Cal Leandros személy

The Apocalypse came, saw I was already here, and left screaming.

Chapter 15

– Caliban – Ez is egy rohadt jó név. Kedves dolog ezt adni egy gyereknek, nem? Lehet, hogy anyám egy egyszobás penészes bérlakásban lakott egy tetoválószalon fölött. Lehet, hogy jövendőmondásból élt, és lehúzott minden egyes naiv, elkeseredett vagy egyszerűen csak balfék idiótát, mint más egy üveg olcsó bort szokott. De az biztos, hogy rohadtul jól ismerte Shakespeare-t. Caliban a Viharból, egy boszorkány és egy démon gyermeke. Félig szörnyeteg… az életre kelt rémálom, ami megront mindent, amihez csak hozzáér.
     Fúúú, kösz mutter! Te aztán tudod, mitől érzi magát különlegesnek egy srác.

18. oldal

     Átfordultam az asztalhoz, és szétosztottam kettőnk között a rántottát. Aztán bedobtam a serpenyőt a mosogatóba, kerítettem magamnak egy széket, megfordítottam és lovaglóülésben elhelyezkedtem rajta. Nyomtam egy egészséges adag ketchupot a pufi, sárga kajára, és már készen is álltam, hogy beburkoljam az egészet. Niko közben habos, hideg tejjel töltötte tele a poharamat. Összehúzott szemmel, teli szájjal mordultam rá:
     – Ez nem úgy néz ki mintha Bud lenne, Nik.
     – Gondolj rá, úgy, mint fehér sörre egy tehén alakú hordóból. Az talán segít.
     Ő is leült, és nekikezdett a saját tojás- és tehénlé adagjának.

37. oldal

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

A méret nem mindig a lényeg. Persze azok, akik ezt mondták általában két kategóriába oszlottak. Töketlen buzeránsokra és azokra, akik még nem láttak akkora trollt, aki egyben le tudná nyelni New Jersey-t.

126. oldal

     – Tisztában vagyok vele, hogy az üveg sokkal tisztább, mint bármelyik pohár ebben a létesítményben – mondta fensőbbségesen és lenézően. Nem tudtam vitába szállni vele. Én szoktam elmosni őket.

181. oldal

“Oh, and one more thing, Tiny Tim,” I remarked.
“Cal,” he gritted as I heard his jaw begin to grind in frustration. “If you’re Caliban, I’m Cal. Use that, because if you use Junior or Mini Me or anything else again, I’ll rip out your eyeballs and use them as cocktail olives, got it?”
“Fuck if I hadn’t been a goddamn adorable baby psychopath. ‘Eyes as cocktail olives.’ Cute as hell with the nasty temper and baby face. If I didn’t think you’d bite my hand off at the wrist, I’d be tempted to give you a pacifier.” I settled for pinching his cheek grandma-style. That, too, had him trying to bite off my hand. I wasn’t surprised.

Chapter 3

“More onions,” I told the man as he spooned them on top of the mustard and relish. “Seriously, dump them on there.” The guy huffed in annoyance but loaded it up with triple onions and handed it over.
As we walked on, I took a bite. New York may be low on ambience, but it knew how to do a dog right. As I took an enthusiastic second bite, Niko asked, “Why? I don’t have anything approaching your sense of smell and even I am offended.”
I loved onions enough that my enhanced scenting abilities had accustomed themselves to the smell over the years. They didn’t bother me at all now. “First, I like onions. Second, it pisses off Wolves. Third, I like pissing off Wolves.”
Almost as much as killing them.

Chapter 3

I vaulted over a baby stroller carrying a Pomeranian with a rhinestone-studded collar, and bright purple painted toenails. I didn’t judge. For all I knew it was a cuter baby than I’d been.

Chapter 12