Charles Dickens személy

George R. R. Martin: Lázálom
J. D. Salinger: Zabhegyező
Zilahy Lajos: Két fogoly
Murakami Haruki: Norvég erdő
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Debbie Macomber: Angyalhaj
Neil Gaiman: Csillagpor
Lawrence Block: A betörő, akit szekrénybe zártak
P. G. Wodehouse: Szajré a budoárban
Douglas Adams: A kétség lazaca
Stephen King: Az írásról
Eric Bogosian: Plaza
Louisa May Alcott: Kisasszonyok
Eric Idle: A Mohó Gazember naplója
A. S. Byatt: Mindenem
Stephen King: Állattemető
Darren Shan: A Végzet fiai
Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa
Roald Dahl: The BFG
Ann Brashares: Négyen újra egy gatyában
Agatha Christie: Gloriett a hullának
Roald Dahl: Matilda három csodája
Krúdy Gyula: Asszonyságok díja
Nick Hornby: Hogy legyünk jók?
L. M. Montgomery: Anne válaszúton
Toby Clements: Az Asti Spumante-kód
Szerb Antal: A világirodalom története
Hamvas Béla: Tabula Smaragdina / Mágia szutra
Hamvas Béla: Arkhai
Jason Epstein: A könyvkiadás múltja, jelene és jövője
Frank McCourt: A tanárember
Elizabeth Kim: Tízezer könnycsepp
Hans Christian Andersen: Mesék és történetek felnőtteknek
Gárdonyi Géza: Titkosnapló
J. R. Ward: Feloldozott szerető
Kertész Imre: A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt
Kazuo Ishiguro: Árva korunkban
Nick Hornby: A Long Way Down
Márai Sándor: Napló 1976–1983
Dallos Sándor: Aranyecset
Agatha Christie: Nem csalás, nem ámítás
Petőfi Sándor: Útirajzok
Marnix Gijsen: Télemakhosz falun
Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre
Carol Natsis – Meryl Potter (szerk.): Misztikus történetek gyűjteménye
Joris-Karl Huysmans: A különc
Truman Capote: Más hangok, más szobák
Gimes Katalin (szerk.): A fagyöngyös gyilkosság
Makszim Gorkij: Inasévek / Az én egyetemeim
Kőrössi P. József (szerk.): Londoni eső
Per Petterson: Lótolvajok
Dan Simmons: Drood
Tom Wolfe: Amerikai kapcsolat
Roald Dahl: Roald Dahl összes meghökkentő meséje 1-2.
Anthony Burgess: Enderby fekete hölgye
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet
Szántó Piroska: Akt
John Jakes: Titkos küldetés
Jean-Claude Carrière – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Joszif Brodszkij: Gyűjtőknek való
Robert Schnakenberg: Híres szerzők titkos élete
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 4. – Barátok
Jack Holland: Nőgyűlölet
Kady Cross: The Strange Case of Finley Jayne
Steven Callaghan: Family Guy – Stewie kézikönyve a világuralomhoz
Aczél Judit (szerk.): Ne félj!
David Norman: Kis dinókönyv nagyoknak
Agatha Christie: Gyilkosvadászat
Helena Ramsay – Sandy Ransford: 501 hihetetlen tény
Jasper Fforde: Egy regény rabjai
Jules Renard: Jules Renard naplója
Sylvain Reynard: Pokoli erény
Terry Pratchett: Cseles
Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító
David Benioff: Tolvajok tele
Isabel Wolff: Séta az időben
Ira Levin: Rosemary gyermeke
Roald Dahl: Roald Dahl's Marvellous Joke Book
Corine Gantz: Rejtekhely Párizsban
Robert Galbraith: A selyemhernyó
Dimitri Verhulst: Krisztus bevonulása Brüsszelbe
Adrian Barnes: Álmatlanok
Blake Crouch: A pokol kapujában
Jo Nesbø: Vér a havon
Moldova György: Fej vagy írás
Manda Scott: Tisztítótűz
Sophie Kinsella: Hová lett Audrey?
Dodie Smith: Enyém a vár
Stephen King: Aki kapja, marja
Stephen King: Rémálmok bazára
Markus Zusak: Az üzenet
Cynthia Swanson: Nővérek könyvesboltja
Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
Edward Rutherfurd: New York
Les Standiford: The Man Who Invented Christmas
Jeffrey Archer: Egy igaz férfi
Andrew Scull: Az őrület kultúrtörténete
Melissa Grey: Az árny órája
Lucy Strange: A fülemüleerdő titka
Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmek
Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
Helen Rappaport: A négy nővér
Hillary Jordan: Mudbound
Dinah Jefferies: Monszun előtt
Michael Acton Smith: Belső csend
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Edward Rutherfurd: London
Cole Swensen: Gravesend
David Mitchell: Csontórák
Ray Bradbury: Az illusztrált ember
Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger
Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék
Szondy Máté: Tudatos változás
Clare Pooley: Őszinte szavak
Rose Tremain: A kegyelem szigetei
Simon Winchester: A professzor és az őrült
Kathryn Hennessy (szerk.): Könyvek, amelyek megváltoztatták a történelmet
Inger-Maria Mahlke: A szigetek
Ella Frank: Edible
Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
Irvin D. Yalom – Marilyn Yalom: Halálról és életről
Matt Haig: Éjfél Könyvtár
Sarah Penner: A méregkeverő patikárius
Hannah Rothschild: A Trelawney-ház
Beatriz Williams – Lauren Willig – Karen White: Annyiféleképp búcsúztunk
Jennifer E. Smith: Greta James, az elsüllyeszthetetlen
Louisa May Alcott: A valóra vált álom
Whitney G.: Utálattal: Ethan / Utálattal: Rachel
Kate Atkinson: A léhaság szentélyei
!

Charles Dickens


Idézetek

SDániel P>!

Dickens könyvei utat találtak a hétköznapi emberek otthonaiba, és a történelemben először az olvasás szórakozássá vált.

13. oldal

Kathryn Hennessy (szerk.): Könyvek, amelyek megváltoztatták a történelmet A holt-tengeri tekercsektől Anne Frank naplójáig

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens
dontpanic IP>!

Douglasnek néhány ritka művésszel egyetemben (Wodehouse-t ismét beleértve) megvan az a képessége, hogy befogadója azt érezze, hozzá beszél, és csakis egyedül hozzá: azt hiszem, ez részben megmagyarázza „rajongótáborának” óriási erejét és vonzalmát, ha használhatok ily felháborító kifejezést. Ha az ember Velázquezt csodál, Mozartot hallgat, Dickenst olvas vagy Billy Connollyn nevet, hogy hasraütésszerűen mondjak négy nevet (mindig rengeteg energiát igényel, ha érvelés céljából kell hasraütésszerűen neveket mondanunk), tudatában van annak, hogy amit tettek, a világért tették, és az eredmény, természetesen, csodálatos. Ha az ember Blake-et csodál, Bachot hallgat, Douglas Adamset olvas vagy Eddie Izzard előadását nézi, úgy érzi, talán ő az egyetlen a világon, aki valóban érti. Nagyjából persze mindenki más is csodálja őket, de senki más nem kötődik hozzájuk így. Ezt most egy elméletnek nyilvánítom. Douglas műve magától értetődően nem egyenlő Bach magas művészetével vagy Blake vibráló, személyes világegyetemével, de hiszem, hogy az elméletem ennek ellenére igaz. Olyan ez, mint szerelembe esni. Ha Adams egy különösen üde fordulata vagy jelzője megüti az ember szemét és behatol az agyába, az ember meg akarja fogni a legközelebbi ismeretlen vállát, hogy megossza vele. Az idegen lehet, hogy nevetni fog, és tetszik neki az írás, de az ember magában azt mondja, hogy úgysem fogták fel a teljes lendületét és az értelmét, ahogyan ő – mint ahogy a barátaink (hál’ istennek) nem esnek szerelembe ugyanazzal a személlyel, akiről folyton-folyvást beszélünk nekik.

Stephen Fry: Bevezetés

Douglas Adams: A kétség lazaca Egy utolsó stoppolás a galaxisban

3 hozzászólás
shadowhunter1975 P>!

– Amikor Brüsszelben éltünk, volt egy angoltanárom, aki úgy gondolta, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak sokkal jobb taneszköz, mint Shakespeare vagy Dickens.
– Most irigykedem. Nekünk Sherlock Holmes volt a kötelező. Az azért nem ugyanaz.
– De végül csak a rendőrségnél kötöttél ki, nem?
– Azt hiszem, ez inkább az apámnak volt köszönhető. Alkut kötöttünk, hogy ne kerüljek dutyiba.
– Akarom tudni a részleteket?
– Nem hinném.

301. oldal, Harminchatodik fejezet - Orléans, 2014. február 26. szerda 17:38 (Agave, 2015)

Manda Scott: Tisztítótűz A Jeanne d'Arc-titok

Lélle P>!

Csupán egy szembetűnő sajátossága volt a felső szintnek, amit V imádott, hiszen, nála is ugyanez uralta a szobát: a könyvek. Mindenhol könyvek voltak. A hálószobában a könyvespolcok a padlótól a mennyezetig értek, minden polcon tudományos, filozófiai és matematikai kötetek sorakoztak. A folyosón a két méter hetven centi magas, üvegajtós szekrények is tele voltak pakolva Shelley, Keats, Dickens, Hemingway, Marchand és Fitzgerald műveivel. Még a fürdőszobában is volt egy kis polc a fürdőkád mellett, hogy amíg fürdik, addig is a közelében legyen néhány kedvenc olvasmánya.
Láthatóan kedvelte Shakespeare-t, amit V nagyon helyeselt.
Ez a fajta berendezés volt az ő stílusa is. Egy aktív elmének a fizikai környezetében nem volt szüksége figyelem elterelő bútordarabokra. Csupán néhány kiváló könyvre és egy jó lámpára.

549. oldal, 36. fejezet (Ulpius-ház, 2009)

Chöpp >!

Köntösben ücsörögtem a szobám padlóján egy órát vagy még többet is, kicsomagoltam a könyveket az utazóbőröndömből, és a polcra pakoltam a köteteket. Ábécésorrendbe rendezgettem őket: Louisa May Alcott, Frances Hodgson Burnett, Lewis Carroll, Charles Dickens… Majd levettem a polcról az összeset, és elölről kezdtem az egészet, ezúttal színes szivárványt rakva a könyvgerincekből – kék, zöld, szürke, fekete…

13. oldal

Chöpp >!

Thackeray-nél és Dickensnél derül ki, hogy a humor az egyetlen sav, amely a realitást oldja.

334. oldal Regényelméleti fragmentum

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens · humor · William Makepeace Thackeray
Lahara IP>!

Ha varázslatról vagy tündékről beszéltünk volna előttük, lenézően mosolyogtak volna, kivéve talán a még fiatal és szakálltalan Mr. Dickenst, aki sóvárogva nézett volna ránk.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens
AnyAnonymous P>!

– […] „Vajon én magam leszek-e saját élettörténetem hőse, vagy ezt a tisztet másvalaki tölti be: majd elválik – az itt következő lapokból kell kiderülnie” – Ellen az asztalra könyökölve megtámasztja az állát, és úgy idézi a könyv első sorait. Ismét elmosolyodik. – Mindig is hátborzongatónak tartottam ezt a nyitómondatot, mert azt sugallja, hogy nem feltétlenül válunk saját életünk főszereplőivé. Nem értettem, hogy történhetik meg ez a szörnyűség. Egyfajta szellemlétbe zárva, tehetetlenül figyelem azt, aki elfoglalta a helyemet, gyűlölöm és irigykedem rá, mégsem tehetek semmit, mert egy adott pillanatban kiestem az életemből, akár egy repülőülésből, így képzeltem el, katapultáltam a levegőbe, és azóta csak lebegek, és nem tudok visszatérni, miközben valaki más ül beszíjazva az ülésemben, amire eredetileg én váltottam jegyet.

218-219. oldal (Scolar, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens · élet · Ellen Sander · katapultálás
1 hozzászólás
Bleeding_Bride IP>!

A sir címet Angliából importálta a bőrgarnitúrával, a vörös mahagóni könyvespolcokkal és a bőrkötésű könyvekkel együtt, amelyek régi, megsárgult, olvasatlan oldalait bizonyára angol klasszikusok töltötték meg, tudja a fene, én csak a szokásosakat ismertem: Dickens, Bronte és Austen. De akárhogy is, a halott írók olyan szárazzá tették az irodája levegőjét, hogy a látogatásaim után órákig szétporladt cellulózt köhögtem fel.

SDániel P>!

Van értelme annak, hogy az ember egész házakat építsen szavakból? Azt hiszem van, és Margaret Mitchell Elfújta a szél-jének, meg Charles Dickens Örökösök-jének olvasói megértik, hogy a szörnyeteg néha nem szörnyeteg.

162-163. oldal

Stephen King: Az írásról Értekezés a mesterségről

Kapcsolódó szócikkek: Charles Dickens · Margaret Mitchell