Celestine North személy
Idézetek
Életem legfájdalmasabb pillanatában voltam a legerősebb és legbátrabb.
182. oldal, 18. fejezet
Eddig soha nem volt időm regényeket olvasni, a való világot részesítettem előnyben. A matematikát, bizonyos megoldásokat, olyan dolgokat, amik közvetlen hatással voltak az életemre, de most már értem, miért olvasnak az emberek kitalált történeteket, miért szeretnek belefeledkezni mások életébe. Némelyik mondatnál felkapom a fejem, mert olyan dologról szól, amit én is éreztem, de soha nem fogalmaztam meg magamnak. Bele akarok bújni a könyv oldalába, elmondani a szereplőnek, hogy megértem az érzéseit, hogy nincs egyedül, és én sem vagyok egyedül, hogy nem baj, ha ilyeneket gondol. Aztán megszólal az ebédszünet végét jelző csengő, a könyv becsukódik, és én visszazökkenek a valóságba.
171. oldal, 17. fejezet
Angelina Tindernek igaza volt. Be akarnak férkőzni a gondolatainkba is. Én soha többé nem engedem be őket oda.
169. oldal, 16. fejezet
Majdnem egy hete most először mosolygok. Ha az ember ilyen mélyre zuhan, a győzelmei is kicsik, de attól még győzelmek. Csak fel kell ismerni ezeket a vak sötétben rejtőző, apró fény- és reménycseppeket.
168. oldal, 16. fejezet
Megtanultam, hogy bátornak lenni azt jelenti: végig érzed magadban a félelmet. A bátorság nem tünteti el a rettegést, csak harcol, megküzd vele minden szó, minden lépés előtt. Csatázik vagy táncol vele, hogy kiderüljön, felül tud-e kerekedni rajta. Bátorság kell ahhoz, hogy legyőzd a félelmeidet, de ahhoz, hogy bátor lehess, kell a félelem is, amin felülkerekedsz aztán.
109. oldal, 12. fejezet
Eddig feketének és fehérnek láttam a világot, de hirtelen minden szürke lett.
99. oldal, 10. fejezet
Ha volt vétkem, a hiszékenységem volt az, de most már kinyílt a szemem, és éberen figyelem, mi folyik körülöttem.
269. oldal, 28. fejezet
– Ez nem én vagyok. Én szeretem a szabályokat, az észszerűséget, a problémákat, amiket megoldhatok. Én nem tudok olyasmiről beszélni, amihez nem értek. És nem akarok kilógni a sorból. Én be akarok illeszkedni. Nem akarok senkinek és semminek a szószólója lenni.
109. oldal, 9. fejezet
Junipert és engem a legtöbben ugyanolyannak tartanak, pedig nem is különbözhetnénk jobban egymástól. Aki nem ismeri a személyiségünket, az tényleg nehezen tud egymástól megkülönböztetni bennünket. Apunk fekete, anyunk fehér, apunktól örököltük a bőrünk, a szemünk és a hajunk színét, valamint az orrunkat, anyutól a hosszú, vékony testünket és a karakteres arccsontunkat. Anyu gyerekkorunkban megpróbált rávenni minket a modellkedésre, így néhányszor fényképezkedtünk is együtt Juniperrel, de végül egyikünk sem folytatta. Én azért, mert a pózolás nem kötött le eléggé intellektuálisan, Juniper pedig azért, mert mások előtt még a szokásosnál is esetlenebbnek és kétbalkezesebbnek bizonyult.
40. oldal, 5. fejezet