Celestine North személy
Idézetek




Megtanultam, hogy bátornak lenni azt jelenti: végig érzed magadban a félelmet. A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán.
109. oldal, 12. fejezet




Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dologról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak. Bele akarok bújni a könyv oldalába, elmondani a szereplőnek, hogy megértem az érzéseit, hogy nincs egyedül, és én sem vagyok egyedül, hogy nem baj, ha ilyeneket gondol. Aztán megszólal az ebédszünet végét jelző csengő, a könyv becsukódik, és én visszazökkenek a valóságba.
171. oldal, 17. fejezet




Eddig feketének és fehérnek láttam a világot, de hirtelen minden szürke lett.
99. oldal, 10. fejezet




Életem legfájdalmasabb pillanatában voltam a legerősebb és legbátrabb.
182. oldal, 18. fejezet




Carrick tovább magyaráz.
– Amikor a szádba veszel valamit, az étel illatanyagai a szájüregből az orrüregbe áramlanak, amelynek tetején, az orrnyerged mögött és közvetlenül az agy alatt a szaglóreceptorok érzékelik ezeket.
Kérdőn nézek rá.
– És az enciklopédiának milyen íze volt, amikor egészben lenyelted?
88-89. oldal




Én csak az egyértelmű és észszerű dolgokat szeretem
(első mondat)




Majdnem egy hete most először mosolygok. Ha az ember ilyen mélyre zuhan, a győzelmei is kicsik, de attól még győzelmek. Csak fel kell ismerni ezeket a vak sötétben rejtőző, apró fény- és reménycseppeket.
168. oldal, 16. fejezet