsolva hagytuk a rádiót, hogy ha felébredsz, ne gondold, hogy itt hagytunk.
Szentséges ég! Ettől még jobban eleredt a könnyem.
Amikor a lányok sírnak, kevés dolog van, ami haszontalanabb a környezetükben, mint egy fiú. Két fiú jelenléte pedig azt jelentette, hogy nem rám néztek, hanem tehetetlenül egymást bámulták. Dagi és Liam csak álltak, furcsán feszengve, majd egy idő után Lee keze megmozdult, és megpaskolta a fejemet, ahogy kutyát simogatna.
290. oldal
– Nem tudlak másnak nevezni, hiszen nem tudom a nevedet.
– Charles. Charles Carrington Meriwether. A negyedik.
Igyekeztem a lehető legrezzenéstelenebb arccal megállni. Fogadni mertem volna, hogy valami ilyesmi neve van.
– Oké, Charles. Charlie? Chuck? Chip?
– Chip?
– Nem is tudom… Olyan kedvesnek tartottam.
– Na, ne! Hívj csak Daginak, ahogy mindenki más.
251. oldal
– Ti mennyi ideig voltatok Caledoniában?
– Suzume körülbelül két évig. Én másfél évig, Lee pedig kábé egy évig.
– Ez…
Egy kis, undok hang tudatom mélyén azt súgta: Ez minden? Csak annyi ideig voltatok táborlakók? Józanul gondolkodó énem persze tudta, hogy nem számít, egy évig vagy egy napig voltak bent… egy perc is elég azokban a táborokban ahhoz, hogy az embert teljesen megtörje.
129. oldal
– Mindig ezt mondod – méltatlankodott Dagi, és visszaült a helyére. – Aztán mindig az van, hogy „Ó, bocsánat, csapat, bújjunk össze melegedni”, miközben medvék próbálnak betörni a kocsiba, hogy felzabálják a kajánkat.
– Hát… azért bocsánat. De ugyan milyen lenne az élet, amiben nincs egy kis változatosság?
173. oldal
– Nagyon szörnyű volt ott hátul?
– Nem – felelte Vida laza vállvonással. – Néha kicsit kényelmetlen és hideg volt, de kibírtuk. Egyszer éles kanyart vettél, és Dagi tévedésből letapizott. Valahányszor felemlegetem, úgy néz ki, mintha meg akarna halni a szégyentől. Ami azt illeti, ezt rendesen ki is fogom használni.
– Muszáj így tenned? – kérdeztem célzatosan.
– Tök mindegy. Attól jobban kiakadt, hogy versenyeztünk, ki adja neki a legidegesítőbb gúnynevet.
– Hadd találjam ki, hogy ki nyert…
– Ami azt illeti, az enyém Kiscserkész volt. Ugyan már, még én sem tudtam jobbat kitalálni annál, hogy Dagi-Daga-Dóóóó. Majdnem bepisiltem, annyira nevettem.
– Jól vagy? Megsérültél?
– Nem, Daginagyi. Haldoklik. Ott fog elvérezni a lábad előtt – felelte Vida rosszalló pillantással. – Sikerült megtudnod, amit akartál?
– Igen…
– Elnézést, hogy kimutatom a barátom iránti aggodalmamat – mordult Dagi, hirtelen felé fordulva. – Csak most tudatosult bennem, hogy az együttérzés teljesen idegen a pszichopatáknak…
– Ez a pszichopata alig karnyújtásnyira alszik tőled – emlékeztette Vida negédes, könnyed hangon.
– Nahát, milyen kedves barátaink vannak! – jegyezte meg Liam.